𝕋𝕙𝕖 𝔾𝕙𝕠𝕤𝕥𝕤 𝕆𝕗 𝕋𝕙𝕖 ℙ𝕒𝕤𝕥. [𝔽ℕ𝔸𝔽 𝔽𝕒𝕟𝕗𝕚𝕔𝕚𝕠𝕟]

𝟞. 𝔽𝕖𝕛𝕖𝕫𝕖𝕥

A lila férfi magához ölelte unokahúgát. A kislány Destenynek háttal állt, a vörös csak a férfi homályos arcát láthatta. Viszont volt valami furcsa a férfi arcában...
Az egész egy folyamatosan mozgásban lévő, elmosódótt pacává torzult. Egyedül a szája látszott tisztán, mégis mintha egyenesen a lány szemébe nézett volna.

Destenyt ki rázta a hideg. Hátborzongató volt a férfi tekintette. A lány agya alig dolgozta fel mit látott.
Hiába probálta meg figyelni az arcot, felismerni vagy jellegzetes vonásokat keresni rajta. Valamit amivel be tudná azonosítani, de minél jobban probált rá koncentrálni, az arc annál jobban mosódott el, mintha egy sötét, lila köd akarná minden áron eltakarni előle.
Viszont a lány figyelmét felhívta valami. Egy éles tárgy csillant meg a férfi kezében, Charlie háta mögött. Kés.
Desteny a férfi kezét bámulta.
-"Csak nem ölné meg a saját unokahúgát!"-nyugtatta magát.

-"De meg tenné" - válaszolta egy testelen hang mellőlle. - "Ő a lila férfi. Nem érdekli hogy kit bánt. Ő egy szörnyeteg"

A lány szeme előtt történt az egész. A kést a kislány hátába mártották, mire a kislány egy fájdalmas kiáltást hallatott. A férfi arca továbra is kiolvashatatlan maradt. Vérfagyasztó látvány volt. A nagybácsi aki végzett a saját unokahúgával.
Charlie teste megfeszült, kezeit őkölbe szorította.
A lila férfi a kését mélyebre nyomta a lányban. Meg várta míg a csöppség végleg ki leheli a lelkét a karjaiban, majd felemelkedett a kezében a vérző lánnyal.

Desteny remegve követte a férfit a sikátorba.  Az esőcseppek elmosták a kislány vérét. A lila férfi, teljesen köddé vált.  Egyik pillanatról a másikra eltünt Desteny szeme elől.
Csak a vérző unokahúg maradt hátra. A kukák között, a sötét sikátorban festette a nedves aszfaltot vérével vörösre.
Desteny bepánikolt.  Nem tudta hol van és hogy minek volt az előbb tanuja. Forgott vele a világ.  Erős hányinger kerítette hatalmába.
Lábai összecsukolttak. A kislány kihült teste melett ült, a szakadó esőben.
Kezeit le eresztette a földre és maga elé bámult. Már biztos volt abban hogy  meghalt, és még csak nem is emlékezett rá miben lelte halálát.
Sosem ismerte ezt a Charliet, csak a régi hírekben hallott róla és a rejtélyes eltűnéséről.  De ő soha nem is tűnt el...
A férfi még csak el sem rejtette a holttestét. 
Holttest. Ez maradt csak Charlieból is.

Desteny felemelte tekintetét az égre. Az esőcseppek végig folytak az arcán.

-Desteny! - kiáltotta valaki aggódva.

A lány meg sem mozdult.  Lehunyta szemét.
Sosem hitt a menyben vagy a pokolban, de ha létezik, akkor őt most le fogják rángatni a pokol legmélyebb bugyrába. Sosem volt olyan kiemelkedően jó ember,  sok dolgot tett ami egy igazi szentségtörésnek számíthatott a bibliában... De nem tudta mi számít annak.  Sosem került még csak a bibiliák közelébe sem..

-Desteny! - szólalt meg újra ugyan az a valaki.

-Készen állok. - motyogta a lány. - Legalább találkozhatok velük..

De nem történt semmi. Sem isteni fény, sem ördögi tűz. Maradt a sikátor,  a hideg és a haláli csend.
Lassan fel emelte a kezét.  Tenyerét teljesen be fogta a vér színe.
Lassan újra le nézett Charliera.
Akart valamit tenni még érte, bármit amivel megnyugtathatná, vagy megmenthetné.  De a lány halott volt.
Nem lehetett vissza fordítani, neki meg nem volt beleszólása az eseményekbe.  Még csak meg sem hallották.
Vérvörös tenyerét a lány karjára tette.

Remegő hanggal suttogni kezdett neki.

-Sajnálom Charlie... Bár tehetnék érted valamit...

-"Igazából.."- hallatszott a háta mögül. -"Tehetsz valamit értem.."