What if...? - A másik út

1. év - Bölcsek Köve

- Professzor – hangjából semmilyen érzelmet nem lehetett kihallani.

- Potter. Úgy látom nem csodálkozol azon, hogy engem találtál itt – fürkészte őt nyugodt arccal a tanár.

- Mondanám, hogy mindig is gyanús volt – kezdett el közeledni a turbános felé – a háttértörténete, a trollok, a viselkedése és a könyvtári keresései alapján – sorolta, Mógus arcán pedig egy pillanatra átfutott a megdöbbenés –, de engem nem különösebben érdekelt az amit csinált a tanév során. Minek folytam volna bele, ha itt van Dumbledore? – tette fel a kérdést cinizmussal átitatott hangon, arcán pedig egy grimasz volt látható.

Szépen lassan még közelebb sétált a fiatal férfihoz, ezzel együtt a terem közepén álló tükörhöz is.

- Edevis tükre – mondta Mógus mikor észrevette Harry pillantását a tárgyon – Megmutatja az...

- Az emberi szív leghőbb vágyát – fejezte be a sebhelyes – Olvastam már róla.

- Intelligens kölyök vagy, ez már az első találkozásunk alkalmával világossá vált számomra.

- Miért kell önnek A kő?

Harry szóval tartotta professzorát, fél szemmel pedig a tükörbeli történéseket figyelte. Először vörös hajú, zöld szemű, gyönyörű anyukája; és magas, fekete hajú, barna szemű, szemüveges apukája jelent meg a két oldalán. A háttérben még sok-sok alak derengett fel, de Harry mély levegőt véve lehunyta szemét és a kőre fókuszált.

Mikor egy másodperccel később kinyitotta, megváltozott a háttér, ő pedig egyedül állt a tükörbeli teremben. Zsebébe nyúlt és előhúzott egy élénkpiros színű tárgyat. Kacsintott egyet, majd visszasüllyesztette kezét a talárba. Ezzel egy időben Harry húzást érzett jobb oldali talárzsebében.

- Mi varázsolt el ennyire Potter? – zavarta meg csodálkozásában professzora hangja – Mit látsz a tükörben?

- A családomat – mondta mindenféle hezitálás nélkül.

- Hazudik – a borzalmas hang Mógus testéből szólt, a férfi szája még sem mozgott. Ez kissé megrémítette Harryt.

- Miért hazudnék? A szívem leghőbb vágya, hogy láthassam a szüleimet, akiket sosem ismerhettem meg, hála Voldemortnak – ellenkezett azonnal.

Rekedtes, gonosz nevetés hallatszott szerte a teremben. Harry hátrahőkölt.

- Majd én beszélek vele.

- Mester, még túl...

- Ehhez van elég erőm! – csattant a hang.

Mógus a turbánjához nyúlt, Harry keze pedig a pálcájára kulcsolódott talárja alatt. Összehúzott szemmel figyelte a férfi tevékenységét. Annak végeztével a varázsló megfordult, a sebhelyes pedig szembe találta magát valami visszataszítóval.

- Harry Potter – sziszegte a koponyából kirajzolódó arc – Látod, mivé lettem? – folytatta az arc – Árnyék vagyok csupán... Csak akkor ölthetek alakot, ha valaki megosztja velem a testét... de mindig akadnak olyanok, akik befogadnak a szívükbe és az agyukba. Az elmúlt hetekben erőre kaptam az egyszarvú vérétől... magad is láttad, mikor a hűséges Mógus megitta helyettem az erdőben. Ha pedig megszerzem az életelixírt, végre saját testet teremthetek magamnak... És most... vedd ki a zsebedből a követ, és add ide szépen.

- Nem – nyögte ki Harry, és maga elé emelte pálcáját.

- Bolond fiú – kacagott gonoszan az ábrázat.