Tatjána és Rani - A Valrynida-saga, 2. rész

6. fejezet - Hang nélkül

M.R.u. 1633. június 8., Caldia. Bár a szkeptikus hangok továbbra is erősek voltak, a hadsereg hírszerző osztaga egyre inkább kezdte elfogadni Kahle százados éjszakai megfigyelésének fontosságát. Tatjána tartalmas jelentései érdekes olvasni- és hallgatnivalót jelentettek, valamint tartós nyugalmat a Gutenwerk stúdió örökké elégedetlen vezetőjétől, Sigmund Machshuttól.

Azonban azon az éjjelen hiábavalónak tűnt a virrasztás. Éjjel fél 3-ra volt várható a bejelentkezés az addigi tapasztalatok alapján, de még fél órával később sem nyílt szóra a szája a hírszerző osztag parancsnokának. Igazán nem is a helyszíni alakulat volt ideges emiatt, hanem a központ éjszakásai.

Az volt a megegyezés, hogy nem érdeklődnek a fejlemények felől, csak várnak az ottaniak jelzésére. Lassan eljött a hajnali fél 4, eredmény nélkül továbbra is. A feszültség kézzel fogható volt, mindenki ismerte a parancsnok alvási ciklusát, és annak már erősen a vége felé járt az idő.

Odaát, a földalatti templomban eközben Tatjána szemügyre vette a szobájában álló mellszobrot. Ekkor vett észre egy új elemet rajta: olyan volt, mint egy gallér, ami pontosan passzol a nyakra. Ez leterjedt a vállakra is, ami láttán felmerült a lányban, hogy zavarni fogja-e a ruhája pántja.

Aztán hirtelen belehasított a felismerés: hoppá, a jelentés! Mennyi lehet az idő vajon? Mennyit vett el a Naljandrával való találkozás? Na és a barátok üdvözletei? Utoléri még a felettesét, vagy erről a napról már letehet? Újra nehézzé tette a Fanryllum dolgát a homlokán.

Igyekezett megnyugodni, és átgondolni a teendőket. Az új szimbióta csak akkor éled fel, ha ő a könnyével elindítja a folyamatot, tehát az várhat. Az étkezésen már túl van, egyetlen sürgető dolog maradt: visszatérni a hegyek közé.

Egy kicsivel később már Rani nyitotta neki a kaput.

- Légy áldott, Tatjána növendék nővér. Vártam, hogy visszatérsz.
- Légy áldott, Rani. Egy isteni csoda kellene ahhoz, hogy ma is tudjak pár szót váltani az otthoniakkal.
- Azt hiszem, akkor tudok segíteni. Kövess, gyermekem.

Tatjána furcsán érezte magát attól, hogy egy ilyen csöppség a gyermekének szólította, istenség követe ide vagy oda. Azonban amikor feltette a fejhallgatót, hirtelen belecsapott a felismerés: Sagarinel semmit nem mesélt sem az odaútról, sem magáról az erdőről, ahol jelenleg van Usillal együtt.

Caldia, hajnali 4:24. Alig pár perc volt hátra az ébresztőig, a virrasztó csapat pedig jobb nem lévén azon gondolkodott, hogy az elmúlt néhány napban igencsak terjedelmes beszámolók születtek. Hátha el lehet osztani úgy, hogy egy nap ne számítson.

Ekkor viszont megszólalt a százados.
Talán még nagyobb gondnak tűnt ez, mintha nem történt volna meg. Ismerve a korábbi ilyen alkalmakat, fél órába biztos beletelt a találkozó. Erre most alig hat perc maradt, Fritz pedig biztos, hogy félkor felkel. Még a vekkerét sem húzza fel már egy ideje.

Azonban a félelem végül alaptalannak bizonyult. Tatjána azt üzente, a rossz idő és az emiatt járhatatlan utak még egy napra a városban marasztalták. Ennyi volt az aznapi jelentés, végül mindenki vágya teljesült. Kartenland leánya sikerrel kihúzta magát az információhiányból, Kahle százados időben kelt, és még bejegyzés is készült – igaz, elég nyúlfarknyi, de készült.

