Tatjána és Rani - A Valrynida-saga, 2. rész

1. fejezet - Újrakezdés

M.R.u. 1633. május 28., Sharjandra istennő föld alatti temploma.

„Tiszteletreméltó, imádott földi felség! Vagyishogy egyelőre Tatta!

Ha ezt olvasod, valószínűleg már a saját szobádban vagy. Nem tudom, mihez szoktál hozzá otthon, de nem olyan rossz, mint egy cella.

Fogadok, hogy Eniya barát nem mutatott meg semmit. Nos, amit tudnod kell a továbbiakról, azt szeretnivaló barátnőd, Sagarinel Enalis elmagyarázza!

Van egy hatalmas imakönyv az ágy mellett, szerintem már belelapoztál. Viszont az is biztos, hogy semmit nem értettél belőle. Jó hírem van, ezen könnyen segíthetsz! Ez lesz az első próbatételed is egyúttal, most bizonyíthatod be Usilnak, hogy nekem volt igazam!

Biztos kiszúrtad már a mellszobrot az asztalon. Maga Sendara barát faragta, azt tudtad? Képzeld, téged ábrázol, a homlokodon az új szimbiótáddal! És hogy az hogyan kerül rád? Mondom, de figyelj jól!

Először is idézd fel a legrosszabb emlékedet, amitől könny szökik a szemedbe, valahányszor eszedbe jut! Ha ez megvan, töröld ki a könnyet a szemedből és kend rá a szoborra. Utána várj egy kicsit, amíg a lény lepottyan az asztalra!

(Megjegyzés: tudom, hogy nem vagy olyan, de tilos feszegetni a szimbióta csukott szemét. Kinyílik majd, ha eljön az ideje. Légy türelmes.)

Úgy tedd a homlokodra, ahogy a szobron volt addig. Javaslom, hogy az ágyon ülve tedd ezt meg, nagyon sajnálnám, ha bevernéd bármid a földre rogyás közben.

Innentől pedig a többi barát segít majd. Nyugodtan bízhatsz bennük, ők mind vártak már téged.

Találkozunk hamarosan! Kisujjeskü!

Barátod és híved, Sagarinel Enalis”

Tatjána nagyot sóhajtott, mikor a végére ért a levélnek. Abban igaza volt a fehér hajú lánynak, hogy jobb volt a szoba a fogdánál, de így is elég puritán volt. Hasonló ágy, mint feljebb a paplakban, de szőnyegek nem voltak, se konyha. Ráadásul nagyon sötét volt, a szobában mindössze két lámpás pislákolt – egy az asztalon, egy pedig az imakönyv tartója és az ágy között. Pont közrefogtak így egy feltűnően üres sarkot, Kartenland leánya biztos volt benne, hogy hiányzik onnan valami.

Tekintete a szoborra vetült. Megdöbbentette a pontosság, mintha ugyanaz a látomás kísértette volna a művészt legalább egy hétig. Az anyaga viszont biztos, hogy nem szikla volt, inkább valamiféle dermedt matéria. A bronzos-borostyános színe is erre utalt. Kézbe véve nem érezte Tatjána nehéznek a szobrot, forgatta, minden részletet szemügyre vett, majd visszatette az asztalra.

Újra elolvasta a levelet, benne Sagarinel intelmeivel. Ismét elfogta az idegenkedés, amit korábban Noviasnál érzett. Végiggondolta, hogy nincs más választása, hiszen nem ismeri azt az imát sem, amivel kijuthatna a barátlakások terméből. Ugyanakkor a támogató lényekkel még mindig nem barátkozott meg teljesen, ráadásul most egy újabbal kellene megismerkednie. Egy olyannal, amely minden eddiginél közelebb lett volna az agyához.

Na jó, lássuk – mondta végül. Nem kellett sokat keresnie, melyik a legszörnyűbb emléke – a Jalle palota pincéje, ahol Thomas megfenyegette. Bármi történt azóta, ez az eset volt a töréspont. Könnyeit rákente a szoborra, majd várt. A folyamat szinte azonnal elkezdődött, de nagyon lassú volt, és halk sistergés kísérte, mint amikor a sósav megtámad valamit. Fél óra elteltével aztán a bronzbőrű szimbióta teljesen leoldódott az addigi helyéről és az asztalra esett.

Tapintásra ez is ugyanúgy pikkelyes bőrű volt, mint az a két lény, amikkel addig találkozott. Belső fele is ugyanúgy szőrös volt. Azon viszont elgondolkodott, hogy hol lehet a Sagarinel levelében említett szem, mert a zárt szemhéj mögött is ugyanolyan vékony volt a szimbióta, mint mindenhol máshol.

