Örökké nyár (Lépcsőfiú 2. rész)

Tizenkettő - Ígéret

Elkezdődött a nyári szünet. Vagyis igazából nem volt különösebb változás, mert az online oktatás a végére szinte teljesen nulla volt, így szinte alig érzékeltük, hogy vége lett a sulinak. Ákos az utolsó héten felvetette, hogy a nagyszüleinek van egy nyaralója a Balatonon, és akár elmehetne oda a csapat néhány napra. Baráti nyaralásra. Amikor meghallottuk az ötletét, abban a pillanatban lecsaptunk rá. Együtt a csapat, végre egy olyan közös programon, ami nem ér véget a nap végén? Még szép, hogy ott a helyünk! Nagyon belelkesedtünk, és egyből neki is álltunk keresni egy lehetséges időpontot.

Ez azonban csak egy problémába ütközött, mégpedig abba, hogy Zsófinak minden héten több edzése is volt – a versenyúszást nem lehet egyik pillanatról a másikra abbahagyni, főleg, hogy az edzője és az apja is rettentően hajtotta –, így neki valahogy sose volt jó az időpont. A baráti nyaralás ötlete azonban túlságosan belelkesített minket ahhoz, hogy lemondjuk az egészet, így végül abban egyeztünk meg, hogy Zsófi becsatlakozik a harmadik napon, és ott alszik velünk az utolsó este.

Sajnáltam nagyon Zsófit, hogy megint ki kell maradnia a program nagy részéből csak az úszása miatt, de az fontosabb volt – és különben se volt jogom felróni ezt neki. S igaz, hogy csak rövid időre, de akkor is velünk lesz egy kicsit a Balatonon. Ezzel pedig a csapat egyel magasabb lépcsőfokra lép.

Végül úgy egyeztünk meg, hogy négy nap, három éjszakára mennénk júliusban. Úristen, elképesztően várom már!

*

Mondanom sem kell, elképesztően izgatott voltunk mindannyian a közös nyaralás előtti hetekben. Megterveztük a menüt is: kitaláltuk, hogy minden nap valaki más fog főzni. Először Ákos fog Caesar-salátát készíteni, aztán én gyümölcslevest, Ildikó pedig palacsintát, végül az utolsó este grillezünk. Anna kijelentette, hogy ő nem tud és nem is fog főzni, viszont besegít majd a konyhában, ha kell. Sziszi pedig azt mondta, hogy ha reggelire valaki tojásrántottát akarna enni, akkor szívesen összerittyent neki egyet valami Sziszi-féle titkos recept alapján.

- Annyira jó lesz! – lelkendezett Ákos egy Skype hívás alkalmával, nagyjából egy héttel a nyaralás előtt.

- Viszek felfújható matracot, mit szóltok? – kérdeztem.

- Jaj, de szupi! – csapta össze a kezét Anna. – Már most szólok, hogy el fogom lopni!

- Csak a testemen át! – nevettem.

- Nekem van asszem egy szivacsos labdám.

- Na, hozd el azt is!

Egy ideig még beszélgettünk. Egymást túllicitálva lelkendeztünk, hogy mennyire jó lesz majd a közös nyaralás. Sziszi korábban beszámolt róla nekem, hogy el akar majd menni egy hajnalban napfelkeltét fotózni, és megpróbálja elhívni magával Annát is, mert nincs is annál romantikusabb, mint együtt nézni a napfelkeltét a Balaton partján. Támogattam az ötletét, persze azt nem mondtam neki, hogy Anna minden bizonnyal úgyis nemet mond majd. Tartottam attól, hogy hogy Sziszi megmakacsolja magát, és a végén el se jön a nyaralásra. Képes lett volna rá, hisz az utóbbi időben egyre jobban bele volt bolondulva Annába, másról se tudott beszélni.

Pár nappal korábban egy különös gondolat kúszott be a fejembe. Pontosabban egy ötlet. Egy őrült ötlet. Azt találtam ki, hogy a vonaton majd óvatosan megfogom Ákos kezét. Ha elhúzódik, akkor hangosan felnevetek, és azt mondom, hogy fogadás volt, és hogy Sziszi találta ki. Ha nem húzódik el, akkor... akkor igazából nem tudom, mi fog történni, de jó lenne megfogni a kezét, ennyi.

