Cold [Steve Rogers]

7.

Hulk üvöltését hallottam bentről, így feltápászkodva mentem be az ablakon, ahol már egy darab üveg sem maradt. Loki a falnak csapódva érkezett a földre, majd gyorsan felugrott és megigazította a zöld köpenyét.

Hulk mellé sétáltam, és onnan figyeltem a két férfi harcát. A mellettem lévő zöld lény lihegése töltötte be a teret, míg vártam, hogy valaki megszólaljon. Magyarázatot akartam; hogy került ez a kettő egymás közelébe? Bárhogy is próbáltam a létező össze történetet lejátszani a fejemben, tudtam, hogy ez sehogy sem lesz jó.

- Elég! - ordította dühtől megtelt hanggal Loki. Végig tartotta Hulkkal a szemkontaktust, egy percre sem vette le róla a szemét, amíg ordított vele. - Egyikőtök sem ér fel hozzám!

Hulk értetlenül állt meg, és tekintett a férfira. Én sem tettem máshogy. Új volt a helyzet.

- Isten vagyok, ostoba férgek! - A szívem összeszorult, ahogy kiejtette az utóbbi két szót. Többes számban beszélt, és valószínűleg engem is beleértett. Az arcomról eltűnt az értetlen tekintett, és átváltotta a csalódottság. Loki rám emelte a tekintetét, és kitágultak a pupillái. - F...

Hulk a lábánál fogva vágta jobbra-balra a földön az istenséget. Fájdalmas volt végignézni is, ahogy a földbe csapódik a teste. Hulk egy nagy csattanással vágta még le utoljára Lokit, aki nyöszörögő hangot kiadva meg sem mozdult.

- Nyikhaj istenke! - morogta Hulk, miközben visszanézett Lokira. Hulkra néztem, aki morogva megállt előttem.

- H-hello - integettem neki vigyorogva, és bíztam benne, hogy engem nem fog úgy elintézni, mint pár másodperccel a férfit. - Nyikhaj istenke?

Hulk egy apró mosolyt ejtett, amit sosem képzeltem volna tőle. Az arcomhoz nyúlt a hatalmas kezével, és a bőrömhöz érintette az egyik ujját. Érdes volt. Elvéve onnan az ujját a vért nézte rajta, amit sikeresen letörölt az arcomról.

- Hulk... Whoah! - Hulk a testemre fogott, és megszorított. Markában tartva ugrott ki a Toronyból egyenesen le az utcára. Miután lerakott már el is tűnt. Az egyik ház lapos tetejére ugrott fel, és harcolt. Nem is olyan rossz teremtmény.

Fogalmam sem volt, hogy merre lehetnek a többiek, ezért csak reménykedtem benne, hogy jó irányba futok. Hallottam a csapattársaim erőtlen hangjait a fülemben lévő kommunikációs szerkezetnek hála. Próbáltam hozzájuk beszélni, de mintha megsem hallották volna.

- Natasha! Clint, valaki! Szólaljon már meg valaki az istenit! - rúgtam bele az egyik kocsi leesett alkatrészébe. - Merre vagytok? Had segítsek! Kérlek!

- Fairuza - szólt Thor hangja. Felsóhajtottam és vártam a többieket, hátha ők is megszólalnak. - Fairuza! A hatodik utcában vagyunk!

Futottam a hatodik utca felé, de nehéz volt eligazodnom. Már majdenem eltévedtem, amikor Thor pörölye repült el az arcom előtt. Tekintetem rögtön abba az irányba kaptam amerre megy, és ott állt Thor markában a pöröllyel, és Kapitánnyal az oldalán, aki fájdalmas arcot vágva fogja a hasát. Az utcát csiturik veszik körbe, akik már élettelenül fekszenek a földön, vagy kocsik neheze alatt.

- Thor!

Eléjük érve a térdeimre támaszkodtam, majd egyszer csak Natasha hangja csendült fel a fülünkben.

- Be tudom zárni! Hall engem valaki? Be tudom zárni a kaput!

- Csinálja! - válaszolt rögtön Steve.

- Még ne!

- Stark, egyre csak özönlenek - válaszolt Steve idegesen, miközben újra az eget kémlelte.