What if...? - A másik út

4. év - Az első

Harry elkövetkező két és fél hete a monotonitás jegyében telt. Hétfőn és csütörtökön Pitonnal főzőcskézett a tanár magánlaborjában; szerdán Anastaziával beszélgetett; szombaton Myronnal párbajozott; délutánonként barátainak segített a tanulásban; óraközi szünetekben, vagy egyéb szabadidejében pedig Hermionéval üldögélt a könyvtárban.

Viktor Krum is rengetegszer megfordult a csendes, jó illatú helyiségben, ami tulajdonképpen csak az ő odaszokásáig volt zajmentes. A bolgár fogót ugyanis követték az érte rajongó lányok. A sebhelyest elgondolkoztatta, hogy vajon csak tanulni jár oda, vagy a próbára készül, de a kezdetekben nem kérdezett rá nála. Viszont mikor barátnője egyszer kifakadt a sok vihorászó, autogrammért epekedő boszorkányra, Harry megkérdezte bajnoktársát.

- Hello Viktor – üdvözölte az anyanyelvén a fiút.

- Szia Harry.

- Nem akarok gorombának tűnni, de megkérdezhetem miért töltesz annyi időt a könyvtárban?

- Oh – lepődött meg a bolgár. Valószínűleg nem erre számított. – Khm... Tudod a lány... Szóval, azt akarom kérdezni, hogy... Nos... Mi a neve a lánynak, akivel tanulni szoktál?

- Oh – hökkent meg most a sebhelyes. – Hermione. Hermione Granger.

- Harmejjone... Hermejjo...

- Hermione – ismételte lassabban Harry.

- Hermijonii...

A negyedikes nem bírta tovább és nevetésben tört ki.

- Bocsánat, Viktor, de... - törölgette szemeit talárja ujjába.

A fiatal férfi csak szórakozottan legyintett, ő is viccesnek találta a saját szenvedését.

- Szóval mit is szeretnél te Mionétól? – kérdezett rá vigyorogva a mardekáros, mire a válogatott játékosnak mintha sötétebb árnyalatot vett volna a füle.

- Szép lány – nyögte ki. – És nem futkos utánam! – tette hozzá, s úgy látszott, ez nála bizony döntő érvnek számít.

- Sok sikert, Viktor – veregette meg a jóval magasabb srác vállát bíztatóan –, habár szerintem van konkurenciád...

- Értem, köszönöm, Harry – biccentett a bolgár, azzal elváltak útjaik.

Innentől kezdve a könyvtár újra csöndes volt, a szemüveges pedig többször kapta látszólag minden ok nélküli mosolygáson hollóhátas évfolyamtársnőjét. Harry örült a lány boldogságának, de ezzel nem mindenki érzett ugyan így – egy bizonyos vörös hajú griffendéles féltékenyen figyelte a kibontakozó barátságot.

A megmérettetés előtti szombaton a harmadévtől idősebb tanulók engedélyt kaptak Roxmorts meglátogatására. A sebhelyes mardekáros barátaira bízta a durmstrangosok érdeklődőbb körét, ő azonban nem vágyott a nyüzsgő utcákra. A Három Seprűben eliszogatott egy vajsört Myron és Hermione társaságában, aztán elindult vissza az iskolába. Út közben elhaladt Hagrid és Mordon párosa mellett, akik közül az előbbi odasúgott neki valamit.

- Gyere le éjfélkor a kunyhómba. Legyen rajtad a köpeny.

Ezt követően mintha semmi sem történt volna, ment tovább. Harry kétkedve pillantott hátra, s a nap fennmaradó részében azon gondolkozott, vajon mit akar tőle a vadőr pont az éjszaka közepén. Ennek ellenére tette amit mondott neki, és bekopogott az adott időpontban a lak ajtaján.

- Te vagy az, Harry? – suttogta az óriás, miután kinyitotta az ajtót, és nem látott senkit.

- Igen. – válaszolta, majd besurrant a kunyhóba, és lehúzta fejéről a csuklyát. – Miért hívtál ide?