Mindeközben Naljandra szent erdejében Sagarinel azon sopánkodott, hogy nem tudta, hogyan oszthatná meg az élményeit Tatjánával. A jelenet, ahogy Raim eltüntette a barátnőjét, végtelenítve pörgött a fejében.

- Istenség, ki eme erdő alatt laksz, miért kellett visszaküldened a földi felség őrzőjét? Annyi mindent szerettem volna még mondani neki!
- Légy türelmes és várd a jót, mert az hamarosan megtörténik – visszhangzott Naljandra hangja, majd hozzátette: - Ez volt az eddigi legjobb impresszió a nővéremről. Mit szólsz? De egyébként komolyan, bármelyik pillanatban jelentkezhet. Neki is meglesz hozzá az eszköze.
- Nála is kihajt majd a Cresantul’nal?
- Nem, annak a virágnak napfény is kell. Olyat kap, mint nektek van a Sharandrag, csak ezt állandóra.
- Alig várom. Köszönöm, Naljandra.

*

Ahogy Tatjána újra visszatért a materiális világba, Rani búcsúzó szavai jártak a fejében. Eszerint minél hamarabb fontos lenne felölteni az Aliryniát, mert így kerülhet bármikor közvetlen kapcsolatba Sagarinellel.

Újra egy állandó szimbióta. Először a Fanryllum, ami a homlokán figyel, aztán a Keiarya, ami a kezeit változtatta meg. Most pedig az Alirynia, ami egyelőre a mellszoborra faragva várja a szebb időket. Lassacskán magára sem ismerne, ha lenne bárhol egy tükör odalent. Hirtelen eszébe jutott az a nagy, amiben megnézte magát a kölcsön hálóingében, kint a paplakban. Odáig még elmehet.

Előtte viszont még magára kellett varázsolnia az új kiterjesztését. A Jalle-affér továbbra is működött, ha könnyek előcsalásáról volt szó. Mialatt a leoldódás zajlott, újra a testére gondolt – mi jöhet még, kérdezte magától csendben.

Terjedelmes darab lett az Alirynia, mindkét vállát fedte a viselőjének. Betakarta az egész tarkóját, és gyakorlatilag végig a nyakát, egészen az állvonaláig. Elöl tíz, hátul hat nyílhegyforma csápja volt, amik között bőrhártya feszült. A hártya lelógott addig, hogy elöl a lány melleit, hátul a lapockáit takarja.

Hátulról terítette fel magára a lényt Tatjána, miután elhelyezkedett az ágyán. Az, mivel a Fanryllum kontrollálta a gazdája rettegéssel vegyes izgalmát, azonnal neki is látott az összefonódásnak: hátul mind a hat, elöl pedig a két középső és a két legszélső csápját tapasztotta a növendék nővér meztelen testére. Ezzel lefeszítették a vállra simuló részt, majd miután megérezte az Alirynia a lány jobb vállán elhelyezett jelet, az íves sarkú magas gallér is rászívta magát viselője nyakára.

Az éjkék hajú lány ott találta magát, ahol korábban Sagarinel és Usil, de neki már nem kellett megtennie a dómig vezető utat. Viszont ő sem volt egyedül: ahogy körülnézett, az összes szerzetest megtalálta. Mindegyikük lehajtott fejjel imádkozott, szavaik tökéletes szinkronban voltak, mintha egy ember beszélt volna egyszerre öt szólamban.

Hiába szólt hozzájuk, ők egy pillanatra sem néztek fel. Gyanakvó arccal nézett körbe, vizslatta végig a csillogó dómot, a sápadtan derengő horizontot és a meredező fagyökereket. Egyszer csak megmozdult a föld, és egy szürkés, csőrszerű héj bújt ki belőle az épület és az aranyhajúak között.

Tatjána felismerte azt, aki kilépett a csőrből: Raim volt az, de ezúttal levélbunda nélkül. Egy óriási nyakbavalót tartott a kezében, ami mintha hajszálgyökerekből lett volna szőve, barnásfehér volt és enyhén visszataszító.

Az imakör elnémult, nyomasztó csendben közeledett feléjük az istenség követe. Viszont ahogy egyre közelebb ért hozzájuk, mind erősebben lüktetett Raim egész viselete. Majd egy villanás kíséretében csoda történt, és az addig meglehetősen hervasztó látványt nyújtó lény ragyogó, mennysárga lombot kapott. Ekkor az általa hordozott tárgy kezdett el lüktetni.

