𝕋𝕙𝕖 𝔾𝕙𝕠𝕤𝕥𝕤 𝕆𝕗 𝕋𝕙𝕖 ℙ𝕒𝕤𝕥. [𝔽ℕ𝔸𝔽 𝔽𝕒𝕟𝕗𝕚𝕔𝕚𝕠𝕟]

𝟙𝟝. 𝔽𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

Hat órakkor tér véget az esti műszak a Fazbearsben.
Mike minden egyes nap, este tizenkettő órától, reggel hatig őrzi az éttermet.
Habár egy betörő sem merészkedik az étterem közelébe, Mike így is minden éjjel veszélynek teszi ki magát.

Mire haza ért, már nem volt kedve semmi máshoz csak, forró vízzel lemosni magáról az étterem koszát és aggodalmai súlyát. Itthon biztonságban volt. Nem zaklathatta senki és nem maradt más dolga mint lefeküdni, és kipihenni az este borzalmait. Szinte érezte ahogy a víz lassan lemossa róla minden gondját. Ma este újra beszélhet Jennievel. Minden reggel ez vitte őt tvább. Lehetett akár milyen rossz napja, a tudat hogy a lány ott van neki mindig megnyugtatta. Lényegében...Jennie volt neki a nap, a nap ami a fénynélküli világát bevilágította. Ő volt minden öröme forrása. Az ahogy szerette őt nem volt kifejezhető.

A pára felcsapott ahogy elhúzta a fürdő függönyét. Lekapott egy kék törölközőt a fogasról és gondosan magára tekerte. Egyedül élt a házban így nem volt különösebben fontos hogy takargassa magát, még is megtette... talán a megszokás miatt. Viszont az új munkája miatt úgy is egy másik ember lakásában kell hogy majd élje a minden napjait. Végig gondolta egyáltalán ő ezt? Hogy fogja megoldani a gyerekszitterést, hogyha éjjelenként az étteremben kell lennie. Okos ötlet lenne egy tinédzsert egyedül hagyni a házban ennyi időre? Egyáltalán a tény hogy a halott testvére exlegjobb barátjával kell egy egész hónapot töltenie nem kockázatos? És ha felismeri? Évek óta nem szólították őt az igazi nevén. Lehetséges lenne egyáltalán hogy pont a Wood lány buktassa le majd?

Mike sóhajtott egyet. Hisz találkozott már vele, és Wood egyáltalán nem gyanakodott rá. Pedig már akkoriban is utálta mikor még az öccse...

A férfi eltántorgott a tükör elé és beletúrt nedves, barna hajkoronájába.
–"Nem lesz baj" – nyugtatta magát gondolatban. Hisz lehetettlen hogy pont egy olyan ember fogja őt felismerni aki utoljára 7 éve látta. Nevet is változtatott! "Nem lesz baj"
Igen nevet változtatott...viszont csak a családneve változott , valamint a "Michael" helyett csak "Mikeot" ír a hivatalos dokumentumokra is.
Szuper állnév!

Vett egy mély lélegzetet még egyszer utoljára. Nem kell aggodnja, ma reggel talalkozik London Wooddal és kezdheti is a munkáját. Fél kilenckor kell megjelennie 46os számú ajtónál ami ...az ócska karórájára pillantott, mint mindig hiába valóan. Állandóan képes volt elfelejteni hogy az óra muatói réges rég megdermedtek hat óránál.
Majd a kinti falióránal ellenőrzi mennyi ideje van hátra, most tényleg nem késhet el. Hisz az első a lány házába tett látogatásnál, is igen csak későn ért oda.
Milyen ruhát kéne fel vennie hogy Mrs Wood is láthassa hogy komolyan veszi a munkáját? Hogy kéne öltöznie egy embernek aki egy 16 éves babysitterje? Egyálltalan van még szülő aki babysitterre bízza a tizen éves gyerekeit? London Wood inkabb megbízott egy random éjjeliőrben akit nem is ismer mint a lányában?
Egy szó mint száz, London döntései kissé kifogasolhatónak tűntek Mikenak... De ki ő hogy bele szóljon? A pénz az pénz, és ha valamire neki szüksége van az, a napi betevője.
"és persze a büntudat csillapitása..."
Igen... Hisz kár lenne tagadni, Desteny Wood is megszenvedte azt a bizonyos napot 83- őszén...
"valamint sok másik kisgyerek. Gondolj csak a Lawson kislányra... nem beszélve az anyjáról!"

"Én nem tehettem róla...Nem én öltem meg Cassidy Lawsont!"- ellenkezett a gondolattal a férfi.

"Nem számít, ha nem hisz neked senki! Ráadásul emlékszel hogy mi történt a kislány halála után, a báttya..."

"Az nem az én hibám volt! Nem én öltem meg Cassidyt! Én nem vagyok gyilkos!"

"Ezt még te sem hiszed el."