Avatar: Mélyvízben ~ Aonung X Reader oc

réges-régen

- Felébredt már?

- Még nem. - Ezeket a hangokat hallottam, mikor felébredtem. Neteyam és Li'a. Nem nyitottam ki a szemem, szerettem volna még visszaaludni, távol Pandora összes gondjától.

- És miért nem kelted fel?

- Olyan nyugodt, amikor alszik.

- Egyébként is az.

- Úgy értem, hogy nem nehezedik rá az a rengeteg felelősség.

- Ez jogos. De te is kikapcsolhatnál egy kicsit. Állandóan másokért aggódsz és sosem figyelsz magadra, arra, hogy te mit szeretnél.

- Elsősorban segíteni Rey'kanak, hogy ennek az ügynek a végére járjunk.

- Tudom. Meg Kirinek nyomozni, hogy ki volt az apja, meg Aonungot harcolni tanítod, Lo'aknak szerelmi tanácsokat adsz, Tukra folyton felügyelsz, ha nem Rey'kaval van, és emellett rám is időt szakítasz. Meg csak úgy mellékesen, visszahoztál a halálból.

- Azt Eywa akarta úgy.

- Meg te is.

- Persze. Mert szeretlek.

- Tudod, hogy én is - hallatszott a hangjukon, hogy mosolyognak. - De most már tényleg ébresszük fel, nem várhatunk itt az örökkévalóságig.

- Nem kell, már ébren vagyok - dörzsöltem meg álmosan a szemem.

- Mióta hallgatózol? - vonta össze a szemöldökét Neteyam.

- Mióta arról beszéltek, hogy felébredtem-e már - pörgettem gyorsan vissza a fejemben a beszélgetést. - Csak még erőt gyűjtöttem, hogy felkeljek.

- Képzeld, van tippem, hogy miről lehet szó - kezdte Li'a.

- Na, én azt hiszem, megyek, megkeresem Tukot - állt fel a tesóm, mire csak bólintottam, majd leültem Li'a mellé, aki egy tekercset szorongatott a kezében.

- Szóóval - kezdte Li'a, elnyújtva a szót. - Hoztam otthonról jónéhány iratot, amiket érdekesnek találtam. Mert engem érdekel, hogy honnan jövünk, honnan származunk. És van valami, ami hasonlít arra, amivel találkoztál. Viszont, ha tényleg arról van szó, akkor nagyobb a baj, mint azt bárki gondolná.

- Li'a, megtennéd, hogy elárulod, mi ez? - sürgettem izgatottan.

- Ja persze, bocsi - bólintott. - Mostanában elég mélyre ástam magam a mitológiánkba, mert engem zavar a tudatlanság, hogy semmit sem tudok róla.

- Különös, ez csak nagyon keveseket izgat.

- Hát, én pont azon kevesek közé tartozok. De ne térjünk el a tárgytól. Röviden összefoglalom neked. Egyszer régen, tényleg nagyon régen...

- Az első dalok idején? - kérdeztem közbe.

- Nem - rázta a fejét. - Az első dalokat a történetem után kezdték énekelni. Mondjuk úgy, hogy réges-régen. Szóval régen. Még nem volt sok na'vi, alig voltak néhányan. Nem tudni pontosan, mert nem maradt fent. Lényeg, hogy maximum tízen lehettek. És nagyobb erővel bírtak, mindenkinél. A Szellem, Tirea ereje nem több ezer, hanem alig tíz na'vit éltetett. De volt egy másik erő. Tìwavm. A Sötétség. Egy időben jelent meg a Tireaval. Egyetlen célja volt, a pusztítás.

- Biztató - fintorogtam.

- Tìwavm eleinte csak várt. Várt, amíg Tirea megteremtette az életet. Aztán, mikor Pandorán minden a legnagyobb rendben volt, fokozatosan átvette az irányítást néhány na'vi fölött. A vége az lett, hogy Tìwavm egy na'vit használva fel gazdatestként, minden erejét Tirea elpusztítására szentelte. Ekkor a többi na'vi összefogtak és Tirea erejét, amit eddig megosztottak maguk közt, egyetlen, közösen kiválasztott személybe összpontosították.

- Eywa - súgtam áhítattal. Li'a hangja magával röpített a múltba, és szinte láttam magam előtt megelevenedni a történetet. A lány bólintott, majd folytatta.

- Eywa ekkor eggyé vált Tireaval. Eywa maga lett a szellem. Ő Mindenek Anyja. Sikeresen legyőzte Tìwavm gazdatestét és ezzel együtt Tìwavm is megsemmisült. Ekkor Eywa újra teremtette a rongálódott Pandorát, megalkotta Pandora szívét, Új-Pandorát, jöttek az első dalok és a többi. Lényeg, hogy Tìwavm mégsem pusztult el. Csak várt. Türelmesen várt, amíg meg nem találta a megfelelő személyt, hogy újra megpróbáljon hatalomra törni. És ez a valaki, szerintem a tsahik.

- Mi?

- Úgy értem, az ellenállók tsahikja.

- Ez komoly?

- Minden jel arra mutat - húzta el a száját Li'a.

Egy fél percig magam elé meredve emésztettem a hallottakat. Li'a csendesen várta, hogy mindent megértsek, végiggondoljak. Mikor ez megtörtént, felálltam és tanácstalanul néztem a lányra.

- És most mihez kezdjünk?

- Nem tudom - sóhajtott a lány. Láttam rajta, hogy rettentően nyomasztja a tehetetlenség érzése. Eddig mindig volt egy mentő ötlete, egy célja és egy kidolgozott terve. Mindig tudta, hogy mit kell tennie. Ezt csodáltam benne. Rettentő erős lelke van, pedig nem egészen egy évvel idősebb csak nálam. Négy hónappal fiatalabb Lo'aknál.

- Elmondjuk Ronalnak?

- Ne! Ne mondjunk semmit! Senkinek. Csak riadalmat keltünk vele, de nem jutunk előrébb.

- Senkinek?

- Aonungnak elmondhatod - mosolyodott el, kitalálva a gondolatom. - Ő tud titkot tartani.

- Köszi. Szerintem most megyek és beszélek is vele. Hátha van valami ötlete.

- Jó, menj csak. Én is beszélnék Neteyammal, de úgysem figyel rám - nevette el magát.

- Tény, hogy nem köti le a misztikum. De hidd el, hogy miközben beszélsz hozzá, csak téged fog nézni. Habár egy szót sem fog felfogni abból, amit mondasz neki - nevettem, majd elhajoltam Li'a játékos legyintése elől és elszaladtam megkeresni Aonungot.

Sziasztok!
Itt lenne a következő rész, egy borzasztóan nagy kihagyás után. Sajnálom, hogy nem rajtam ki részt, de elég mélyponton voltam, ezért egy időre töröltem az alkalmazást. Ha van bárki, aki még olvassa ezt a történetet, akkor örülnék a visszajelzéseknek. Jóéjt mindenkinek 😘