Összeszedte a bátorságát és az ágy szélén ülve felterítette a homlokára a lényt. Annak a végződései szabadon lógtak abban a helyzetben, de Tatjána biztos volt benne, hogy ez nem sokáig lesz így. Talán egy perc, vagy még annyi sem és kezdődik egy újabb kaland.

Kartenland leánya igyekezett megnyugodni, hátha azzal segíti az összekapcsolódást, törekvése pedig kifizetődött. A szimbióta először a lány homlokára tapadt rá, majd a kicsi, lándzsafej formájú végződések is megtalálták a helyüket a fülek körül. A lény elszorította a homlok oldalán az ereket, Tatjána elkezdett szédülni, majd az ágyra dőlt ájultan. Onnantól újra az elméjében történtek az események.

- Uramisten, mi történt? – kérdezte Tatjána, mikor kinyitotta a szemét. Körülötte minden vakító fényárban úszott, ő pedig egy fehér terítővel letakart alacsony asztalon feküdt.
- Ne aggódj – válaszolt egy magas asszony, aki hullámos végű, hosszú ruhát viselt, a fején pedig valamiféle tiarát. Aranyszínben csillogó haja a derekáig ért.
- A Fanryllum az első alkalommal elkábítja a viselőjét, ez teljesen normális – mondta egy magas, kopasz férfi, akinek a teljes felsőteste be volt fáslizva, alatta pedig bő szárú nadrágot hordott. Neki is volt egy dísz a fején. – Ezt azért teszi, hogy az új barátokat mind üdvözölhessük és bemutatkozhassunk nekik.
- Nem lehetett volna egyszerűen átjönni a szobámba? – Tatjána semmit nem értett az új helyzetből.
- Mi már nem vagyunk rá képesek, a fizikai testünket feláldoztuk. Ahogy te is fel fogod, Valrynida.
- Akkor ki hozott be ide? – kérdezte Tatjána, aki egy kicsit megijedt az előző mondattól.
- A növesztett testem – mondta Eniya barát, egy hullámos hajú, nagydarab férfi. – Azért volt rajta csuha, hogy ne legyen visszataszító számodra. Tudom, hogy sokáig éltél odafent, biztos elszoktál tőle. Ha ezek után keresnéd, már nem találnád meg.
- Akkor Sendara barát, akiről beszéltek a társaim, ezért bírt olyan sokat?
- Igen, ő viszont elhasználta a növesztett testét, így véget ért az útja. Te is így vigyázz majd a sajátodra. Egy esélyed van.

Tatjána fizikai teste elkezdett remegni az ágyon.

- Nyugodj meg, Valrynida! Ha nem nyugszol meg, a Fanryllum megöl! – mondta aggódva az asszony.
- Hogy tudnék? Most mondtak egy újabb ijesztő folyamatot, amiből nem látszik, hogy lenne kiút. Nekem fontos a küldetésem!
- Bármi is legyen az, holtan nem leszel képes teljesíteni. Segítünk, hogy lezárt a földi ügyeid – igyekezett tisztázni a dolgokat Sendara barát, aki szellemképként hajolt Tatjána fölé. – Csak arra kérünk, hogy nyugodj meg. A mostani testedről mi gondoskodunk.
- Biztos? – kérdezte Tatjána.
- Igen, csak fújd ki magad. Addig bemutatkoznánk mi. Jómagam igazából csak elköszönni jöttem, utána feloldódik a lelkem. Én voltam Sendara, aki kimentette a földi felség hordozóját és barátait a bajból. Mindörökké a híved leszek. Légy áldott, Valrynida!

Sendara barát ezután eltünedezett, társai pedig miután imádkoztak érte egyet, szintén bemutatkoztak Kartenland döbbenten ülő leányának.

