Fény a sötétben

Idegeskedés

Másnap reggel, mint akit ki lőttek olyan gyorsasággal igyekeztem át a mellettünk lévő szobába. Nem zavart, hogy még pizsamában vagyok, sem Cissi és Bella értetlenkedése. Egy dolgot tudtam biztosra. Hogy beszélnem kell Cleo Greengrassal.

- Cleo mond, hogy ébren vagy - téptem fel a szobájuk ajtaját a szívbajt hozva a bent reggelihez készülődő lányra. Szerencsére a másik három szobatársa nem volt már bent, így valamivel nyugodtabban ültem le az ágyára.

- Mi történt? - kérdezte és le tette a púder ecsetét a szekrényre. - Alszol te rendesen?

- Le sem tudtam hunyni a szemem - nyögtem fel és megdörgöltem az arcomat fáradtan.

- Na mesélj - huppant le mellém kissé túlzott lelkesedéssel, de amint meg látta az arcomat nyomban el tűnt az öröm az arcáról.

- Hatalmas ostobaságot csináltam - ismertem be és kezeimbe temettem az arcom.

- Jóságos Merlin, mond már mivan- lett egyre idegesebb. Én pedig szépen lassan egy hatalmas sóhaj után el meséltem neki az este történteket. Ő pedig nyugodtan végig hallgatott amíg a végére értem.

- És most nem tudom mihez kezdjek. Bellának és Cissinek nem mondhatom el és nem tudtam ki máshoz fordulhatnék ezzel.

- Tina nincs ezzel semmi baj. Black jó parti és látom, ahogy rád néz mintha a világ csodáját látná - mosolyodott el.

- Vér áruló Cleo - komorodtam el. - Ha ez ki tudódik nekem annyi a szüleim ki tagadnak.

- Ugyan már Tina, nincs olyan dolog a világon amit a szüleid ne néznének el neked. És ők amúgy sem olyanok mint Belláék vagy Sirius szülei. Érzel iránta valamit igaz?

- Nem tudom. Mikor ott van a szívem majd ki ugrik a helyéről. Ha hozzám ér olyan, mintha fel forrna a vérem. Többet akarok ezekből az érzésekből Cleo, sokkal többet.

- Mondom mi lesz - pattant fel hirtelen. - Szépen vissza mész a szobádba és össze szeded magad, ugyanis ma délután Roxmortsba megyünk és te is ott leszel.

- Szerinted el hív? - szaladt ki a számon hirtelen.

- Jóságos Merlin te teljesen oda vagy a Griffendél rosszfiújáért - nevetett fel hangosan.

- Shhhhht, halkabban - próbáltam őt idegesen csitítani, de mind hiába. - Erről senki sem tudhat érted?

- Ne aggódj lakat a számon - mosolyodott el cinkosul és ez az én arcomra is át ragadt.

* * * * *

A szobámba vissza érve lezuhanyoztam és próbáltam elterelni a gondolataimat egy bizonyos szürke szemű fiúról, kisebb - nagyobb sikerrel.

Frissen mosott hajam a pálcám segítségével megszárítottam majd lágy hullámokat csináltam bele. Dús pilláimra vittem fel egy kis spirát, a számra pedig a jól megszokott vörös rúzsom került fel. Ruhának pedig egy fekete nadrágot választottam egy fehér blúzzal, az időjárásra való tekintettel pedig egy fekete bokacsizmát és szürke bőrkabátot kaptam magamra.

- Nagyon csinos vagy - mondta Celo, ahogy leértem a klubb helyiségbe.
- Vajon ki miatt? - súgta oda titokzatosan, én pedig hirtelen zavaromban löktem egyet a lányon, aki csak jót mulatott az egészen.

- Örülök, hogy jót mulatsz a nyomoromon - öltöttem ki rá a nyelvem, de én is mosolyogtam.

Ahogy közeledtünk a nagyteremhez egyre idegesebb lettem és ezt Cleo is észre vehette rajtam.

