Örökké nyár (Lépcsőfiú 2. rész)

Kettő - Sportnap

„2019. szeptember 27.

Ma volt a sportnap, a nagy 2000 méteres futás. Rögtön a lényegre térek: (...)"

Szerencsére nem volt kötelező részt venni a futáson, csak a reggeli tornán, ami az udvaron volt. Az egész iskola ott ugrált ütemre, miközben szólt valami zene. Igen jó buli volt, Ákossal egymás mellett pattogtunk, mint a bolhák, bár a végére én teljesen kifáradtam. Amikor hátranéztem, láttam, hogy az osztály fiútagjai szinte mind a fa alatt állnak és nem is foglalkoznak az egésszel. Ettől valahogy még jobb kedvem lett, hogy csak Ákossal szórakozunk közösen.

Ezután elmentünk társasozni. Ez egy olyan nap volt a suliban, amikor nincs tanítás, csak egész nap szabad programok. Az Igen nevű játékot választottuk. Korábban sosem hallottam róla, de Ákos lekapta a polcról és elénk tette.

- Ez mi?

- Baromi jó. A lányokkal mindig ezt játsszuk.

Először majdnem megkérdeztem, milyen lányokkal, de aztán rájöttem, hogy nyilván az Ausztriában élő barátokra gondol: a vele egyidős Biankára és a húgára, Dórira. Párszor már mesélt róluk és a profilképén is velük van. Régebben ők is itt laktak, de nagyjából hat éve kiköltöztek Ausztriába, és azóta ott élnek. Csak ritkán találkoznak Ákossal, de a barátságuk megmaradt.

Anna felemelte az első kártyát és felolvasta:

- Részt vennél disznóvágáson egy jó társasággal?

- Jézusom, milyen kérdés ez?

- Az a lényeg, hogy megismerjük így a másikat.

- Én ismerlek titeket – vontam vállat.

- Oké, szerinted mit válaszolnék erre a kérdésre? – nézett rám Ákos.

- Hogy igen.

- Igen – bólintott. – És szerinted miért?

- Őőő... mert egy vandál vagy, aki szívesen megnézne egy disznóvágást?

- Bingó – nevetett fel Ákos. – Na, ilyen a játék. Nem túl bonyolult, de annál szórakoztatóbb.

- Hát jó.

- Következő kérdés: szoktál énekelni a zuhany alatt?

Visszafojtottam a mosolyomat. Annára pillantottunk, aki megrázta a fejét, majd felfordította a „Nem" kártyát. Ildikó hasonlóan tett. Ákossal összenéztünk, majd egyszerre fordítottuk fel az „Igen"-t.

- Ne! Ez most komoly? – kacagtam fel. Miért töltött el melegséggel a gondolat, hogy Ákos vidáman énekelget zuhanyzás közben.

- Még szép! – vigyorgott Ákos.

- Ezek szerint te is olyan hülye vagy, mint én.

- Áh, ennyire ne szállj el magadtól – vágott vissza nevetve a fiú.

- De most komolyan, két fiú és két lány közül nem azt hinné az ember, hogy a két lány énekel? – kérdeztem mosolyogva.

Anna felhorkantott.

- Mi nem vagyunk gyökerek.

- Vagy nincs ilyen csodálatos pacsirta hangotok, mint nekünk!

Ákos felém sandított, majd kacsintott egyet. Mindketten nevettünk.

*

Kezdődött a futás. Ákos, és ikertestvére, Zoli felvették a futó ruhájukat (ha még nem mondtam volna, tájfutók mindketten, azért van olyan mesés alakjuk...). Ahogy megláttam Ákost abban a feszülős szettben, szinte kifutott a lábamból az erő. Túl jól nézett ki!