- Nos, tehát ő volt Sendara barát, aki feláldozta magát érted. Reméljük, áldozata nem volt hiábavaló. Az én nevemre talán emlékszel, a társaid említették: én vagyok Eniya barát – mondta a hullámos hajú férfi.
- Én Galel barát vagyok – hajolt meg a fáslival takart úr Tatjána felé. – Bármiben a rendelkezésedre állok, csak gyere át.
- Natialan barát, szolgálatodra – mondta egy vékony alak, akiről nehezen lehetett megállapítani, hogy fiú-e vagy lány. Az öltözködése és az alkata nőies volt, de a mellkasa teljesen lapos.
- Certia nővér vagyok, egy a többiekkel abban a küldetésben, hogy Valrynida újra a helyére kerülhessen – felelte egy szélesebb asszony, méretéhez méltó nagyságú mosollyal. – Szólj, ha segíthetek valamiben – tette hozzá.
- Végezetül, én vagyok Sorota nővér, aki először szólt a földi felséghez ebben a létsíkban – zárta a sort a hosszú hajú hölgy. – Hitem örök és megingathatatlan tebenned.

Tatjána nem volt biztos abban, hogy csalódást akar-e okozni nekik a polgári nevével, de mivel egyelőre a földi síkon létezett, így máshogy oldotta meg a bemutatkozást, mint korábban tette volna.

- Uraim, hölgyeim, az én nevem egyelőre Tatjána Uhlding, és örvendek a találkozásnak. Azt hiszem, kezdetnek ennyi elég is volt, meg kell emésztenem az új helyzetet. Hogyan kerülhetek vissza a szobámba?
- Most is ott vagy, biztonságban. Mi vigyázunk rád az imáinkkal, amíg a Fanryllum a tested részévé válik – mondta nyugodt hangon Sorota nővér.
- Tudjuk, hogy volt már dolgod szimbiótákkal, de azok olyan fajok voltak, amik képesek gazdatest nélkül is életben maradni. Itt olyan lények csatlakoznak hozzád, amiket nem leszel képes leoldani magadról a saját életed elvesztése nélkül – magyarázta el a helyzetet Natialan barát. – Mindannyian végigmentünk azokon a folyamatokon, amiken most te is át fogsz, szóval biztos kezekben vagy.
- Akkor ez a homlokdísz rajtam marad örökre? – kérdezett közbe Tatjána, aki már azon agyalt, hogyan magyarázza ezt el otthon.
- Igen – válaszolt neki Natialan. – Most kezdi a Fanryllum a csatlakozást a vérkörödre. Ne ess pánikba, mert akkor meghal a tested!
- Ez lesz a végleges összeköttetés, az első lépés a lelked felszabadulása és Valrynida visszatérése felé! – ujjongott Certia nővér. Örömét Tatjána nem tudta őszintén osztani, mert csendben rettegett.

Eniya barát látta a félelmet Tatjána szemében és tudta, hogy ez lassítja a szinkronizációt a lány teste és a hozzáfonódni akaró szimbióta között. Könnyítendő a helyzetet azt tanácsolta a jövevényhez legközelebb álló barátoknak, hogy fogják meg Tatjána kezeit, ezzel őt is bevonva a kialakuló körbe. Ezután azt mondta: - Csatlakozz hozzánk az imában, attól megnyugszik a lelked és a tested is. Csak mondd azt, amit mi mindannyian, nem nehéz. – Kartenland leánya elfogadta a kérést abban a reményben, hogy hamarosan újra a valóságot láthatja maga körül.

A barát nem hazudott, tényleg nyugtatóan hatottak az igék. Miután a végére értek az imának, Sorota nővér megidézett egy tiarát Tatjána fejére, hasonlót a sajátjához. Az új tag megtapogatta a díszt a fején, majd megpróbálta levenni, hogy szemügyre vehesse. Meglepetésére nem sikerült, úgy ragaszkodott a tiara a homlokhoz, mintha odaragasztották volna. Mikor rákérdezett erre, Certia nővér így felelt:

- Számítottunk rá, hogy ez lesz az első reakciód. Viszont az, hogy rajtad maradt, bizonyítja, hogy a Fanryllum a megfelelő fejre került. Innentől örök és megbonthatatlan egységet képez veled, és ennek a szimbóluma ez a kis jelképes csekélység az igaz valód fején.
- Ahogy fejlődsz, további ékszereket is kapsz majd, amiket mi mind viselünk már – tette hozzá Natialan barát. – Azt tudtad egyébként, hogy miért kaptál fehér ruhát, mielőtt idejöttél volna?
- Bizony, ennek is jelentősége van – vette vissza a szót Certia nővér. – Ez jelképezi a tiszta szándékot, ami benned is megvan. Csak hinned kell benne, és legyőzni az átmeneti valódat!
Galel barát nyugalomra intette izgága társát, Eniya pedig vázolt még néhány dolgot Tatjánának. – Nem tudom, mennyi időnek érzékelted azt, ami itt történt, de sokkal gyorsabban telik itt az idő, mint odakint. Ha kimész a templomba és megkérdezed Atheran tiszteletest, mikor látott utoljára, azt fogja mondani, hogy két napja. Próbáld ki, miután felkeltél.
Sorota nővér hozzátette: - Most már érteni fogod mind az imakönyvet, mind a kintieket, így pedig az első feladatodra készen állsz. Keresd ki és tanuld meg azt az imát, amivel megnyugtathatod a Lilirinelt. Így léphetsz be, illetve ki a barátlakásból.
Natialan barát is úgy érezte, muszáj hozzátennie valamit. – Ne ijedj meg attól, hogy másnak látod a környezeted, mint eddig! A Fanryllum feloldotta az elmédben lévő korlátokat, amik meggátolták, hogy a titkos természetfelettit láthasd. Szóval ha majd kinyitod a földi valód szemeit, ne hidd, hogy még mindig csak „álmodsz”. Hamarosan látjuk egymást!