- Tatjána nővér – szólalt meg Eniya barát – most rád is szükségünk van az imakörben. Hogy megkaphasd viseleted új darabját, az szükséges, hogy mindvégig nyugodt maradj.
- Arról beszélsz, ami Raim kezében van?
- Igen, arról. Azért lüktet, mert érzi egyetlen gazdájának a közelségét. Te kellesz hozzá, hogy békére leljen, és megmutathassa az igazi alakját. Engedd el az aggodalmaid, mi segítünk.
- Hiszek a szavadnak, Eniya barát.

Mindannyian leültek a földre, és egymás kezét fogva elkezdtek egy elmélyülésre használt igét énekelni kórusban. Úgy öt perc után Raim átballagott Tatjána mögé, és a szinte kezelhetetlen nyakdíszt ráterítette Tatjána tarkójára. Ekkor az imamalom átfordult egy összpontosítást segítő rímre, amit mindannyian suttogva ismételgettek újra és újra.

Egyszer csak meghallották magát Sharjandrát, ahogy tiszta és bódító hangjával csatlakozik a körbe. Ez adta meg a szerzeteseknek azt az erőt, aminek csúcspontját egy lehunyt szemmel is észlelhető villanás jelezte. Ezután még elmondtak egy körzáró imát, majd kinyitották a szemüket.

A gyanús kinézetű és viselkedésű szőttes mintha csak egy rossz álom lett volna. Csakugyan átalakult, immár tényleg ékszernek nézett ki: magas gallérú, mellig érő, hófehér felöltő lett belőle, amit két arany kapocs fogott össze a nyaknál szorosan.

Ha már tükrös csempék fedik a dómot, meg is nézheti magát, gondolta Tatjána és miután meghallgatta társai dicséreteit, elment a héj túloldalára. A látvány őt is lenyűgözte, úgy nézett ki immár, mint egy hercegnő, nem csak mint egy nemes lánya. Feltűnt neki az is, hogy már egy egész hajtincse aranyszínű, ami komoly változás volt ahhoz képest, amit még korábban Sagarinel mondott.

- Egyébként mire jó az Alirynia? – kérdezte Tatjána, mikor visszatért a társaságához.
- Erre hadd válaszoljak én, mégiscsak tőlem kaptad – szólalt meg szolgáján keresztül Naljandra. – Egyrészt ez lehetővé teszi, hogy amíg a társaidon van a Cresantul’nal, bármikor elérhesd őket. Másrészt, mivel a fizikai hangodra úgysem lesz már szükséged, megszabadít ettől.
- Akkor hogyan fog hallani engem például Atheran tiszteletes, ha kimegyek hozzá?
- A hitetlenek csak a testedet hallják, a hívők a lelkedet is. Csak az utóbbi fontos, és az megmarad. Higgy nekem.
- Igyekszem hinni, föld és erdő istensége. De nekem ez egyelőre nehezen befogadható.
- Megértelek. Bármelyik társadat megkérdezheted, nekik is szokatlan volt. Igaz, számukra ez az egyik utolsó próbatétel volt, tehát ők könnyebben elfogadták ezt a tényt.
- Tényleg így volt? – fordult a társai felé az éjkék hajú lány, de már csak a barátok hűlt helyét láthatta.
- Amíg velem beszéltél, ők hazatértek. Nekik kicsit könnyebb így, hogy a fizikai testüket már maguk mögött hagyták.
- Komolyan, mi ez a növesztett testes dolog? Senki nem hajlandó nekem elmesélni.
- Mivel még nem állsz rá készen, sem fejben, sem testben. Olyan fél év múlva térjünk erre vissza. Most térj vissza a materiális világba, Tatjána növendék nővér.

Tatjána teljesen kimerültnek érezte magát, amikor újra a barátlakást látta maga körül. Már csak arra volt ereje, hogy eldőljön az ágyban és aludjon egy nagyot.

Ahogy rákerült az Alirynia, az első mondatait és imáit Sagarinel és Usil is hallotta az erdőben. A fehér hajú lány ettől elkezdett táncolni a ligetben, ahol épp voltak. – Tatta, olyan büszke vagyok rád! – kiáltotta közben, majd megölelte társát. – Sikerült neki, bébi, sikerült neki!

