haláltörténetek.

A Nimolista

Egy. Kettő. Három.

A repedések száma a plafonon. A vasárnap délelőtti repedések száma a plafonon. Szombat délelőtt is ugyanennyi volt, de már vasárnap van, ezek már vasárnapi repedések. Ha a lényeg nem is változik, az idő legalább igen. Legalábbis annak kellene. Nem az idő múlik, hanem mi – ezt mondta Csáth Géza. Már mi sem múlunk. Ha az idő is és mi is állunk, akkor igazából mi változik?

A reggelire lenyelt falatok száma. Az sem változik. Nulla. Nem változik a lépések száma a konyháig, nem változik a reggel lenyelt korty víz mennyisége. Tizenkét korty. Ha nem kelnék fel a szomjúságra, belealudnám magam a kiszáradásba.

A rendetlenség közepében fekve szívni a cigarettát, csukott ablaknál. A dohányfüst illata, a dohány íze. A szobában lévő asztal egyik oldalán lévő székre ülni, s lépni egyet a sakkbábúval. Huszár, F3. Várom, hogy a velem szemben lévő senki lépjen, de nem mozdul. Le fog járni az ideje.

A bakelit forgása a lemezjátszón. A belőle kiszűrődő alternatív dallamok mind egyformák, nem tudom megkülönböztetni a 30Y-t és az Elefántot.

A fejemben lejátszódó történetek; hogy hogyan ölöm meg az elnököt, hogy mit csinálok a kislányokkal, hogy mit csinálok magammal, hogy véletlen a hajam helyett az ujjamat vágom le, hogy hogyan elégítem ki magam az utcán, hogy hogyan elégít ki más az utcán, hogy hogyan megyek ki a temetőbe, és ásom ki a szüleim sírját, hogy hogyan fekszem melléjük, hogy érezzem az ölelésüket, hogy hogyan eszem meg a levágott ujjamat, hogy hogyan beszélgetek az emberekkel és hogy hogyan sütöm meg egy kiskutya húsát. Unalmas, semmi eredeti.

A konyhába sétálva észrevenni egy pillangót elveszve a házban, mint ahogyan Mihály volt elveszve Rómában. A pillangó megtalálja a kijáratot, valószínűleg sosem volt elveszve. Mihály sem, csak el akart veszni. Ha pedig mégis eltévedt bent a pillangó, akkor a szerencse megtalálta.

A háromnapos egy tányér leves, mindössze két merőkanálnyi, és tizennyolc normálkanálnyi. Ebéd után mosni fogat, utána cigarettával öblíteni le a fogkrémet.

Leveszem a forgó bakelitlemezt, és felteszek egy másikat. Nem tudom, hogy Nirvana vagy Guns N’ Roses.

A szobában lévő asztalra nézve még mindig nem léptek a másik színű bábúkkal. Gondoltam, adok egy kicsivel több időt, de nem éltek vele, megint én nyertem. Visszahelyezem a lovat a futó mellé, holnap újabb kör.

A nagy rendetlenségen átlépdelve visszafeküdni az ágyba. Csukott ablaknál elszívni egy cigarettát, szagolni a dohányfüstöt, majd elnyomni a csikket, és másfél órán át forgolódni, hogy ez idő alatt ismét eszembe jusson az elnök, a kislányok, a szüleim, a levágott ujjam. A gondolatok után elaludni. Álmomban is kislányok, elnökök, szülők kacsintanak rám.

Talán ha reggelente tizenkét korty víz helyett tizenkét korty vodkát innék, akkor változna valami.

A hétfő reggeli repedések száma már biztos négy lesz.