Black Beauty { A Xavier Thorpe love story }

Negyedik rész: A szélkakas

Tyler,az emlitett bátyja állt előtte. Ebben biztos volt,ugyanis rögtön a neve mellett,ott diszelgett a családneve is,ami megegyezett az övével. Már értette,hogy a nénikéje miért beszélt olyan nagy megvetéssel a testvéréről.

Milyen apa az olyan,aki az idegenek kezébe ad,egy ártatlan csecsemőt? Nem értette. És irigyelte a bátyját,amiért ő ismerhette mindkét szülőjét,ő pedig egyiket sem.

- Hahó! Hozzád beszéltem. Te a Nevermore-ból vagy?- csettintett előtte a fiú,mire a lány ijedten pislogva nézett fel rá.

- Igen...onnan.

- Biztos,hogy...jól érzed magad? Zaklatottnak tűnsz.

- Az vagyok. Nem rég jöttem ki egy agyturkásztól. Az iskolában szorongok,és az igazgatónő javaslatára eljőttem.- magyarázkodott.

- Ja! Hát ha Dr. Kinbott-hoz mentél,nem is csodálkozom. Néha elég ijesztő,de neked önfejlesztés szempontjából sokat fog segiteni. Amugy Tyler vagyok.- nyujtotta a kezét,egy fél mosollyal.

- Örvendek. Én Letty vagyok.- fogott kezet vele.

- Épp most indultam munkába. Itt dolgozom egy nem messze levő barisztában. Kérsz egy kávét esetleg,amig utánad nem jön valaki?

A kérdésére a lány vacilált egy kicsit,de végül bólintott. Hiszen a fiú a bátyja volt,mindenek ellenére. Csak nem lehet annyira szörnyű,hisz ez a kialakult szituáció egyikük hibája sem volt.

***

- Szóval...mit is kéne tudni rólad? Azon kivül,hogy már a negyedik kockacukrot majszlod el,ahelyett,hogy a kávédba raktad volna,szerintem van még elég mondani valód.- fonta össze kezeit egy szórakozott mosollyal Tyler.

- Fogalmam sincs,hogy milyen képeséggel rendelkezem,és nagyon ijedős vagyok. Még be kell illeszkednem a Nevermore-ba. Barátkozni is rettegek. Most belekeveredtem egy vidám társaságba,de...argh. Ez a kitaszitottak iskolája,és én itt is egyedül érzem magam.- magyarázkodott bosszusan.

- Oh. Sajnálom,ez elég nehéz lehet. Na...és mi a helyzet a kockacukorral?- próbálta oldani a feszültséget.

- Kedvenc édességem már kis korom óta. Mindenki furcsálja a dolgot. Nekem ez természetes. Ezt eszem csoki helyett. Te mióta dolgozol itt?

- Diplomozás után válaltam melót itt. Jó a társaság,és jól elvagyunk.

Hirtelen a bariszta ajtaja csilingelve nyílt ki,és egy egyenruhás alak sétált be rajta.

- Ki az a férfi?- kérdezte,bár a kérdését költöi kérdésnek szánta,hisz pontosan tudta már.

- Ő az apám. Ő a város serifje.

- Értem.

- Be mutassalak neki?

- Nem lessz idő. Most parkolt le Weems igazgatónő.- rázta a fejét,és megitta az utolsó korty kávéját.- mennem kell. Majd még találkozunk,Tyler.

Nem fordult meg,amikor a fiú utána kiáltott. Nem akart szembe nézni az apjával. Gyűlőlte. A sírógörcs kerülgette. Mivel érdemelte ki azt,hogy ennyit kellet szenvedjen?

***

A délután megbeszélte a srácokkal,hogy ismét átmegy velük lógni. A Weems igazgatónővel való,kellemetlen beszélgetés után,muszáj volt valamivel elterelje a figyelmét.

A térdeit maga elé húzva ült a szoba sarkában,miközben a többiek hülyeségét hallgatta. Bár Xavier már Biancával alkotott egy párt,ki nem hagyta volna a barátaival való lógást. Bianca azért nem méltatott eljönni,jellemző.

- Csendes vagy. Már az vagy,mióta hazajöttél az agyturkásztól. Minden rendben?- intézte szavait a lányhoz,hirtelen Rowan,aki eddig egy könyvet olvasott az ágyán.

A kérdésére mindenki a lányra nézett,és választ vártak. A lány erre csak megrázta a fejét és vállat vont.

- Soha nem megyek oda vissza. Itt sem akarok maradni. Haza akarok menni. Hiányzik a nénikém. Honvágyam van.- csuklott el a hangja,és Enid azonnal a lány előtt termett,majd egy ölelésre húzta,mielőtt az elsírhatta volna magát.

- Jesszusom. Mit mondott neked,hogy ennyire kicsinált?- kérdezte Xavier.

- Lényegtelen! Könyörgöm hagyjuk! Nem is akartam sírni,vagy összetörni! Dedos dolog. Csak eluralkodtak rajtam az érzelmek és a rossz emlékek.

- Semmi baj. Néha mi is sírunk. Még ha nem is nézed ki belőlünk.- vont vállat Ajax,és a lány kedvéért témát váltott.

Miközben a fiúk a házikat írták,Enid végig a lány mellett maradt,és a kezét szorongatta. Xavier is szemmel tartotta,nagyon nem tetszett neki az egész. Annyi hét után - sőt lassan már 3 hónapja volt itt - csak pozitivat halott a lánytól,az iskolával kapcsolatban. Most meg mintha kicserélték volna.

Az sem tetszett neki,hogy minden 5 másodperc után megrezdültek a vállai. Végül sóhajtott egyet és leült a Letty másik oldalára.

- Ne rágd a körmöd!- szólt rá suttogva,mikor a lány már a mutatóujjáról akarta lerágni.

- Bocsánat.

- Semmi baj. Akarsz beszélni a dologról?- vette még lennebb a hangnemét a lány kedvéért.

- Nem.

- Rendben. Semmi baj,csak...emlékeztetni akartalak,hogy velem bármit megbeszélhetsz. Segiteni akarok,s ezért kérdem. Tudod,hogy csak köztünk maradna,bármiről is beszélnénk.

- Még Biancának sem mondanád el?

A fiú ekkor már sértetten meredt rá,és drámaian a szivéhez kapta a kezét.

- Ez fájt! Ilyen pletykásnak nézel? Csak azért,mert ő a barátnőm,pont nem fogok neki a magánéletedről beszámolni neki. Figyelj,nem kell félned tőlem,csak azért,mert vele vagyok. Nem tud megváltoztatni. Főleg a veled való köteléket nem. Ki adna neked kockacukrót,ha nem?

A lány szomorúan elmosolyodott és a fiú vállára hajtotta a fejét. Xavier örvendett a lány mosolyának. Ugy is tudta,hogy ha majd ugy akarja,ő lessz az első,aki tudni fog arról,hogy mi zaklatta fel ennyire,a pöttöm barátját.