Végül Tatjána felébredt az ágyán. Reflexből a homlokához nyúlt, megvizsgálni, hogy a barátok igazat mondtak-e, és a Fanryllum továbbra is ott volt a homlokán. Végigsimította az ujját rajta, amit úgy érzett, mintha nem lenne ott semmi. Gyakorlatilag Tatjána testének a részévé vált a szimbióta, még a lány idegvégződéseit is átvezette magába.

Ugyanakkor miután az első ijedtségen túljutott Kartenland leánya, kicsit kótyagosnak érezte magát. Hamar átlátta, hogy még időbe fog telni a teste számára a megbirkózás az új kiterjesztéssel. Annak mindenesetre örült, hogy komplikáció nem történt az összefonódás során.

Végignézett a szobán, ami immár minden sötétben búvó titkát felfedte előtte. A berendezés továbbra sem lett gazdagabb, a díszítés annál inkább – az összes fali minta ismerős volt számára a Sharandrag első viselése alkalmával megismert magashegyi templomból. Több szobrot is felismert ugyanonnan.

Az ágy szélén arrébb helyezkedve jutott el az imakönyvig, ami immár megérezte a lány gondolatát és pont ott nyílt ki, ahol a Lilirinelre ható imák sorakoztak. Tatjána elolvasta a számára „feladott” igét, amit nem csak hogy megértett, hanem úgy érezte, mintha sok éve tanulta volna és ezúttal csak ismételnie kellett.

Becsukta a könyvet, amire egy védő varázslat került azonnal, kékeslila fényben derengve. Ezután az ajtó feltételezett helye felé vette az irányt, bár amit látott, egyáltalán nem hasonlított ajtóra. Egy zubogó vérű, láthatóan tiszta ideg lény feszült a falon, hét nagy bőrlemezét görcsösen összetartva. – Biztos, hogy ez lesz a Lilirinel – gondolta Tatjána, és nekiállt a megbékítésnek. A lény közepére, ahol a lemezek karomszerű végei egy meglepően sima felületet alkottak, ráhelyezte jobb tenyerét, majd arra a bal keze mutató- és középső ujját. Ezután lehunyta a szemeit, és elmondta a megfelelő imát.

A Lilirinel bőre kisimult és a hét karom elengedte egymást, szabaddá vált a kijárat Tatjána előtt. A középső, addig vaksötét tér olyan volt, mint egy erdei liget, közepén egy hatalmas kúttal. Az éhség viszont marta a lányt, elindult arra, amerről érkezésekor jött. Ott nem talált ajtót, csak egy ragyogó üzenetet: „szállj magadba, ha nem leled a kiutat”. Úgy döntött, leül és az egyik barátra összpontosít, hátha ő tud segíteni.

Eniya barát jelent meg lelki szemei előtt.
- Tatjána nővér, miben kéred segítségem?
- Nem találom a kiutat, Eniya barát. Kínoz az éhség, szükségem van valami ételre.
- Igen, neked még szükséged van rá. Megtanítalak egy új imára, amivel szabaddá válik az út a templom felé. Viszont azt jegyezd meg, hogy nem hagyhatod el a templomot, majd csak a növesztett testeddel.
- Értettem. Készen állok az új ismeretre – mondta Tatjána, miután fújt egy nagyot.
- Először is, állj fel és menj oda a szöveghez. Takard el a két tenyereddel, és mondd utánam:

„Látom, hogy a híveidnek szükségük van rám,
Fizikai testemet engedd hát most át.
Nem fogok elszökni, Egek Istennője,
Mindjárt újra állok rendelkezésedre.”