Igen, én is hallom – hámozta ki magát a fiú a szorongató karok közül. – De hogyan lépjünk vele kapcsolatba?

Naljandrához fohászkodtak válaszért, aki azt mondta nekik, hogy amikor visszatérnek a menedéket jelentő héjba, készüljenek gyónáshoz, úgy, ahogy otthon szokták. Így is tettek, ahogy az esős napszak közeledtével bebújtak az éjjeli menedékbe és az rájuk zárult, letérdeltek és jobban használt kezüket a falra tapasztva elkezdték mormolni a gyónó fél igéjét.

Sharjandrától kaptak választ. Mivel Tatjána nagyon kimerítő napon volt túl, már nem tudta volna fogadni a beszámolót kalandozó társaitól, így más megoldás után kellett nézniük. Abban maradtak, hogy Rani lejegyez mindent, amit hall tőlük, és mielőtt Valrynida őrzője a rádióhoz ülne, megkapja a beszámolót.

M.R.u. 1633. június 9. Másnap, ahogy Tatjána felkelt, még dolgozott benne az előző napi elképzelés, miszerint látni akarja magát a jelenlegi formájában. Emellett viszont muszáj volt letesztelnie azt is, hogy tényleg történt-e valami a hangjával.

Ahogy a templom felé nyitotta a kijáratot magának, azt vette észre, hogy teljesen megváltozott a hangja. Sokkal simább lett, és mintha enyhén visszhangzott is volna. Ezzel az örömmel ment tovább a főterembe, ahol összetalálkozott Sharjandra egyik hívével. Rá akart köszönni, de hiába nyitotta a száját, nem hallotta magát. A másik fél viszont értette, és viszonozta a kedvességet.

Tatjána megkavarodott ettől, így kopogtatott be a paplakba – ahol egy másik tiszteletes fogadta. Neki is ősz haja volt, de ő rövidre vágva hordta.

- Légy áldott, Tatjána nővér. Azt hiszem, eddig nem találkoztunk. Kiryael tiszteletes vagyok, Atheran váltótársa.
- Légy áldott, Kiryael tiszteletes – viszonozta Tatjána, jobb híján csak bízva abban, hogy a pap hallja, amit ő mond.
- Mi járatban vagy idefent, nővér? Ahogy látom, neked már nem lenne itt tennivalód.
- Atyám, én most személyes okból jöttem. Szeretném látni magamat a tükörben. A Keiarya tudom, hogy néz ki rajtam, de a Fanryllum és az Alirynia nem látható általam egy tükör nélkül.
- Értem, nővér. Jártál már itt?
- Igen, atyám. – Tatjánából önkéntelenül csúszott ki ez a megnevezés, pedig ő soha nem volt vallásos. Talán Valrynida beszélt helyette? Mindenesetre bement a fürdőszobába, felemelte a tükröt takaró függönyt, és elsőre megrettent magától.

A három különböző szimbióta teljesen megváltoztatta Tatjána kinézetét. Bár a haja a Fanryllum szemét is eltakarta, a homloka püffedtnek látszott. Az Alirynia vastagabbá nem tette a nyakát, viszont pikkelyessé igen, és a vállain kényelmetlenné vált az eddig nagyon komfortos ruha. A Keiarya azonban még a tükörben is jól nézett ki a lányon.

Bánatosan lépett ki az ajtón. Kiryael tiszteletes ezt azonnal észrevette.

- Mi történt, nővér? Miért vagy bánatos?
- Nem vagyok bánatos, csak azok után, ahogy a szellemvilágban láttam magam, ez túl nagy váltás.
- Megértem, nővér. Magamtól nem is tanácsoltam volna neked ezt, a kiterjesztéseknek nem a szépségük az erényük. A növesztett tested viszont újra szépnek fogod látni.
- Amiatt viszont bánatos vagyok, hogy nem hallom most már a saját hangomat.
- Dehogynem, az Alirynia nem veszi el teljesen!
- Egyszer hallottam csak, amikor a barátlakások terméből idéztem meg a kijáratot.
- Mit csináltál akkor másképpen?
- Imát mondtam?
- Igen, és mi kell ahhoz, hogy egy ima hatásos legyen?
- A hit.
- Helyes. Most, hogy az Alirynia a tested része, így is ösztönözve vagy arra, hogy mindenkor koncentrálj is arra, amit mondasz. Ne csak mondd a szavakat, gondolj is rájuk és beléjük. Legyen minden mondatod olyan jelentős a számodra, mintha Sharjandrának, az Egek Istennőjének címeznéd. Most próbálj meg így mondani valamit nekem. Összpontosíts!

