Megláttam egy istent [szünetel]

13.

Múltbéli hiba
megríkatja szerelmem.
Fekete könnyek.

Napokkal azután, hogy Jupiter tudomást szerzett Ámorék szerelméről, és dühében vihart szított, Biron a könyvtár ablakában kuporogva olvasott. Az Ars Amatoria* egyik példányát bújta éppen, lassan, kissé unottan olvasgatta az oldalakat. Nem értett mindent, amit Ovidius írt, nem értette a szerelmet, a vágyódást, amiről szó volt, nem értette azt a különös, elemi vágyat, aminek minden bizonnyal jellemzőnek kellett lennie a szerelemre, ha már több, mint egy évezreddel korábban is verseltek róla. Az Ámor iránt érzett szerelme nem olyan volt, mint amilyenről a könyv írt. Ő máshogy szeretett, máshogy vágyott a partnerére, másfajta érzéseket tapasztalt, és ez merőben összezavarta őt.

Oldalra pillantott. Ámor a könyvtárban lévő tölgyfaasztal tetején foglalt helyet törökülésben, kezében egy Villon kötetet fogott, elmélázva olvasta. Arcán egymást váltották az érzelmek, néha mosolygott, máskor kissé borús tekintettel olvasott, és megesett, hogy teljesen nyugodt, kifejezéstelen volt az arca. Biron sóhajtva fordult vissza a könyv felé, majd lapozott egyet. A következő oldalon egy rajzot pillantott meg, egy meztelen férfi állt egy meztelen nő mellett. A nő ült, egyik térdét felhúzta, ezzel eltakarva a mellette álló férfi intimebb testrészét, tekintete a férfi arcára szegeződött. Biron rövid ideig tanulmányozta a rajzot, nézte a nő kerekded testét, peckes mellét, majd felpillantott.

– Kedvesem, mondd, mit szeretnek más férfiak a női testen? – kérdezte halkan. Ámor felpillantott a Villon kötetből, kérdő tekintetét Bironra emelte. – Oly törékeny, oly kerekded. Mi szép van benne? Hát nem sokkal szebb egy férfi a maga erejével, az itt-ott kitüremkedő csontokkal, az apró izmokkal?

– Sokan pont a törékenységet és a gömbölyű idomokat látják a női test szépségének.

– Fel nem foghatom, miért.

Ámor elmosolyodott. Kedvelte Biron ártatlanságát, az emberi testhez való különös hozzáállását. Tudta, hogy Biron számára a test önmagában vajmi keveset ér, és szerette, hogy a gróf ezt ilyen nyíltan a tudtára is adta.

– Amikor rád lőttem a nyilamat, és egy rövid ideig vonzódtál Rosaline kisasszonyhoz, nem láttad őt szépnek? – kérdezte kíváncsian.

Biron egy pillanatra lehunyta a szemét, maga elé képzelte a francia kisasszonyt, majd mintha elgondolkodott volna azon, mit válaszoljon. Szinte teljes egészében látta maga előtt Rosaline-t, a fehér bőrét, a kecses testtartását, a pisze orrát, hatalmas őzikeszemét, seszínű haját, és a pimasz mosolyra húzódó cseresznyeszín, telt ajkait.

– Szépnek láttam és látom mindmáig, de nem úgy, ahogyan téged látlak annak – nyitotta ki végül a szemét. – Szép arca van, finom, fehér bőre, de amikor a rám lőtt nyíl hatása alatt álltam, akkor is leginkább azt kedveltem Rosaline kisasszonyban, hogy éppoly éles a nyelve, akár az enyém. Testi értelemben véve nem vonzódtam hozzá, és azt hiszem, más nőhöz sem életem huszonegynéhány éve alatt. Velem van a gond, vagy a világ többi része, a női testet szépnek találó férfi az, ami elromlott?

– Egyik sem, kedves Biron. A vonzalom, és különösen a szerelem, akár nő, akár férfi iránt táplált érzés, nem lehet rossz. Te, aki sosem vonzódtál még nőhöz, éppúgy nem vagy rossz, ahogy az a férfi sem, aki sosem vonzódott még férfihoz, és könnyen lehet, hogy soha nem is fog. Sem veled nincs gond, sem másokkal, akik szeretni mernek.

Biron Ámorról az ölében lévő könyvre pillantott, ezúttal a nő teste helyett a férfiét vette szemügyre. Szikár testalkatát látva sem támadt fel benne a vágy, nem érezte azt, amit akkor, amikor Ámorral volt, és amikor az isten fehér, sima bőrét látta vagy tapintotta.