Egy szó: Bosszú, vagy mégsem?

4. Fejezet: Emlékezni és érezni

~Diána szemszöge~

Már ott ültem a szobában egy bő órája, mikor úgy gondoltam, megnézem mi van Clairrel, ugyanis, sokáig eltűnt. Elindultam a szomszédos szobába, az enyémbe. Bekopogtam, és mivel nem érkezett válasz, be is nyitottam. Üres volt a szoba, az ágy bevetve, az olvasósarok üres, a ruhásszekrényem zárva. Megindultam a földszintre. A nappaliba mentem, de az üres volt ezért tovább sétáltam a konyhába. Ott a pulton csak egy tálcát láttam egy papírral, és azt, hogy a vér a padlóról eltűnt. Megnéztem a papírt.

,,Jó étvágyat! Csináltam szendvicset és feltakarítottam. Claire"

Zsebre tettem a papírt, majd realizáltam, hogyha Claire nincs itt, egy helyen lehet; a fürdőben.
-Lehet nem kellene zavarnom, de azért megnézem mi lehet vele, hogy ennyi ideje ott van. -jelentettem ki suttogva magamnak. Elmentem a fürdőhöz, a konyhát magam mögött hagyva.

Az ajtóhoz léptem, kopogtam, ám válasz helyett halk sírást hallotam a túloldalrról. Benyitottam, és a kád mellett a földön síró Clairet találtam.
-Úristen! Mi történt? -futottam hozzá és átöltem. Leültem a földre, hátamat a kádnak támasztottam, majd az ölembe húztam. Ő hátát melkasomhoz fektette, és úgy ült tovább sírva. Haját simogattam, selymes volt zöld haja, melyet kicsi copfba fogtott a tarkójánal. Máskor olyan titokzatos, és komor volt, akkor láttam először úgy, hogy kiengedte érzelmeit.

Jobban megfigyeltem. Egy rövidnadrágban ült, melkasát szalagok díszítették, helyenkét vörös foltok voltak rajta. Sebeket kötözhetett be vele.
-De honnan lehetnek? -tettem fel a kérdést magamban.
Combján hegek voltak. Elkeztem simogatni azokat másik kezemmel, hátha megnyugszik tőle, de csak összerándult. Elengedtem combját. Hátát továbbra is mellkasomon pihentette, és elkezte lassabban venni a levegőt.
Kis időn belül halkabban szipogott. Kezdett megnyugodni.
-Nyugalom, semmi baj. Itt vagyok, biztonságban vagy -próbáltam nyugtatni. Szemembe nézett. Tenger színű szemei csillogtak a sírástól, arca kissé felpuffadt és piros volt.
-Biztos? -kérdezett vissza. Megöleltem, karjaim közé zárva és fülébe suttogtam.
-Biztos.

Eltelt már két hét a fürdőszobás eset óta, de Claire nem beszélt velem, közömbös volt. Aznap reggel is ezt vártam.
Szof mellett ültem, már egy ideje. Ekkor egy kopogást hallottam az ajtón. Claire benyitott, és bekukucskált. Kezében volt egy tálca.

~Claire szemszöge~

-Jó reggelt! -nyitottam be az ajtón, egy tálcányi étellel a kezemben. Diána kérdő pillantásokat vetett rám, majd megszólalt.
-Jó reggelt! Az mi?
-Reggeli. Neked hoztam, gondoltam éhes lehetsz. -végig pillantottam rajta. Vörös haját felfogta egy konytba feje tetején, pár tincsét szabadon hagyva, vékony arany keretes szemüvege orrára volt csúszva, és egy rózsaszín hálóingben ült a fotelban, mely az elmult két hétben, feletébb sokat volt az ágy melett. Fülében nem votlak szokásos ékszerei, kezén is csak egy vékony ezüst lánc volt.
-Oh, igen, az vagyok. Köszönöm. -felált ülőhelyéről, megkerülte az ágyat és velem szemben ált. Végig nézett rajtam. Egy kopott farmer és egy sárga blúzt vettem fel, szőrös mamuszommal lábamon. Hálásan arcomra pillantott. Visszaült, így gondoltam leülök a melettem lévő fotelba.

-Ez mennyei! -törte meg a nyugodt csendet  mely az evés miatt alakult ki közöttünk.- Mi ez?
-Egy kis szalonna tükör tojással, gomba szeletek és narancslé. -pillantása megakadt egy percre.- V-valami baj van?
-Nem, csak imádom a narancsot, és rég fogyaszthattam, mivel a faluban nem nagyon jártunk, és mikor mentünk, akkor sem volt.

Elkeztünk beszélgetni. Mesélte arról, hogy kicsiként mindig narancsos süteményeket ettek Karácsonykor Szofiával, arról, hogy imádta ezeket, de sajna, az elmúlt években, nem tudtak úgy ünnepelni mint régen, bizonyos okokból.
-Miért? -kérdeztem meg. De ekkor egy hangot hallottunk magunk mellől.
-Dia? -ránéztünk Szofiára. Felkelt, Diána egyből nyakába ugrott, én pedig feláltam és otthagytam őket, hogy örüljenek egymásnak, mivel, lényegében semmi közöm nem volt hozzájuk.

A nappaliban ültem egy könyvet fogtam kezemben, és szemeimmel a sorokat olvastam, viszont semmit sem fogtam fel belőlük. Agyam máshol kalandozott. Gondolkoztam azon, hogy mégis mi történhetett Szofiával. Rájöttem, hogy mivel felébredt, lesz rá lehetőségem megkérdezni, és kinyomozni. Ott ülnek fent Diánával. Ekkor eszembe jutott, a múltkori eset, a mosdóban. Aznap este összezuhantam lelkileg, megint. Eddig ügyeltem rá, hogy senki ne jöjjön rá, vagy vegye észre, amikor megtörténik, de akkor ez nem sikerült.

,,Este volt, a kadnalló elött ülve, babkonzevret ettem, és gondolkoztam, mikor lépéseket halottam kint. Lassan letettem a konzervet és a melettem lévő pisztolyomért nyúltam, majd púlóverben kimentem a ház elé, pisztolyomat magam elé tartva.
-Hahó, gyere elő! -kiáltottam el magam, mikor előjött a bokorból egy rózsaszín lény. Bundája csapzott volt, piszkos. Két kis szarv ált ki homlokából, egyik kisseb volt mint a másik. Arcán egy fekete csík, úgy helyezkedett el, mintha csak mérgesen álna szemöldöke.
-Miért vagy ilyen morc? -kérdeztem, és leengedtem pisztolyom, mivel tudtam, hogy nem fog bántani."

Az emlékek hatására mosolyogni kedztem. Eszembe jutott, mikor megismertem Morcot, azt az egy lényt, aki az elejétől kezdve, minden nehéz pillanatnál velem volt. Fontos volt számomra, ő volt az egyetlen akinek meg tudtam nyílni azok az idők alatt, Ő volt az egyetlen család számomra, akkor. Ránéztem, a kanapé sarkán pihent, halkan horkolászott.