Ez Nem Egy Álom!

12

-Naaa... - néztem fáradtan a másik oldalamon ülő személyre.

-Bocs kislány, de most ez az enyém lesz először. - mondta Dabi egy sunyi mosollyal

-Akkor szórj rá nekem is... - dőltem vállának, mert már megint kezdtem álmos lenni.

-Megint nem aludtunk egész este? - kuncogott.

-De tudtam aludni, csak... - gondolkoztam. - Igazából nem tudom, egyszerűen csak fáradt vagyok... - hajoltam a tányérom fölé, hogy végre ehessek.

Csendben megregeliztünk, közben ilyen-olyan dolgokon járt az eszem. Mint például a tegnapi napról. Ahogy végig vezettem a történteket a fejemben, elmosolyodtam. Örülök, hogy elmentem Dabival valahova és, hogy kicsivel közelebb kerültünk egymáshoz.

Amint végeztünk, Shigaraki szólt, hogy készülődjünk, mivel mindjárt indulunk. Szobámba felszaladva, szekrényem elé álltam, hogy keressek mára valami ruhát. Választásom szokás szerint egy rövidnadrágra és egy ujjatlan haspólóra esett. Gyorsan felkaptam magamra őket, majd még napszemüvegemet fejemre tettem és leindultam a többiekhez.

Mikor mindenki le ért, elindultunk Giranhoz ahol az irataim már várnak minket. Furcsa belegondolnom. Kémkedni fogok egy hősképzőben, ahol még csak nem sejtik, hogy miket tudok róluk.

Jártuk az utcákat síri csöndben, és szerencsénkre még az emberek sem ismerték fel minket. Vagyis remélem. Én mentem hátul, mivel rövidek a lábaim és lassan gyaloglok néha. Ahogy sétáltam, észre vettem, hogy Atsuhiro valamit elejtett, ezért lehajoltam érte, majd utána kiabáltam.

-Atsuhiro, elhagytad a kesztyűdet! - szóltam utána.

-Á, köszönöm! - fordult vissza érte.

-Nincs mit. - mosolyogtam. - Amúgy veled még alig beszélgettem... - néztem el a szememmel.

-Semmi baj. - kuncogott.

-De nekem igenis baj! Nem akarok senkit kiszorítani. Néha én is így szoktam érezni, ezért nem akarom másoknak ezt az érzést.

-Jó, oké, értem. - csillapított nevetve. - Akkor kezdjük mondjuk ott, hogy... - gondolkodott. - hogy telt a tegnapi napod? Hallom Dabival elmentetek valahova.

-Hát... megígértem Togának, hogy neki mondom el először... - vakartam a tarkómat. - De amúgy nagyon jól telt. - mosolyogtam.

-Értem. - bólintott, majd valami zajra lettünk figyelmesek.

-Ouh, bocsánat, bocsánat! - hallottunk meg egy fiatal hangot.

-Oi kislány, semmi baj. - mosolyogtam.

-De igenis, van baj! - mondta kicsit félve.

-Megyek felsegítem őket. - mondta Atsuhiro.

-Milyen baj lenne? - néztem a nálam pár évvel fiatalabb lányra.

-A... a képessegem... - kezdett feszült lenni.

-Ööö... Dorka...! - hívott Miszter.

-Igen? - néztem oda, mire elállt a lélegzetem. - Mi a fraaaanc?! Kislány, ez te voltál? - ragadtam meg a vállánál.

-Sajnálom, nem tudom még irányítani a képességemet. - kezdtek könnyek gyűlni a szemeiben.

-Hé, nyugi. Nem akartam rád kiabálni. - próbáltam nyugtatni. - Vissza lehet valahogy csinálni?

-Nem tudom... - rázta a fejét. - Arra még nem jöttem rá...

-Meddig lesznek gyerekek? - sóhajtottam.