Halálunk órája

✨Monaco✨

Délután négykor indultunk a kis reptérre, ahonnan a magángépünk
megy Monacoba.
Elegáns ruhába öltözött mosolygó légiutas kísérők fogadtak bennünket.
A repülőtér ugyan nem nagy, de nagyon modern, ordított róla hogy csak a gazdagok repülnek innen.

-Sr. és Sra.Martinez¹, köszöntjük önöket, a gép már készen áll - nyújtott felénk két pohár pezsgőt az egyik hölgy.
-Nem vettem fel a férjem nevét, úgyhogy ha mindenképpen meg akar szólítani akkor a nevem Sra.Castro-Chatmorel - mondtam egy gúnyos mosoly keretében majd elvettem az egyik pezsgőt. A nő nagy szemekkel nézett rám, Deníz pedig kuncogva próbálta takarni nevetését.  -Netán megsértettem? - kérdeztem a nőt az arckifejezésére utalva.
-Nem Asszonyom, elnézést kérünk a félreértésért - hebegte. Deníz is elvette a pezsgőjét és bele is kortyolt egy nagyot majd rám mosolygott.
-Helyes - én is beleittam a kezemben lévő italba.
Szörnyű volt, keserű.
-Legközelebb legyen másféle pezsgő is. Mert ez itt, még a minimumot se hozza - háborodtam fel és visszaraktam a tálcára a teli poharat. Deniz ezen jó ízűen nevetett.
-Bocsássanak meg a nejemnek, keveset aludt - mondta egy fickónak aki valami főnök volt a ruhájából ítélve és a drága férjem rám kacsintott. Én erre csak megforgattam a szemem és elindultam előre, mert láttam a gépünket a hatalmas üvegablakon át.

A férfi akihez Deniz az imént beszélt megállt előttünk és jó utat kívánt. Kisétáltunk egy üvegajtón a magéngép felé, fehér színe csak úgy ragyogott.
A repülőre felvezető lépcső előtt a pilóta és a stewardessek meg egy stewart állt. Rám mosolyogtak. Én nem foglalkoztam velük csak felszálltam. Deniz még valamit egyezkedett a pilótával majd mosolyogva beült velem szembe.
-Bírni fogod háttal a felszállást? - nézett rám kérdőn.
-Majd ha nem, megoróbállak lehányni -mosolyogtam. Ő csak megrázta a fejét majd átült a mellette levő ülésre hogy ne teljesen szembe legyen velem.

Szépen lassan felszálltunk. A fülem szokás szerint fájt ezért elkezdtem rágózni. Kis idő múlva meguntam a bámészkodást és elővettem az egyik magazint amit magammal hoztam.

Egyszercsak Deniz megszólalt:
-Emlékszel amikor Tokióba mentünk és a gépen csináltuk? - felnéztem rá a magazinomból.
-Emlékszem.
-Ha gondolod, most is...
-Menj szépen hátra és használd a kezed, ha nem bírsz magaddal - vágtam a szavába.
-De az nem olyan jó mintha veled csinálnám. És ha csak a szádba vennéd? - próbálkozott tovább.
-Fúj nem. Biztos hogy nem. Felejtsd el.
-Pedig a múltkor élvezted.
-Te és én nem fogunk itt szexelni. Semmilyen módon - szögeztem le. Deniz röhögésben tört ki és mögém nézett. Én is hátra néztem. Az egyik stewardess állt ott és valószínűleg hallotta hogy mit mondtam.

-K-kérnek valamit a büfékocsiról? - zavarban volt.
-Kösz, nem - mondta Deniz nevetve. Én csak bosszúsan néztem rá. Az út további részében nem szólt hozzám semmilyen hülyeséggel kapcsolatban.

Fél hét körül szálltunk le Nizzában, de mivel nyár van ezért még bőven világos az égbolt. Egy fekete kisbusz vitt el minket a hotlhez ahol ma este megszállunk.
A szálloda lenyűgöző volt. Mindenfelé estélyi ruhás emberek mászkáltak a lobbiban.

-Szép estét, miben lehetek a segítségükre? - kérdezte egy 50 év körüli férfi a recepció mögül.
-Üdvözlöm, Martinez névre van foglalásunk - vette elő a hivatalos énjét Den.
-Meg is van. Elnöki lakosztály, kétfőre és egy éjszakára. Valamint egy háromfős szoba.
-Pontosan - bólintott a férjem.
-Elkérhetem az igazolványukat vagy az útlevelüket? - kérdezte a recepciós.
- Tessék - átnyújtottam neki az iratainkat a táskámból.
-Remek. Itt kérném aláírni - mutatott egy papírra. Mind a ketten aláírtuk - és itt a kulcs a lakosztályhoz. Valamint a szobához a kulcsot...
-Azt az alkalmazottaimnak foglaltam - imtett a fejével Den a három testőrre mögöttünk akik a csomagokat hozták.
-Hát persze - bólintott a férfi - akkor önöknek kellemes szórakozást, az urakkal elintézzük a többit - kedvesen mosolygott. Én is mosolyogtam egyet majd elvettem a kulcsunkat.