2001.09.15.
Gerard
New Jersey
A táskáinkkal a lábunknál ácsorogtunk a buszra várva. Mindenki kis csoportokat alkotott. Frank és Pete ruháikat egy utazó táskába pakolták, a másikba pedig piákat tettek. Rafkós.
Próbálok nem gondolni arra, hogy márcsak 26 napunk maradt Frank-kel, de próbálunk minden időt együtt tölteni. Velem ellentétben Frank nem aggódik emiatt. Meg is mondta, hogy bízik bennem és tudja, hogy nem hagyom meghalni. Nem is hagyom, de félek, hogy milyen árat fogok fizetni Lucifernek. Bármit kérhet, de mindegy, bármi lesz is az ár, nem fog érdekelni. Frank fontosabb nekem mindennél és mindenkinél. Ő a legfontosabb. Csak ő számít.
- Figyeljenek kérem! Mindjárt jön a busz, mindenki viselkedjen az iskolánkhoz méltóan, a korához méltóan és ne úgy, mint az óvodában! És az istenért, mindenki vegyen jegyet! Senkinek eszébe ne jusson bliccelni! Olcsók a jegyek, kedvezménnyel megyünk - sipítozott Mrs Sorensen.
Nem értem, minek jegyet venni? Felesleges.
A buszon Frank mellé ültem, Mikey pedig Pete mellé. Azt mondták nagyon soká érünk oda, több óra. Mivel nagyon korán kellett felkelnünk, ezért szinte mindegyikünk kidőlt. Frank feje a vállamra hanyatlott, én pedig fejemet az övére hajtottam. Előttünk Mikey és Pete hasonlóképpen helyezkedtek el. Fura hogy nincs itt Ray, megkedveltem a srácot, még akkor is, ha a személyisége hasonlít Mikey-éra. Túlféltő és engedelmes.
Kb egy óra múlva ébredtünk fel arra, hogy az irodalom tanár szólt, hogy készítsük a jegyeket, mert felszállt egy ellenőr. Minden remekül ment, amíg hozzánk nem ért.
- Jegyeket, bérleteket - Mikey át is nyújtotta neki a jegyét. Az ellenőr várakozóan nézett Pete-re.
- Megette a kutyám - hangzott Pete válasza. Frank alig bírta vissza folytani mellettem a röhögését. Én csak arcomat tenyerembe temettem és úgy vártam a fejleményeket. Mikey aggodalommal vegyes fájdalommal nézte Pete-t. Mind a három kísérő tanár pedig dühösen sorakozott fel az ellenőr mellett.
- Wentz! Ugye ezt nem mondja komolyan? - kiáltott fel Mr Lane.
- Sajnálom, nem tehetek róla, szegény Dalton nem bírt magával, olyan éhes volt, kikapta a zsebemből és lenyelte - csóválta a fejét Pete komolyan.
- És a kutya? - kérdezte az ellenőr, egyértelmű volt, hogy nem vette be a sztorit. Mondjuk ki vette volna, most komolyan.
- Leszaladt a buszról - tárta szét karjait Pete, mint aki tehetetlen - Én sem akartam elhinni, dehát nincs mit tenni. Ráadásul láttam, hogy utána valami sötét autós seggfej berántja szegény Daltonomat a kocsijába és elhajt vele. Elrabolta a kutyámat! Szegény kiskutyám! És maga még ezek után képes jegyet kérni tőlem? Miután végig kellett néznem egyetlen, imádott kutyuskám elrablását? Maga kegyetlen! - kezdett el Pete drámaian zokogni. Te jó ég, tényleg elsírta magát, konkrétan könnyek csorogtak le az arcán!
- Wentz, ne rontson a helyzeten - morogta a földrajz tanár dühösen.
- De hát a kiskutyám! - zokogott Pete még hangosabban.
- Jézusom - szörnyülködött az ellenőr, majd inkább áttért ránk, de előtte még odavetette Pete-nek, hogy mire visszajön, addigra hagyja abba a színjátékot és mutassa fel a jegyét.
- Nekem nincsen - vonta meg a vállát Frank egész egyszerűen. Az ellenőr már éppen vette volna elő a büntető céduláját, mire Frank átugrott az ülésen, földet ért, majd két tökéletes bukfenc és egy cigánykerék után odaért a buszsofőr mellé és követelte, hogy álljon meg. Komolyan, a busz közepén nekiállt talajtornázni. Nem normális, de én pont ezt szeretem benne. Túl sok Karate kölyköt néz.
- Fiam! Nem látod, hogy éppen egy autópálya közepén vagyunk? Nem tudok csakúgy megállni!
- Ne hazudjon! Érdekes módon az ellenőrt is fel tudta venni az autópálya közepén, akkor megállni is meg tud! Álljon meg most, nem hiszek magának! - veszekedett Frank a buszsofőrrel.
