Black Beauty { A Xavier Thorpe love story }

Második évad,első rész: egy kis családi zűrzavar.

Letty ezúttal Dr. Kimbott rendelőjében kezdte a napot. Hanyagul lobálta a lábait,a széken ülve,és az órát figyelve várta,hogy a nő mondjon valamit. De a doktornő nem figyelt a lányra,valakivel nagyon üzengetett,ami kezdte nagyon felidegesiteni a lányt.

- Mire is várunk,pontosan?- törte meg a csendet unottan.

- Pontosabban kikre. Ideje lenne lezárni az egyik lezáratlan ügyedet.- felelte a nő,majd kinyitotta a rendő ajtaját.

Letty visszatartott lélegzettel kukucskált ki a székből rajta,mire néhány másodperc múlva két alak lépkedett fel a lépcsőn,és az ajtóban megállva,az egyenruhás férfi megkopogtatta a nyílt ajtót.

- Galpin serifúr! Jöjjenek be csak nyugodtan!

A lány nagyot nyelt,és elkezdte a körmét rágni. Eközben a bátyja,Tayler is belépett a rendelőbe,majd becsukta az ajtót maga után.

- Üljenek csak le,nekem elhihetik,szükség lessz rá.- biccentett a két üres székre,ami a lány mellett pihent.

Letty szemei elkerekedtek félelmében,és a rendelő másik végébe helyezte át a székét. Tyler értetlenül nézett rá,és szemével egy " jól vagy? " tekintetet vett fel,mire Letty jobban összehúzta magát.

- Mi folyik itt doktornő? Azt hittem,hogy Tyler-ről akar beszélni velem. Ki ez a kislány?- kérdezte a serif szárazon.

- Kit nevez maga kislánynak?- csúszott ki a lány száján,és ahogy kimondta,már a szájára is tapasztotta a kezeit.

- Ő itt Letty. Azért van itt,mert...a testvére örökbe fogadta. Gondoltam bemutatom önnek a lányát. Tyler...ismerd meg a húgodat,Letty-t.- fonta össze a kezeit a doktornő,mire Tyler döbbenten nézett az apjára,a férfi pedig jobban végig nézett az arcán,végül szomorúan lehajtotta a fejét.

- Mégis ez mit akar jelenteni?

- Azt Tyler...- kezdte,ám közben szemmel tartotta a székben kényelmetlenül ficánkoló lányt.- hogy amikor édesanyád meghalt,akkor te még csak két éves voltál,és Sylvanne a húgod szülésébe halt bele. Ahogy látom azt kérdeznéd,hogy erről miért nem tudsz semmit...nos. Apád nem tudta feldolgozni az anyád halálát,és...nem akarta a húgodat felnevelni. Ő egy árvaházban nőtt fel,te meg az apai szeretett alatt.

Egy némi csend támadt ezek után,Tyler pedig sajnálkozva fürkészte a testvérét,akinek már sorjában folytak a könnyei a szemeiből. Az apja,végig lehajtva tartotta a fejét,a gondolatait próbálta összeszedni. Végül mélyet sóhajtott,és a lányra nézett.

- Kölyök én....

- Elég.- sziszegte mérgesen,és megdörzsőlte a szemeit.

- Kérlek csak hallgass meg...

- Azt mondtam elég!! Ön még csak esélyt sem adott nekem,hogy megszólaljak! Szóval miért kéne most meghallgassam??!! Az ülésnek vége!! Nem maradok itt én tovább.- majd ezzel kiviharzott a teremből,ignorálva a doktornő kiáltását.

- Hát...nehéz lessz feldolgoznia.- sóhajtotta a nő.

- Pont olyan,mint az anyja. Még kinézetre is.- motyogta a férfi,majd a kezeibe temette az arcát,és szipogni kezdett.

Tyler néhány másodpercig még maga elé meredt,majd hirtelen felpattant a székből,és a lány után rohant.

Letty a járdán kuporogva zokogott,amikor a fiú rátalált az utcán. A szive összeszorúlt csak a keserves zokogását hallva,de azt elképzelni sem tudta,hogy miken ment keresztül az árvaházban.

Mindig is haragudott az apjára,mert sosem volt vele őszinte. E döntése miatt is haragudni akart rá,de az ő helyébe képzelve magát,ő sem tudta volna megtartani a gyereket,akármennyire is fájt neki szenvedni látni a húgát.