Első évad. Első rész: Üdvözlet a Nevermore-ban

953 38 3
                                    

Az óriás kapú nyikorogva nyílt ki a kocsi előtt. A lány idegesen tördelgette az ujjait,a homloka verelytékes volt. Az utóbbi 4 órás út nem is telt másképp.

A nagynénje -akihez csak két éve került,miután számos nevelő szülő vissza küldte őt az árvaházba - egész uton azzal próbálta nyugtatni,hogy itt biztos elfogadják majd.

A lány akármennyire is akart,nem tudott hinni a nagynénjének. Hisz annyi fájdalom érte az elmúlt években,amiatt hogy más volt. Amiatt,hogy ügyetlen volt,és véletlenül a levegőbe reptetett néhány tárgyat.

Ahogy nőtt,azzal együtt az ereje is változott. Ami először a tárgyak ártalmatlan mozgatásával kezdődött,az átalakult reptetéssé. Aztán hirtelen ez mind eltűnt,és helyette azon kapta magát,hogy már csak pislákol az ereje,a gyógyítás felé.

Egyiket sem tudta kezelni,arról meg nem is beszélve,hogy mindentől is félt,nagyon ijedős volt. Emiatt a nevelők sokszor bántották,majd végül mindig ugyanott kötött ki: a koszos,és ijesztő árvaházban.

Egy fiúra ugyan emlékezett. Az egyik nevelőcsaláddal elment egyszer egy születésnapra. Csak 8 éves lehetett,amikor elvesztődött a nagy felhajtásban,és a szomszéd fiú vigyázott rá,mig a felelőtlen és nem törödő szülei rá nem jöttek,hogy hiányzik.

Ez alatt az idő alatt,a két kisgyerek úgy összemelegedett,hogy mindketten sírtak,amikor a kislányt haza kellet vinni. Előtte azonban,a lány betanitott neki egy dalt zongorázni,arra kérve,hogy ezt jegyezze meg. Ezzel abban mert reménykedni,hogy még viszont láthajta a barátját.

Vissza a jelenbe,a nagynénje,Daisy néni szórakozottan nyújtotta a karját a lánynak,miután kiszálltak a limuzinból,és elindultak a nagy épület belsejébe.

A kisnövésű asszony egy virágos kalapot hordott,aminek látványa Mary Poppins-ra emlékeztette a lányt. Mindig kellemes levendúla illatot áraztott,és a jókedvű,pozitiv kisugárzása azonnal mosolyt csalt az emberek arcára.

Ehhez képest,a mellette lépkedő lány arcán nem volt mosoly. Nem örvendett hogy ide kellet jönnie. Ő is egy átlagos lány akart lenni,mint a többi. Ő is akart pizsipartikon részt venni,moziba járni,vagy pasizni. De ahányszor belépett az iskolába,mindenki vagy elverte,vagy elfutott előle. Pedig ő semmi rosszat nem tett.

***
Weems igazgató nő ugyanazt a beszédet mondta el,mint amit minden évben elszokott,amikor az alsósokat köszöntötte. Beosztották őket a körletekbe,és a tanáraik is bemutatkoztak.

Aztán mindenki kapott szobatársat,hagyták őket kipakolni,és körbe vezették őket a suliban. A rövid tura után,a szülők elbucsúztak a gyerekeiktől,ezért az alacsony asszony egy biztató mosollyal fordult a lányhoz.

- Most mennem kell, kis gombóc. Érezd jól magad,és ne legyél visszahuzodó és szégyenlős. Meglátod minden rendben lessz.

- Úgy lessz.- bólintott egy szomorú mosollyal,mire az asszony megfogta az arcát,és megpuszilta a homlokát.

A lány még hosszú ideig meredt a távolodó autó után,majd mikor már nem látta tovább a körvonalait,sóhajtott egyet,és visszament a szobájába.

A szobatársával,Trixie-vel már össze ismerkedett,elég aranyos és menő csaj volt,bár a lány egy kicsit tartott tőle,ugyanis Trixie vámpir volt.