Amikor felfogtam, hogy mit jelentenek ezek a gondolataim, már el se szégyelltem magam. Zsófi a barátnőm volt, mégis azon járt az eszem, milyen csellel fogom majd meg Ákos kezét. Úgy éreztem, már nem kellene küzdenem a saját érzéseim ellen. Már csak az volt a bökkenő, hogy Ákosnak viszont tényleg volt barátnője – igaz, hogy Ausztriában élt, és ritkán találkoztak, de akkor is a barátnője volt.

- Nagyon különleges, ami Biankával köztünk van – mondta egyszer Ákos nekem, amikor a barátnőjéről faggattam. – Igazából együtt nőttünk fel, mindent tudunk egymásról.

Esélyem se volt Ákosnál. És most, hogy egyre közelebb kerültünk az utóbbi időben egymáshoz mint barátok, csak még rosszabb lenne, ha ezt a barátságot fel akarnám rúgni valami hülye önös érdekű ötlettel. Csupán azért, mert szeretném megfogni a kezét. Hacsak fele olyan jó érzés lenne, mint ahogy gondolom, akkor még vállalnám is. De persze Ákost nem akarom kitenni ennek a hülyeségemnek.

Kis idő múlva a beszélgetés elapadt, és mindenki elment a maga dolgára, Zsófi azonban ott maradt még egy kis időre.

- Amúgy, Peti... – kezdte lassan. – Valamit el kell mondanom.

- Igen? – Nem tetszett a hangsúlya, rosszat sejtettem.

- Tudom, hogy úgy volt, hogy az utolsó este ott alszom, de tudod... kiderült, hogy a nagynéném esküvője aznap lesz, így estére már otthon kéne lennem. Szóval...

- Ez most komoly?

- Tényleg sajnálom amúgy, hogy így jött ki. De így arra a kb. pár órára nem érné is meg elmennem.

Elhúztam a szám.

- Nem tehetsz róla – mondtam, de közben mégis rosszul estek a szavai. Önzőség volt a részemről, de valahogy átverve éreztem magam. Mintha otthagyott volna. Pedig tudom, hogy nem így történt, egyszerűen csak közbejött ez. Csak az zavart, hogy ezt korábban nem tudta volna mondani? Mármint egy ilyen esküvő azért korábban kiderül, nem? Meg amúgy, fordított esetben nekem megérte volna arra a pár órára is kimenni a Balatonra a barátaimhoz. De az is lehet, hogy csak nem akarta látni, milyen jól szórakozunk, mert úgy csak rosszabb a tudat, hogy ő nem lehet velünk.

Mindenesetre miután elköszöntünk és kiléptem a hívásból, elkezdett kattogni az agyam. És mielőtt végiggondoltam volna, mit is csinálok, elővettem a telefonomat, és ráírtam Ákosra. Egyetlen gondolat kerített hatalmába. Most meg kell írnom neki azt, amit akarok, különben sose fogom. Ez a tökéletes alkalom! Persze, ha a szívemre teszem a kezem, azt mondanám, hogy 80%-ban ez a hirtelen összezavarodottság vezetett, 20%-ban viszont teljesen tudatában voltam annak, amit csinálok. Csupán kellett egy indíték saját magamnak, amivel megmagyarázhatom.

Péter: Hali

Péter: Emlékszel, hogy van egy titkom, amit nem mondhattam el neked soha?

Ákos: Hali

Ákos: Persze

Péter: Na, nyaraláson elmondom.

És eldobtam magam mellé a telefont. Mi a francot művelek? – kérdeztem magamtól. Üvölteni lett volna kedvem, tökéletesen tehetetlennek éreztem magam, minden mozdulatomat és gondolatomat. Most miért kellett ezt csinálnom? Mit érek el ezzel? Arcomat a párnámba fúrtam és próbáltam megfulladni.

A hátamra feküdtem, és a plafont kezdtem el bámulni. Most már nem volt visszaút, megígértem neki.

Ez volt az a pillanat, amikor elkezdődtek az igazi események, amelyek a mai napig olyan élesen élnek bennem, amennyire csak emlék képes. Az a Balatonon töltött négy nap örökké beleégett az agyamba. Az alatt a négy nap alatt megállíthatatlanul és örökké nyár volt.