Cold [Steve Rogers]

Prológus

Nem szándékoztam bajt okozni, de ez nem igazán sikerült. Elmenekültem a hazámból Asgardból és a földre jöttem. Az édesapám a tűzdémon, azaz Surtur, de én csak a "Pokol istenének" nevezem. Ismerős mindenkinek, aki asgardi, hiszen senki nem akar a közelében sem lenni, nemhogy a lányának. Miután elszöktem a pokol hasonmásából a földre menekültem az asgardi katonák elöl, akik fogságba akarnak ejteni hála Surturnak.

Az utcát jártam és próbáltam a midgárdiakhoz hasonló öltözetben lenni. Nem hiszem, hogy sikerült az emberek nézése miatt. Mi bajuk vele? De miután valaki beleütközött a vállamba, és hátrafordult, hogy elnézést kérjen, a pánik kiült a tömegen.

- Bocsánat, nem figyeltem - kérte elnézésemet a férfi, aki mellesleg velem egyidősnek nézett ki. Amint meglátott és szemkontaktust tartottunk, elmosolyodott és a kezét nyújtotta felém. – Simon vagyok. – Nem árt egy barát, akivel majd együtt nevetünk hülye filmeken és fagyizgatunk a parkban. Na, ez sem volt a legjobb tervem.

Kezet nyújtottam, de a lábába szúrtam egy jégcsapot. Pánik ült ki rajtamm, és a férfin is. Esküszöm nem terveztem bántani senkit, pedig igazán szeretem az embereket kínozni, és Apámnak besegíteni a munkába, de csak beakartam illeszkedni. Még nem tudom kontrolálni a képességem.

A férfi torkaszakadtából sikítani kezdett, míg én próbáltam nyugtatni, hogy nincs semmi baj, majd egy gyors mozdulattal kihúztam a lábából. Fényes világítás bántotta a szemem oldalról. Kezemben a véres jégcsappal fordultam a kisfiú felé, aki vakuval és csodálkozó arccal nyomogatta vadul a telefonja képernyőjét egyenesen felém tartva azt.

- Király! - mosolygott.

Rohanni kezdett a telefonnal miután egy lépést tettem felé. Ki kell törölnie a képet. A fiú úgy szedte a kis lábait, mint Asgardban az emberek, amikor meglátnak késsel a kezemben. Furcsa midgárdiak közelében lenni.

Befordult egy sarkon, majd egy magas Torony előtt elhaladva ment tovább. Én szirénákat hallottam a hátam mögül, majd hamarosan az üvegajtó is kivágódott egyenesen az arcomba. Fájdalommal az orromban estem hátra. Nyögve álltam fel, majd néztem dühösen a szőke férfire, aki még mielőtt tovább rohanhattam volna a fényes nagy tányér féléjével hátralökött, így újra a földön landoltam. Követte egy vörös nő is, aki fegyvert tartott rám.

Éreztem az orromból csorgó forró vért a szám felé közeledni, így egy nem túl nőies mozdulattal letöröltem azt onnan. Fekete hajam a szemembe lógott, míg kerestem egy rongyot, hogy minnél hamarabb letörölhessem a vért.

- Ez te vagy? - fordított felém egy fényképet a nő, amin én szerepeltem, amint éppen kihúzom a férfi lábából a jégcsapot.

- