Az üveggömbbe zárt titok

Második fejezet - Azok a bizonyos pillangók

A falióra hangosan hortyogott már, amikor beléptem a nappaliba. Amikor ilyen mélyen aludt, még az időt sem mutatta rendesen. A télikertből halvány derengés áradt, a díszkövek, amiket attól a kedves boszorkánytól vettem a Liliomkerti piacon, akvamarin kékben és vattacukor rózsaszínben világítottak a cserepekben, a növények tövében. Néha elmásztak ugyan, mint a csigák, de reggelre általában visszataláltak a helyükre. És nyálkás csíkot sem húztak maguk után.

Keresztülosontam a nappalin, vigyázva, nehogy felébresszem az órát, a kezemben ide-oda lengedezett a magassarkúm. A hálószobába érve ledobtam a cipőt, majd leroskadtam az erkélyre néző fotelbe, és az ottománra nyújtottam a lábam. Jól esett.

Fél kézzel magamra húztam a pihe-puha kötött takarómat, aztán előkaptam a mobilomat.

Pár olvasatlan üzenet fogadott, mind anyutól jött. Először azt írta, reméli, hogy jól érzem magam a lányokkal, aztán megkérdezte, körülbelül mikor érek haza, végezetül pedig küldött nekem egy linket, azzal a címszóval, hogy praktikus ráolvasások, amik megkönnyítik a mindennapokat.

Gyorsan bepötyögtem neki, hogy minden rendben van, nem akartam, hogy izguljon értem, aztán megírtam, hogy mennyire klassz volt lazítani egyet a csajokkal. A linket is meg akartam nyitni, de Csenge hangja olyan hangosan csendült a szobában, mintha ott ült volna mellettem.

A saját kezedbe kellene venned a sorsodat!

Majdnem lefordultam a fotelből ijedtemben. A ráolvasása meglepetésként hatott, észre sem vettem, mikor aggatta rám. Irigyeltem az erejét, bár jobb lett volna, ha nem arra használja, hogy rám hozza a szívbajt.

Párszor próbáltam én is hasonló emlékeztetőket készíteni magamnak, de az enyém selypített, ráadásul csak minden második szót mondta ki. Így a bevásárló listám meglehetősen hiányosra sikeredett.

Csenge hangja újra felcsendült, ezúttal sürgetőbben: Gyerünk, Mesi! Tudod, mit kell tenned! Hallgass a szívedre! – tette hozzá drámai hangon, az utolsó szó még percekig visszhangzott.

Megadón felsóhajtottam. Hát legyen! Letöltöm azt az alkalmazást!

A szívem a torkomba ugrott, amikor a MagicMatch csillagosvégű varázspálca ikonja megjelent a telefonom kezdőképernyőjén, az ujjam remegett, amikor megnyitottam. Ahogy felvillantak a neonszínű csillagok meg szívecskék, még a tenyerem is izzadni kezdett.

Tényleg ezt akarom? Még nem tudtam eldönteni. Mi van, ha a MagicMatch tele van Patrik féle alakokkal, akik feketén, cukor nélkül isszák a kávét? Azért, mert Biának bejött, még lehet, hogy én csalódni fogok benne. De ha nem próbálom ki, talán örökké zavarna a „Mi lett volna, ha...?"

Végigfutottam a regisztrációs kérdéseken. Nem tűntek vészesnek, mégis, amikor elkezdtem kitölteni, már annál a résznél elbizonytalanodtam, hogy milyen felhasználónevet írjak be. Somogyi Emese? Túl hivatalos. Mesi? Az meg komolytalan! Vajon más is ilyen orbitális dilemmaként éli meg a felhasználónév választást? Végül a S.Emesénél maradtam, aztán beírtam a születési dátumomat, majd kipipáltam a komoly kapcsolatra vágyom előtti rubrikát. Rémisztő érzés volt, pedig még semmi visszavonhatatlan nem történt.

A bemutatkozásnál is bénáztam. Nem tudtam, mit írhatnék oda azon kívül, hogy két éve a Magix varázskesztyű készítő cég ügyvezető igazgatójának jobb keze vagyok, de minél többször olvastam át ezt az egy mondatot, annál inkább tűnt egy önéletrajz kezdetének, mintsem párkereső hirdetésnek.

Lélegzetvisszafojtva bepötyögtem, hogy szabadidőmben szívesen kertészkedem. Aztán kitöröltem. Butaság. Ilyesmire senki sem kíváncsi. Valami olyasmi kellene, ami megfogja a tiszta vérű varázslók figyelmét. Valami olyan, amiből érződik, hogy micsoda mágikus képességeim vannak! Csakhogy nem voltak.