chapter 3

90 21 11
                                    










Milla








Még a végén kiderül, hogy én teszek nagyobb szívességet Ethan Dux-nak, mint ő nekem. Megáll a világ!

Mármint, amit én kértem tőle, az szerintem nem volt annyira nagy dolog. Max egy vacsora és egy kellemetlen beszélgetés a rokonaimmal, de amit ő kért tőlem az isteni volt!

— Leszek a kamu pasid, ha te is leszel az én kamu csajom — bökte ki. — A nagyszüleimnek kéne beadni, hogy odáig vagy értem. De olyan gusztustalanul.

— Gusztustalanul legyek beléd zúgva? — nevettem fel.

Eszméletlen!

Én! Milla Boseman, játsszam el, hogy csorog a nyálam Ethan Dux miatt? Ha ez az ember két évvel ezelőtt kért volna meg erre, nagyon játszanom sem kellett volna semmit. Félreértés ne essék, így is csodálattal néztem minden pillanatban rá, mert inkább hasonlított egy görög istenre, mintsem egy halandó emberre. De két évvel ezelőtt már majdnem egy fanoldalt szerettem volna csinálni neki, annyira imádtam minden lépését.

Sötét időszak volt, de szerencsére túlléptem ezen.

— Aha — fintorodott el.

Apukám azt mondaná ilyen helyzetekben, hogy megeszi a kalapját.

És ugyan nekem nem volt kalapom, nagyon közel álltam, hogy csak emiatt vegyek egyet.

— És ezért cserébe akkor te eljössz velem vacsorázni az unokatesóimmal?

— Igen — bólintott.

— Megkérdezhetem, hogy miért?

— Mit miért? — húzta össze kérdően a homlokát.

— Miért kell beetetni a nagyszülőket?

— Hosszú sztori és jobb, ha nem tudsz róla — legyintett.

— Úgy gondolom ha már te is belerángatsz ebbe, akkor igazán megérdemlem, hogy tudjak valamit!  Én is elmondtam mindent — böktem meg a poharát tartó kezét. — Ez lehet kicsit túl puhatolózó volt, tényleg nem kell elmondanod semmit.

Elvigyorodott magában, majd pár korty után újra a szemembe nézett.

— Röviden egy nagy családi dráma folyik otthon — húzta el aggodalmasan a száját.

— Oh — pillantottam le a szívószálamra, majd vissza rá. — Sajnálom.

— Semmi olyan, amit ne lehetne valahogy megoldani — vonta meg a vállait, majd csórt egy keveset a sült krumplimból.

Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindent be fog rendelni. Hozzá voltam szokva a nagy kajálásokhoz, végülis egy építkezésen dolgozó apukával nőttem fel, aki nem arról volt híres, hogy sokszor eszik keveset. Inkább kevésszer sokat.

Innen is köszönhettem apának a nagy fenekemet, a pocakomat és a combjaimat, amik elterültek, ha leültem bárhova is.

— Azt mondtad meg fogod enni — biccentett a maradék fél burgeremre.

Sóhajtva lepillantottam a maradék kajára, majd a teli hasamra tettem a kezemet.

— Ha nem esik jól hagyd ott — nevetett fel.

Amíg nem kerültem ki otthonról, nagyon eszembe sem jutott, hogy feszengjek az evés miatt. Apával mindig egy boldog időtöltés volt amíg egymással vacsoráztunk, a családi koccanásokon pedig inkább a város történései vonták el mindenki figyelmét arról, hogy ki mennyit eszik.

gaslightWhere stories live. Discover now