Tatjána összeszedte minden erejét, vett egy nagy levegőt – ezt természetesen engedte az új szimbióta – és azt mondta: „Szívem-lelkem az istennőnek ajánlom”. A lány meghökkent, hogy ezt sem hallotta, de nekifutott még egyszer. Továbbra is csak a tiszteletes hallotta őt, a nővér nem tudta, mit tegyen.

Szerintem ezt egyelőre hagyd – tanácsolta Kiryael tiszteletes –, majd mondd Raninak, hogy segítsen. Biztos vagyok benne, hogy legközelebb már menni fog. Légy áldott, Tatjána nővér.

A lány amilyen szomorúan érkezett, pont úgy is távozott. Nem értette, mit nem csinált jól, ráadásul a tükörben sem tetszett magának egyáltalán. Az élet viszont ment tovább, várta őt a Listiris és a végtelen könyvtár.

- Úgy érzem, újra gondok gyötörnek, Tatjána növendék nővér – kezdte a beszélgetést Rani. – Talán a hangod az oka?
- Igen, mesterem. Illetve pontosan az, hogy nem hallom magamat.
- Kiryael testvér mesélte nekem. Tudod, egy nővérnek azt is el kell sajátítania, hogy képes legyen akár heteken keresztül folyamatosan összpontosítani valamire. Csak így lehet csodákat tenni. Nem szólva a növesztett tested kontrollálásáról, ami teljes és osztatlan koncentrációt követel majd tőled. Az, hogy hallottad magad, amikor kaput nyitottál, már egy jó kezdet. Erre építsünk a továbbiakban, ezt terjesszük ki. Készen állsz rá?
- Igen, Rani, csináljuk.
- Akkor miután beszéltél a távoliakkal, még maradj velem egy kicsit. Kint gyakorlunk majd a fennsíkon. Most pedig foglald el a helyed a tudás kápolnájában.

Mialatt Tatjána bővítette a tudását a Listirisben ülve, sok méterrel feljebb Branlea Koren parancsnok üvöltözött a Sagarinelék felkutatására kinevezett osztag vezetőjével. Az egy dolog, hogy a külföldi ügynököt nem találták sehol – pedig még nyomravezetői díjat is ajánlottak – de hogy az elszállásolóját az szöktesse meg, akinek a kivégzésben kellett volna segítenie, túlment minden határon. Annyira ideges volt Branlea, hogy gondolkodás nélkül megfenyegette beosztottját a démonok általi széttépéssel.

*

Itt volt az ideje hazaszólni, Tatjána növendék nővér végzett a napi tanulnivalójával. Mikor felért a lifttel a földszintre, újra meglepetés fogadta, de ezúttal csak Rani állt vele szemben. Egy hosszú tekercset nyújtott át a kis segéd, aminek nagyon megörült tanítványa – ebből már lehetett beszámolót faragni. Sagarinel és Usil remek munkát végzett, tartalmas és terjedelmes betűtömeg tolongott a papíron. Egyedül a nyelvezet nem volt olyan, amit szívesen tárt volna Kahle százados és csapata elé.

Ezen viszont már egyszerű volt átlendülni.

M.R.u. 1633. június 10., Kartenland. Sigmund Machshuttól elhangzott a megváltó szó: kész. Éppen a bemutató napjának hajnalára elkészült a gardenbourgi krónika második része, amit délután mutatnak be. Minden stábtag, beleértve a színészeket is, éjt nappallá téve dolgozott, hogy létrejöjjön a film – immár feltehetőleg hiteles feljegyzések alapján.