- Csak nyugi lehet még lent sincs. Ha pedig mégis, hát légy határozott hiszen egy Rosier vagy, hát viselkedj is úgy - adott tanácsot a barátnőm.

- Igazad van - húztam ki magam és emelt fővel sétáltam be a nagyterembe, ami már csurig volt diákkal. Automatikusan a Griffendél asztal felé néztem, ahol természetesen mind a négy tekergő helyet foglalt. Ahogy meg láttam azokat a sötét barna fürtöket a pulzusom kezdett az egekbe szökni, és akaratomon kívül az este történései jutottak eszembe.

- Nagyon keres valakit - húzogatta Cleo a szemöldökét, és csak most tűnt fel, hogy Sirius az egész Mardekár asztalon többször is végig vezeti a tekintetét, majd az ajtó fele nézve bele nézett az én sötét íriszeimbe. Én zavaromban szinte azonnal el fordítottam a fejem megszakítva ezzel a szemkontaktust, és helyet foglaltunk az asztalnál.

- Csak, hogy itt vagytok - lelkesedett fel Cissi aki Lucius és Bella között ült.
- Ma Roxmortsi nap reméltem, hogy mindnyájan együtt megyünk.

- Én benne vagyok - bólogatott hevesen Cleo.

- Tina? - nézett rám kérdőn Bella.

- Persze, mehetünk - mosolyogtam rájuk, majd bele kezdtem a zabkásám elpusztításába. Már épp a második falatott ettem volna, mikor meg hallottam az asztalunktól jövő susmogást.

- Ez mit keres itt?

- Vajon kihez jön?

- Szerintetek mit akar?

Ilyen és ehhez hasonló kérdések szaladtak át az egész asztalnál ülőkön, mikor végre meg láttam mi is, vagy jobban mondva ki a téma tárgyuk.

- Mit akarsz Black? - kérdezte komoran Lucius, és az éppen mögöttem megálló személyhez szólt.

- Nem hozzád jöttem Malfoy - hallottam meg a hangját közvetlen mögüllem, és a szívem abban a percben ki akart ugrani a helyéről.
- Tina? - szólított a nevemen, amivel nem csak engem de a többieket is meglepte. Én le tettem a kezemben lévő kanalat és a mögöttem álló felé fordultam kíváncsi szemekkel. Amint a tekintetünk találkozott, mintha tűz gyulladt volna meg bennem és féltem, ez ki hat az arcom színére is.

- Igen? - kérdeztem és a hangom magabiztosabban csengett, mint azt gondoltam volna.

- Beszélhetünk? - nyujtotta felém a kezét, hogy fel segítsen én pedig habozás nélkül a kezébe helyeztem az enyémet. Az érintése lágy volt ugyan akkor szilárd is. Óvatosan fel segített a helyemről és nélkül, hogy a kezemet elengedte volna ki vezetett maga után a teremből. Éreztem magunkon a diákok és a tanárok tekintét is, de nem törődtem velük.
A folyosóra ki érve félre húzódtunk egy nagyobb oszlop mögé, hogy takarásban legyünk a többi diák elől.

- El jössz velem Roxmortsba? - nem habozott szinte egyből a tárgyra tért és reménykedve fixírozta az arcomat.

- Igen - mondtam szinte egyből, meg lepve ezzel mindkettőnket.

- Fhuuh erre nem számítottam - vakarta még a tarkóját. - Mármint ne értsd félre örülök neki nagyon is, csak nem hittem volna, hogy igent mondasz.

- Mondhatok nemet is ha.. -  kezdtem, de ajkát az arcomra tapasztotta, belém folytva ezzel a szót.

- Az igen tökéletes válasz volt - mosolygott rám őszintén, ezzel nekem is mosolyt csalva az arcomra.

- Akkor délután - húztam ki lassan a kezem az övéből, és csak ekkor tűnt fel, hogy mindvégig fogtuk egymásét.

- Kettőkor érted megyek - kiáltott utánam én pedig mosolyogva mentem vissza a nagyterembe.