Tatjána és Rani - A Valrynida-saga, 2. rész

11. fejezet - Kerül, amibe kerül

M.R.u. 1633. július 11., Caldia. A Gutenwerk stúdió szakemberei prezentálták a frissített forgatási tervet a főnöknek. Sigmund Machshut elégedettnek tűnt – azok után, hogy milyen nehezen tudták összeszedni az információt a hadseregtől, a naponta érkező beszámolóknak hála már ott tartottak, hogy egy évre be volt táblázva a produkció. A Kartenland Szupercsapat jó darabig alkalmazásban maradhatott, és Tatjána még csak meg sem érkezett a céljához!

Fogalma sem volt senkinek a filmgyárban arról, hogy az informátor konkrétan nem is hagyta el azt a várost, amit hamarosan elérnek a vásznon. De nem is kellett tudniuk róla, a lényeg, hogy volt miből dolgozni.

Maga Tatjána ugyanekkor azt vette észre lent a mélyben, hogy elnehezültek a lábai. Felhúzta a szoknyáját, és kicsit megrökönyödött – az Alirynia legbelső hártyája bevonta a lábszárait, és enyhén elszorította azokat. A lábfejei viszont nem kezdtek kékülni, azok fehérek voltak, mint a hó.

Amikor Ranival mentek lefelé a könyvtárba, rákérdezett erre.

- Tatjána nővér – felelte Sharjandra megtestesülése –, a lábaidra hamarosan nem lesz szükséged. Az innentől számított második ciklusod idején világra jön a te növesztett tested, amelyen keresztül érintkezel a külső világgal attól kezdve.
- Hogyan fog az kinézni? A többi barát és te magad is többször említettétek, de soha nem mentetek bele mélyebben.
- Mindent a maga idejében, gyermekem. Most egyelőre az a feladatod, hogy elsajátítsd a tudást, ami növendékből teljes értékű nővérré tesz téged. Büszke vagyok rád, napról napra többet tudsz, kitűnően haladsz. Tényleg mintha ketten tanulnának a testedben. Meg is érkeztünk, foglald el helyed a tudás kápolnájában.

Rani nagyon jól tudta, hogy Valrynida csak ismétel, voltaképpen könyvről könyvre egyre közelebb kerül ahhoz, hogy felszínre törjön Tatjánában.

M.R.u. 1633. július 14., Clita. Sagarinel és Usil úgy érezte, eljött a távozás ideje. Viszont előző este sugallatot kaptak mindketten: hogy Valrynida újra a trónra léphessen, még egy természeti istenséget az ügy mellé kell állítaniuk. Ő pedig nem volt más, mint a vízisten, Tarujandra.

Mivel ugyanis menekülésük folyamán összekötötték Tatjánát Naljandrával, a föld és az erdő istenségével, jelentős mértékben könnyítettek barátjuk útján, legalább két hónappal gyorsabban válhat majd így teljes értékű nővérré.

Azt is megkapták, hogy merre kell menniük. Újra beljebb az egykori egységes Gardenbourg térképén, a rettegett Holt-sivatagba. A területre, amit két Alfa-Coromaradorf, Morgen és Clode véres és kegyetlen harca tett élhetetlenné.

Elmesélték Krammnak a következő úticéljukat, hátha ő többet tud róla. (Novias is ott volt velük, de őt nem merték elővenni.) Az erre megvakarta a szakállát.

- Furcsa dolgokra vesz rá titeket az istenetek. Biztos, hogy veletek van?
- Igen, és a kegyelmét már te is élvezhetted – replikázott Usil. – Miért kételkedsz, démon?
- Csak furcsa, hogy előbb az örök emlékű Seraphim erdejében rejtőztetek az üldözőitek elől, most meg a birodalom második legveszélyesebb helyére készültök. Én is szeretem kísérteni a sorsot, de én halhatatlan vagyok, nekem ez maradt szórakozásnak. Nektek viszont ez az egyetlen életetek van, tartson inkább minél tovább. Semmi nem ér ennyit.
- Küldetést kaptunk, ezt neked is értened kellene.
- Hogyne érteném. Én is sok kalandon mentem át, de még egyszer mondom: nektek jobban kell vigyázni magatokra. Ha mást nem is, ezt fogadjátok meg.
- Megfogadjuk, Kramm – bólintott Sagarinel, aki szerette volna, ha nem mérgesedik tovább a vita.
- Jól van. A sivatag széléig el tudunk vinni titeket. Nem volna addig tanácsos sárkánnyá alakulni, mifelénk sok a lőfegyver, főleg az erdei banditáknál.

Pár óra múlva elindultak egy konvoj részeként, amely voltaképpen tekinthető lehetett volna elnöki konvojnak, ha Kramm használta volna ezt a formációt. Villanymotor hajtotta páncélos fogatok fogták közre azt a motort, amin a védett hármas bevonult a városba meg hetekkel korábban. Már ment lefelé a Nap, amikor elérték a körzethatárt. Baljós látvány tárult eléjük: vastag felhőréteg, hamuszínű talaj, sehol egy fa vagy bokor. Még a fű se nőtt.

- Holt-sivatag, végállomás. Itt az ideje egy giccses elköszönésnek, ha igénylitek – mondta Kramm. A két vendég rázta a fejét, mire addigi kíséretük egy-egy kis fiolát vett elő, láncra fűzve.
- Ugyan, erre igazán nincs szükség – szabadkozott Sagarinel.
- Higgyétek el, hogy lehet. Ez egy olyan oldat, amit generációk finomítottak tökéletesre, csupa olyan ember, aki megjárta ezt a vidéket. Úgy hívják, Holtpont. Ad még egy esélyt arra, hogy eljussatok a segítségig.
- Köszönjük.
- Ja, és nagyon illékony, szóval ne nyitogassátok a fiolát – sandított Usilra, aki már nyúlt a dugóért –, mert elfogy belőle a tartalom. Most már mehettek.

A konvoj visszaindult Clita felé, a két vándor magára maradt. Ideje volt hosszú idő után újra összefonódni a Sharandraggal, majd egymással. A távolban vihar zengett.

***

Hosszú távot tettek meg hőseink ebben a kötetben, ki így, ki úgy. A cél viszont még nincs annyira közel, hiszen el kell jutni Eirausba, és le kell zárni Tatjána jelenlegi földi ügyeit. Viszont ki tudja, mi jön ezután? (Sharjandra talán a legbiztosabban, de elképzelése mindenkinek van.)

Otthon, Kartenlandban is zajlik az élet, táncol a szék Kahle százados alatt. Vajon kirántja-e valaki alóla? És ha igen, annak mi lesz a következménye?

Mindenkinek van miért aggódnia, ezekre hoz majd megoldást az utolsó kötet hamarosan!