Machshut úr, aki előszeretettel tetszelgett Herr Gutenwerk szerepében, számos harcon túl volt már karrierje során, de olyan ellenfele soha nem volt, mint Fritz Kahle. A szűkszavú, szinte gépiesen nyugodt százados a teljes ellentéte volt neki, és nagyon irritálta. Valószínűleg az fájt neki, hogy nem tudja térdre kényszeríteni, mint eddig bárkit az elnökön kívül.

Bár maga a film elkészült, továbbra is versenyt futottak az idővel. A sajtó például továbbra sem kapott tájékoztatást arról, mire számíthat a közönség az új epizódban, és mivel a reggeli lapokba már nem férhetett be egy közlemény, mindenki a tévéből és a rádióból értesülhetett csak. Még az elnök is.

Eközben Gardenbourg alatt Tatjána azokat az utasításokat követte, amiket Ranitól hallott. Mivel a gyóntató igékből azokat már ismerte, amik szükségesek a kapcsolatteremtéshez, már csak használnia kellett őket, a jobb kezet a falra téve. Sharjandra küldött egy sugallatot Sagarinelnek, amitől az tudta, mikor fog lüktetni a menedék héjának belső oldala, hogy a növendék nővér és barátnője kapcsolatba léphessen egymással.

- Egek Istennője, Sharjandra! Hozzád fordulok eme percben, hogy súlyos titkaimtól megszabadíts, és lelkem újra könnyű legyen – kezdte Sagarinel a párbeszédet.
- Sharjandra istennő és földi helytartója, Valrynida hűséges szolgájaként meghallgatlak, hogy levegyem rólad titkaid terhét – felelt Tatjána. – Üdvözöllek, Sagarinel. Mondd el, miért kéred az egek irgalmát.
- Én és társam, Usiloery szeretnénk, ha a földi felség mihamarabb újra elfoglalhatná trónját, és ehhez a kulcs az ő őrzője, Tatjána ellátása minden történettel, ami a nap folyamán velünk esett meg.
- Önzetlen segítségetek nem marad jutalom nélkül. Figyelmem csak a tiéd, gyermekem.

A fehér hajú lány innentől vagy fél órán át ki sem fogyott a témából. Tatjána homlokán a Fanryllum igyekezett segíteni a sok történet megjegyzését, gazdája elkezdett mélyebb levegőt venni. Ezt az Alirynia is észlelte, és úgy mozgatta Tatjána mellkasát, hogy kisebb legyen a teher.

- Titkaim végére értem, lelkem újra békére lelt – fejezte be Sagarinel a gyónását. – Könnyű vagyok, mint a szél a kezeim alatt.
- Köszönöm, hogy segíthettem, gyermekem. Hűséged újfent bizonyságot nyert, amiért nagyon hálás az Egek Istennője, Sharjandra és az ő földi helytartója, Valrynida. Légy áldott.
- Légy áldott.

Ahogy elköszöntek egymástól, a növendék nővér ájultan borult az ágyra. Még egy tapasztalt papnak is nehéz ilyen távoli kapcsolatot fenntartani, hát még egy olyannak, aki először próbálja. A szimbióták nélkül nem tudott volna ilyen hosszan kitartani. Ahogy Sagarinel sem tudta volna a társa, Usil nélkül.

*

Caldia, délután fél 4. Véget ért a Kartenland Szupercsapat kalandja második részének vetítése, amely újfent elnyerte Sturmheim elnök tetszését. Eme fejlemény talán még nagyobb terhet vett le a stúdióvezető válláról, mint a jóformán háttéranyag nélkül elkészült első rész fogadtatása.

Főleg az imponált az elnöknek, hogy a fia és társai elintéztek egy akkora szörnyet, mint a Tamul’nal. Egyáltalán nem rettentette meg, sőt, tapsolt, amikor a lény összeesett. Persze ők hatan voltak, míg Tatjána egyedül futott bele a hódfarkú óriásba.

A vezérkar már nem volt ennyire lelkes. Többen úgy gondolták, Kahle százados a bolondját járatja az elnökkel és kihasználja annak rajongását a nagyívű dolgok iránt. Ezt kifelé menet jelezték is neki, de amaz a szokott irritáló nyugalmával reagált a támadásokra. Tudta, amíg kapja a híreket Tatjánától, addig semmi más nem számít.