you ✔️

seven

Megijedtem.

Nem kaptam levegőt.

Nem tudtam mit csinálok.

Agyban legalábbis ötletem sem volt mégis mit kéne tennem, a testem viszont úgy döntött képes cselekedni magától is, így nem foglalkozva a bennem feltörekvő pánikkal, kényelmesedett bele egyre inkább a köztünk kialakult csókba.

Éreztem a pezsgő édes ízét az ajkaidon, amik játszi könnyebbséggel tapadtak az enyémeikre.

Teljesen fel se fogtam mi történt, teljesen elvakított az egyértelmű, de emellett a rám feszülő tested melege, a hátamon fekvő tenyered, ami egyre csak közelebb húzott magadhoz, sem segített rajtam.

Pihegve váltál el tőlem, szád szélei felfelé íveltek, ahogy lenéztél rám, ujjaiddal megcirógatva kipirosodott arcomat, hisz a másik kezedet oda tetted.

— El se hiszed mióta meg akartam ezt csinálni — suttogtad.

Ajkaimat egy apró vonallá préseltem össze, és muszáj voltam kicsit elvenni rólad a tekintetem, különben ott helyben estem volna össze a rám nehezedő sokktól.

Nem tudtam egyszerűen mit mondhatnék.

Ilyet ezelőtt nem éreztem még, és a kő, ami valamikor leesett a hasam aljába, csak rosszabbá tette a helyzetet. Nem kaptam normálisan levegőt, és a mínusz fokok ellenére is izzadni kezdett a tenyerem. Kiszáradt a szám, és legszívesebben egy újabb pohár pezsgőt döntöttem volna újra magamba.

Mit csinálnak ilyenkor a könyvekben az emberek?

Kellemetlennek éreztem csak ott állni előtted, viszont az agyam sokkot kapott, és nem igazán jutatta el felém, mit lenne érdemes tennem következőre.

Csak két lehetőség jutott eszembe a könyvekből szerzett tudásom alapján.

1: Üsd meg és veszekedjetek.

Viszont ez nem éppen tűnt egy okos ötletnek, hisz semmi esetben nem szerettelek volna megütni, mert különösebb okom nem lett volna rá.

2: Csináld meg mégegyszer.

Talán egy apró hang hatására, ami a fejem leghátsó részében rejtőzködött el eddig, vagy a testem ismételten cselekedett a saját akarata szerint, de mondhatni már rutinszerűen tettem az ujjaim a tarkódhoz, hogy aztán lehúzzalak magamhoz egy újabb csókra.

Akkor talán már egy kicsit te is meglepődtél, de ez elég hamar eltűnt, gyorsan éreztem a mosolyodat az ajkaidon keresztül, ami engem is arra késztetett, hogy egy levakarhatatlan vigyor kerüljön ki a fejemre.

Egy kicsit már bátrabb voltam, legalábbis úgy gondoltam.

Nem volt szükségem a kisült agyamra, a testem magától tudta mit kell tennie.

Arra viszont még te sem voltál felkészülve, hogy kivágódjon a tetőre felvezető ajtaja, ezzel rám hozva a szívbajt.

Nem elég gyorsan léptünk el egymástól, legalábbis a bátyád arcára kiült mindent tudó arckifejezéséből csak erre tudtam következtetni.

Olyan érzésem lett volna mintha lebuktunk volna, de semmi rosszat nem tettünk.

Legalábbis én semmiképpen nem a rossz szót használtam volna az elmúlt percek történéseire.

Meglepő volt, igen. Gyomorforgató is a jó értelemben.

— Csak szólni akartam, hogy mindjárt vége — szólalt meg végre. — Anyuék haza indulnak, mi viszont gondolkoztunk rajta, hogy bemegyünk a városba. Akartok csatlakozni?