- Ajtó nyílt a falban – mondta a lány a művelet végén.
- Akkor sikerrel jártál. Ügyes voltál, Tatjána nővér. A továbbiakban már ez is megy majd magától. Kéred még valamiben a segítségem?
- Egyelőre nem. Köszönöm.
- Légy áldott, Tatjána nővér – mondta búcsúzóul Eniya barát.

Odakint a közbenső folyosón már nem látott változást Kartenland leánya, ahogy az imateremben sem. Ez megnyugtatta egy kicsit. Rögtön fogta magát és felment a paplakba.

- Légy áldott, Atheran tiszteletes – köszönt be a lány.
- Légy áldott, Tatta. Ahogy látom, az első lépcsőt sikeresen megmásztad, ott a Fanryllum a homlokodon és tökéletesen értem, amit mondasz. Köszöntsük egymást formálisan is.

A tiszteletes a Tatjánán kényelmesen elhelyezkedett szimbióta szemhéját érintette meg a hüvelykujjával, ezzel azt is ellenőrizve egyúttal, hogy a lény szeme elkezdett-e már fejlődni. Semmi jelét nem tapasztalta ennek, tehát a Fanryllum egyelőre viselője saját két szemét használta.

- Tatta, mi járatban vagy?
- Étkezni szeretnék. Múltkor tőled kaptam enni, és nem tudom, hol máshol lehet még itt a föld alatt.
- Értem, rögtön megoldom. Közben beszélgessünk. Milyen volt az első találkozás a barátokkal?
- Szokatlan. Rengeteg dolgot mondtak, amik miatt úgy érzem, soha nem térhetek haza.
- Ebben igazad van. A mostani formád már nem fog visszatérni a felszínre. Innentől ez az otthonod, amíg át nem kerülsz a Mátriárka termébe.
- És mi lesz a szüleimmel, a barátaimmal, az osztagommal?
- Valrynida mindent helyretesz, mielőtt teljesen Sharjandra szolgálatába állna. Hogy milyen gyorsan és milyen módon történik ez, te választhatod meg, de a végpont biztos. Beszélj a barátokkal, ha visszamész.
- Köszönöm, tiszteletes – mondta Tatjána összetörten, majd újra végignézett a Valrynidát ábrázoló falfestményen. Immár aranyhajú volt ő is, kezében a koronázási ékszerekkel, hátán a palásttal, fején pedig a nemrég kapott tiarával. Erre is biztos hatással volt a Fanryllum, gondolta a lány.

Az étel ugyanolyan jólesett ezúttal is, mint legelőször, ahogy a vizet is nagyra értékelte. Kicsit enyhült a szomorúsága is, amit a helyzete miatt érzett. Atheran örömmel nézte, ahogy az Új Kor Őrzője falatozik, majd mikor Tatjána végzett, azt mondta a lánynak:

- Tatta, ízlett az étel?
- Igen, Atheran tiszteletes. Nagyon finom volt.
- Ezt most már a Fanryllum is tudja. Ha legközelebb megéhezel, már nem kell kijönnöd idáig, a benti kertedben megterem számodra. Ugyanolyan jó lesz, mint most.
- Ehhez is lesz egy ima, jól gondolom?
- Igen, de hamar megtalálod majd, hidd el.
- Köszönöm szépen. Légy áldott, Atheran tiszteletes.
- Légy áldott, Tatta.

Ezzel Kartenland leánya távozott a paplakból és visszament a zászlós falhoz, ahol már látta az ajtót.

*

M.R.u. 1633. május 29., Agifarard csatornái. Usil és Sagarinel úgy döntöttek, megkísérlik elérni a felső iskolát, ahová a határőrök visszajuttatták mindkettejük Sharandragját. Ez volt az egyetlen lehetőségük, hogy elmeneküljenek a városból, ahol mindenki őket kereste.

- Bébi, biztos tudod, hogy merre megyünk? – kérdezte a fehér hajú lány.
- Persze, hogy tudom. Azért megyek én elöl.
- De olyan sokat mentünk már erre-arra!
- Nem én tehetek róla, hogy ilyen messze van a templom az iskolától! És egyébként fogalmad sincs, hányszor jártam már meg ezt az utat mindkét irányban. Tudom, hol vagyunk, légy türelmes.
- Jól van, Baeua tiszteletes – bólintott Sagarinel.