- Kölyök! Gyere ide most rögtön! - üvöltötte az ellenőr, majd miután Frank kelletlenül visszasétált, leült a helyére. Az ellenőr a nevéért és az irataiért faggatta, de Frank nem mondta meg neki és közölte a tanárokkal, hogy ha megmondják, az a személyi jogok megsértése, mert nem adhatják ki egy kiskorú nevét idegeneknek. Megfenyegette őket, hogy ha mégis megteszik, akkor az következményeket von maga után és bírósági eljárást.
- Jegyet! - mordult rám az ellenőr megelégelve a helyzetet. Végül úgy döntött, hogy Frank-hez is majd visszatér, akárcsak Pete-hez.
- Jegyet? Mégis minek néz engem? Nyilván nincsen. Már ne is haragudjon, de teljesen felesleges venni. Hülyeség, csak mondom - közöltem.
- Elegem van, akkor ti hárman leszálltok most azonnal! - csattant fel az ellenőr üvöltve.
- Nem lehet, egy autópálya közepén vagyunk - forgatta a szemét Frank - Nem fog menni cicám, az előbb én is megpróbáltam. A sofőrrel beszélje meg. Makacs az öreg - csóválta a fejét ábrándos fejjel, drámaian kibámulva az ablakon.
Az ellenőr feje már vörösödött - Száljatok le most!
- Mit akar, hogy ugorjunk ki az ablakon? Az kiskorúak ellen irányuló erőszak lenne. Meg amúgy is, ez egy istenverte tömegközlekedési eszköz! Jogunk van utazni rajta, maga szálljon le! Magának sincs jegye! - álltam fel és tornyosultam az ellenőr fölé. Erre artikulátlanul ordibálni kezdett velem, elhordott minket mindennek, huligánoktól elkezdve az emberiség szégyenéig. Nem is vagyok ember.
Erőteljes veszekedésbe kezdtünk. Nem is értem, egyértelműen nekem van igazam, mit pattog ez itt nekem. És még ő nevezi magát ellenőrnek? A tanárok próbáltak közbe lépni, de szóhoz sem jutottak, mert vagy én üvöltöttem éppen hadonászva, vagy az ellenőr.
- Maga a nem normális! Ne veszekedjen velem, vagy felgyújtom! Hagyjon békén minket, olyan rohadt idegesítő! Itt baszakszik velem, egy kibaszott nyugodt utat akartam, erre maga idejön idegesíteni engem a hülyeségeivel! Fejezze már be, hát megőrülök! Maga való a diliházba, csak hogy tudja! Komolyan mondom, ha ennek a szarságnak vége, biztos kifizetek magának ott pár évet, magára fér! Legalább az olyan elmebetegek között lenne, amilyen maga is! Rokon lelkek, meg minden, nem lenne pompás? Na húzzon már innen, megfájdult a fejem is! - villantottam meg fehér szemeimet megelégelve a helyzetet. - Azt sem értem miért választott olyan szakmát, amihez semmi tehetsége. Maga meg sem tudja mondani hogy kinek vagy jegye és kinek nincs, szégyen.
Ettől az ellenőr annyira megijedt, hogy konkrétan lemenekült a buszról.
- Mondtam, hogy hazudott, bácsi - kiáltotta Frank a buszsofőrnek.
- Na végre - nyögött fel Pete - Háromnegyed órája az üvöltözéseteket hallgattam, az elején még vicces volt, de aztán elfogyott mind a négy csomag chips, utána már baromi unalmas és zavaró volt.
- Nekem mondod? Maxra állítottam a fülhallgatómban a zenét, de még így is hallottam az ellenőr idegesítő hangját, azt hittem már leütöm - sóhajtotta Frank.
- A jó életbe, miért nem tudtatok csak egész egyszerűen jegyet venni? Komolyan mondom, nem is ti lennétek! - magyarázta Mikey.
- Úristen, ez volt az utolsó, hogy magukat négyüket vittük valaha is bárhova! Az utolsó! - mutogatott idegbeteg fejjel az egyik tanár. Fene se tudja melyik.
- Jólvan már, maguk szerint nekem akkora buli volt háromnegyed órát végig üvölteni? Szegény hangszálaim, tökre fájnak, ne idegesítsenek még maguk is! - ültem vissza a helyemre és dugtam be Frank fél fülhallgatóját a fülembe, amit ide nyújtott. Már alig vártam, hogy leszálljunk, de szerintem a többi utas is.
Egyszer megyek busszal és akkor is ez történik. Nem hiszem el, hogy valakinek mindig le kell állnia velem veszekedni, minek kell állandóan belém kötni? Komolyan mondom, ez elfogadhatatlan! Majd írok egy panaszlevelet a tömegközlekedési főnököknek, aztán majd ők lépnek az ügyben. Felháborító!
CZYTASZ
Heaven help us (Frerard, Petekey)
Fanfiction"We never wanted it to be this way For all our lives Do you care at all?" Egy lázadó arkangyal és egy középiskolás alkesz szerelmi története. Gerard Way egy letaszított arkangyal, aki alkut köt Istennel, de elveszíti a fogadást, így számolnia kell...
