A fiúk elmentek a hangpróbára. Engem pedig egyedül hagytak.
Luke bőröndjében matatok pulcsit keresve magamnak. Imádom a ruháit.
Kivettem a pingvines pulcsit, majd magamra húztam. Luke illatta van.Mint egy idióta ölelgetem magam. Beszívom a pulcsi mámorító illatát. Teljesen kába leszek tőle.
Az én drogom maga Luke Hemmings!
Ágyam alól kiveszem bőrkötésű naplómat. Ennek akkor vettem nagyobb hasznát amikor a pszichológusnál voltam.
Kinyitottam egy random helyen, majd olvasni kezdtem.
2013. Szeptember 21.
1 hónapja hogy kikerültem a kórházból. Mikor bekapcsoltam telefonom egy csomó üzenetem és nem fogadott hívásom jött. Egyetlen személytől. Luketól.
Nem is tudom már hányadszorra vésem bele ebbe a könyve a nevét. Milliószor szerepel benne. Csak körülötte forog az egész életem. Csak Ő jár a fejembe, és a szavai.
'Szeretlek.'
'Egy senki vagy.' 'Takarodj!'
Erről eszembe jutott valami....Innen jött a kis vers, amit megtalált.
2014. December 11.
Úristen! El. Sem. Hiszem. Luke. Megcsókolt.
A hóval borított utcán sétáltunk. A kezem piros volt, annyira fázott. Luke ezt észre vette, és egy szempillantás alatt karjai közt voltam. A hó felcsillant haján, ami most kivételesen nincs beállítva, gyengéden simul homlokára. Apró puszit nyom mindkét kezemre. Ajka perzseli bőröm. Közelebb hajol. Eltűri arcomból a kóbor tincseim, s ajkait enyéimen érzem. Meglepően melegek voltak, enyéimhez képest.
Nem akartam hogy vége legyen, de sajnos egyszer minden véget ér......Vissza lapoztam. Kicsit vissza tekinteni a múltba.
2011. Augusztus 16.
Az első csókunk óta, ami pontosan két napja volt, nem is beszélünk. Annyira fáj. Miért nem szól hozzám? Hisz' nem is én kezdeményeztem a csókot. Teljesen össze vagyok zavarodva.....2011. Augusztus 20.
Wow! Már 6 napja nem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Még csak köszönni sem köszönünk.
Az egyetlen örömöm abban lelem, hogy legalább felveszi velem a szemkontaktust.
Egész nap csak a szobámban kuksoltam. Mikor már kezdtem volna álomba szenderedni, valaki kopogott az ajtón. Fáradtan oda csoszogtam az ajtóhoz, s kinyitottam. A szívem kihagyott egy ütemet mikor megláttam Őt. Az álmosság egy pillanat alatt eltünt.
Beharaptam alsó ajkam, majd leültem török ülésben ágyamra. Luke követett, s velem szemben helyezkedett el.
"Addig csókolnám a tökéletes ajkaidat ameddig azok mosolyra nem húzódnak." -mondta, s hüvelykujját végig húzta alsó ajkamon.
Fülig pirultam. Ebben a 6 napban teljesen komor voltam.
Édes ajkait újra enyéimen érezhettem. Annyira hiányzott már. Már van okom a mosolygásra.
YOU ARE READING
Greenlight ||Befejezett||
FanfictionEgy időben csak egy szürke kis egér voltam, egy olyan lány, aki meghúzta magát a sarokba. Sokan azt mondták erős vagyok, mivel eltűrtem a mindennapos bántó szavakat, tetteket, de mikor senki sem látott összekuporodva, remegve zokogtam át a napot, és...