Miután elköszöntek Tatjánától a templomban, még egy éjszakát maradtak. Akkor találta ki Usil a mestertervet: a csatornarendszeren keresztül bejutnak az iskola zárt kapuin belülre, kicsivel éjfél után. Mielőtt kimásznának, együtt kérik az Egek Istennőjét, hogy eresszen rájuk sűrű ködöt, csak a biztonság kedvéért. Feltörik az ajtót, majd az őröket kikerülve magukhoz veszik, amiért mentek. Végül mivel túl nagy kockázatot jelentene felmenni az elrugaszkodási pontra, visszamennek a hátsó udvarra és ott kapcsolódnak össze, illetve szállnak fel. A ködöt csak akkor oldják fel, amikor kijutottak a védelmi gyűrűből.

A felső iskola őrei meglepődtek a percek alatt leereszkedett ködön, egyáltalán nem utalt az időjárás arra, hogy ilyesmi alakulna ki arrafelé. Szinte az orrukig se láttak, az utcai lámpák fénye homályos sárga pacának látszott csupán. Tökéletesen elrejtette a két behatolót, akik az udvar közepén bukkantak ki a föld alól. A küldetés további részében sokat számított Usil vadóc múltja, úgy nyíltak ki előtte az ajtók, mintha egyáltalán nem lett volna rajtuk zár.
A Sharandragok termében azonban meglepetésre leltek. A saját szárnyasaik helyén csak egy-egy cédula lógott, a következő felirattal: „A helyzet rendeződéséig szeparáltan tárolva”.

- Mit jelent ez, Usil? – súgta társa fülébe Sagarinel.
- Lesz még egy zár, amit fel kell törnöm.

A fiú úgy sejtette, hogy az igazgató szobájában van a két lény. Ez pedig azt jelentette, hogy az előtte posztoló két őrt el kell távolítani az útból, ráadásul minél kevesebb zajt csapva.

De hogyan? Usil erős volt, az tény, de két tagbaszakadt harcossal kellett volna szembenéznie, akiknél kard is volt. Ráadásul ott volt még Sagarinel, aki ügyes, de nem igazán erős fizikailag. Az őrségváltás messze volt még, abban sem bízhattak.

- Mi lenne, ha odamennél és felpofoznád az idegesebbiket? – törte meg a terhes csendet a lány.
- Megvesztél? – kérdezett vissza Usil, teljes joggal.
- Neked nem kell odamenned! Arra gondoltam, hogy innen tudnál-e oda továbbítani egy suhintást.
- Várj, bébi. Azt hiszem, ez egy próbát megér. De ha nem sikerül, nincs más esélyünk, mint megölni őket, amit pedig most el kéne kerülnünk.
- Bízom benned, Baeua tiszteletes.

Hirtelen az egyik őr egy erős csapást érzett a fenekén.

- Ez te voltál?
- Miért, mi van?
- Rácsapott valaki a seggemre.
- Nem, nem én voltam – mondta a másik őr, miközben egyre szélesebb vigyorra húzódott a szája, majd elkezdett kuncogni.
- Hazudsz.
- Dehogyis, én?
- Akkor miért röhögsz?
- Nem röhögök!
- Hazudsz, te homár! – üvöltötte magából kikelve a felhúzott fél. – Most döglesz meg!

Kézitusa vette kezdetét az őrök között, ennek következtében pedig egyre távolabb kerültek az általuk védett ajtótól. A fiatalok pedig kihasználva a helyzetet gyorsan betörtek az igazgató szobájába. Sagarinel áldotta társa eszét, hogy módosított az ő ötletén, ugyanakkor kicsit fújt is rá emiatt.

Két kis zsákot láttak meg az asztalon, valamint egy tőrt. Usil elvágta a zsákok madzagját, belenézve pedig valóban azt látta, amit szeretett volna: egy balos és egy jobbos Sharandragot, egy-egy fekete szemkötővel. – Siker – súgta a társának. – Adjuk fel egymásra, aztán lépjünk le. Majd az udvaron egyesülünk.

Mivel a helyiség az első emeleten volt, elég volt kitárniuk a szárnyaikat ugrás után, így kevés zajt csaptak. Sagarinelnek eszébe jutott, miközben társa már az ablakot nyitotta, hogy feltűnőek lesznek a kiürített zsákok. Viszont semmit nem látott, amivel megtölthetnék. Jobb híján rábeszélte Usilt, hogy vegyék le a nadrágjukat és az kerüljön kötés alá.

Így aztán Sagarinel Enalis és Usiloery Baeua egy szál alsóneműben hagyta el Agifarardot.