Sárkányok Éneke☑️

9.

Királyvár csendes helynek tűnt anyám halála után, pedig a kastélyt nemesek hadai töltötték be, akik a koronázásra gyültek össze. A trónon ülve figyeltem a díszítő szolgákat, miközben Maegor előttem ült a lépcsőn.
- Annyi sárkány maradt lovas nélkül, Sárkánykő lassan tele lesz velük. - motyogta a fiam, mikor egy Syraxot ábrázoló falikárpitot készültek leszerelni a dolgozók.
- Azt ne vegyék le! - szóltam oda nekük, anyámat ábrázolta, ahogy a főváros felett repül. - Feleséget kell választanod magadnak, Maegor. - álltam fel a Vastrónról.
- Nincs nagy választék a valyriai vérből. Daena húgom és Saera Valeryon, két gyermek. - húzta el a száját.
- Nagyanyám Arryn volt, nagyapám Hightowert vett el második feleségének, nem muszáj nevek alapján választanod. - ültem le mellé a lépcsőre.
- Beszeretnék beállni az Arany kompániába pár évre, apám. Oda meg nem kell nekem feleség vagy gyermek. Harcos akarok lenni, nem kastélyban melegedő úr. - emelte fel a kardját, a Blackfyret, I. Aegon kardja volt egykoron.
- Jövőhéten nagy koru leszel szokásaink szerint, a döntés a te kezedben van, fiam. - néztem rá aggódóan. Mikor telt el annyira az idő, hogy a gyerekeimnek ne a vacsorára felszólgált zöldségek legyenek a legnagyobb problémáik?
- Áldásoddal, felség, a koronázás után elmegyek, Pentos mellett telepedett le a sereg, új tagokat toboroznak. Egy régi lovag barátom ajánlott be. - magyarázta a fegyvert forgatva idegesen a kezei között.
- Az Istenek legyenek veled, a régiek és az újak is. - öleltem át.

Másnap királlyá koronáztak, Aegon lett Sárkánykő új hercege. Mégis keserűség töltötte el a szívem, mikor a trónról lenéztem. Nem volt  ott anyám vagy apám, Luc és Viserys is hiányoztak. A gyerekeim napokon belül szétszélednek a világban. A korona lánc is egyben, ezt aznap értettem meg igazán.
- Ez a dolgok rendje, szerelmem. - ölelt át vigasztalóan Visenya, mikor elmondtam neki az aggodalmaimat.
A lakomán Mors Martell büszkén mutogatta az udvarnak Minerva lányát, gyönyörű kislány volt, dornei szépség. A helytartó mellett egy másik nő is ült húgomon kívül.
- Az ki, ott Lord Martell mellett? - intettem a fejemmel az asztal fele Anthonak.
- Ő a herceg szeretője, Sasha Homok. - suttogta a lovag.
- A milye? A húgom ezt csak úgy hagyja neki? - álltam fel az asztaltól hirtelen.
- Ülj kérlek vissza, felség. Mindjárt megmagyarázom neked. - fogta meg a vállam Baelor.
- Az a szerencsétlen képes ide hozni a szajháját? Az én váramba? - tántorodtam meg.
- Dorne-ban ez elfogadott szokás, ott bárkinek lehet nyilvános szeretője. A fattyú gyermekeket is ajándéknak tekintik. - nyomott le a vállamnál fogva a székembe az öcsém.
- Kivágatom a nyelvét ennek az árulónak... - emelkedtem fel ismét, de Baelor fölém kerekedett. Intett Visenyanak, aki azonnal mellettünk termett.
- Ne csinálj jelenetet, Jace. - förmedt rám a feleségem.
- Tudjátok ugy-e, hogy a királyotok vagyok? - néztem a testvéreimre.
- És a bátyánk is, aki a saját koronázását akarja tönkre tenni. - motyogta Visenya az orra alatt.
- Szerintem eljött a pihenés ideje, felség. - nézett a részeg társaságra az öcsém.
- Igen, menjünk lefeküdni, királyom. - húzott Visenya az ajtó fele.
- Ez már nem királyság, hanem köztársaság, ha ketten ráncigáltok. - kiáltottam vissza Baelornak.
Visenya a szobánkig húzott, miközben én végig a sógoromat szídtam.
- Fejezd be, Jace. Van két fattyú gyermeke is Morsnak, Aemma sajátjaként szereti őket. A nagy Eloiz már 10 éves. - csukta be utánunk idegesen az ajtót a feleségem.
- Több is van? Ha tudtam volna, sosem engedtem volna hozzá a húgunkat! - emeltem fel dühösen a mutató ujjam.
- De nem tudtad, és Aemma se mondta el neked, mert tudta, hogy így reagálsz. A kis Elzo két éves, mit akarsz csinálni? Megölni két gyereket?! - káltotta Visenya.
- Inkább, mint felnőttként elvágják az unokaöcsém és -húgom torkát, a trónért! - vágtam az asztalra.
- Téged megbolondított a gyász! Anyánk és apánk sosem ártott védtelen gyerekeknek. És te sem vagy ilyen! - rántotta ki idegesen a hajfonatait összetartó tűket a nő.
- Nekem úgy adta át anya a trónt, hogy senki se legyen az utamba, én nem ugyan ezt kéne tegyem? Ők az én vérem, Visenya! A mi vérünk! - álltam a feleségemmel szembe.
- Úgy beszélsz, mintha a te gyerekeid lennének! - vágott vissza azonnal.
Megrészegülten hátra tántorodtam, nem tudtam megszólalni. Tényleg a gyász beszélt belőlem akkor? A koronát ledobtam az asztalra, nem éreztem magam abba a percbe királynak, de még hercegnek sem. Az ágy elé támolyogtam és a keretnek támasztva a hátam leültem a földre.
- Nem tudom, hogy milyen király legyek. Én nem vagyok az anyánk, sem a nagyapánk. Nekem ez nem megy... - motyogtam magam elé. Visenya elém térdelt, ahogy felnéztem rá, anyámat láttam benne.
- Nem lehetsz egyik sem, Jace. Te te vagy, bárkit utánozhatsz, de az nem te leszel akkor sem. A saját tetteid árán leszel király. A hiábaink és cselekedeteink határozzák meg, hogy végül kik is leszünk. - csendesen beszélt, mint aki a világ titkaiba avat be valakit. - Te egy meleg szívű ember vagy, aki tudja mikor kell kardot rántani, és mikor kell azt a tokjában tartani.
Felnéztem első szerelmemre, magam előtt láttam azokat a napokat, mikor szerelmes lettem belé.