***

Egy nem kivánt pillanat,ami tényleg kisértette minden egyes alkalommal,amikor új helyen kellet aludjon,az a pánikroham volt. Amint éjfélt ütőtt az óra,és ő nyilván még nem aludt,ez az érzés eluralkodott rajta.

A tenyerei nedvesek voltak,és minden porcikája alig láthatóan remegett. Sírni akart,de az egész olyan érzés volt,mintha a könnyei elfogytak volna. Nyelni is alig tudott. Bármit megtett volna azért,hogy a mellkasán ülő árnyat valahogyan lerázza magáról.

Aztán egy hirtelen felindulásból,lerugta magáról takarót,és csendesen elhagyta a szobát. Ilyenkor amikor félt,mindig a kedvenc édeséggét majszolgatta,ami a kockacukor volt. Hol máshol találhatna kockacukrot,ha nem az ebédlőben valahol?

Arra még pont emlékezett,hogy merre volt az ebédlő,így nem kellet olyan sokat bolyongania,hogy oda érjen. Miközben ő egyik asztaltól a másikhoz sétált,a kicsiny kis édesség után kutakodva,a sötétben levő alak megropogtatta az ujjait,majd játszani kezdett a sarokban álló zongorán.

A hang hallatán a lány összerezzent és ijedten kapta oda a fejét. A srácot,aki játszott,már látta korábban az évnyiton. De nem is ezzel volt a baj. A dal... A dal amit játszott,nagyon ismerős volt. De honnan is?

Hirtelen félreütőtt egy billentyüt,és már nem tudta folytatni a dalt.

- Nyomj egy A mólt. Tudod hogy kell?- kérdezte halkan a lány,miközben szégyenlősen közeledett a fiúhoz.

- Jah. Csak vissza kell rázodjak. Segitesz? Ne félj,nem harapok.- pillantott a lányra egy félmosollyal.

- Szerintem akkor játszd újra. Várj megmutatom.- ült le lassan a fiú mellé,és játszani kezdte a dalt.

- Te sokkal jobb vagy ebben.

A lány némán koncentrálva,kiöltötte a nyelvét. Közben a zavarát próbálta leplezni,a fiú tekintete szöget ütött az arcába. Miután befejezte,sóhajtott egyet és a fiúra nézett.

- Ez a zene. Nagyon gyönyörű. A kedvencem.

- Tudom. Te tanitottad meg nekem.- mosolygott zavartan,mire a lány összeráncolt szemöldökkel kezdett gondolkodni.

- Ho...honnan ismerjük mi egymást?

- Kicsit teltebb voltam,és alacsonyabb pár centivel. Te sírva tévedtél be a mi kertünkbe,még ma sem tudom hogyan. Én meg bevezettelek a lakásunkba,anyám megebédeltetett,majd videojátékoztunk. Aztán a nap végén mindketten sírtunk,amikor szét választottak minket. Azelőtt egy órával pedig megtanitottál erre a zenére.

- Xavier!!- suttogta a nevét,mire a fiú mosolya még szélesebb lett.

- Letty. Neked még mindig olyanok a szemeid,mint a gyémántok.

- Te meg nagyon megnőttél. Te jó ég,el sem hiszem,hogy itt vagy!!

A két fiatal összeölelkezett,és hosszú ideig csak igy maradtak. Erre a pillanatra a lány pánikrohama teljesen megszűnt,ahogy a fiú melegsége átjárta a testét. Valahogy ez az ölelés olyan természetesnek hatott.

- Gondoltam,hogy ide jössz. Kockacukrot keresel,nem de?- kérdezte Xavier,miután kibújtak egymás öleléséből.

- Pontosan azt. Még emlékeztél erre?

- Persze! Csak 8 éve volt. Félre tettem neked néhányat,a kávé szünetről.- nyújtott át neki egy kis zsákot,amiben kockacukrok voltak.

- Köszönöm.

- Szivesen.

Black Beauty  { A Xavier Thorpe love story }Where stories live. Discover now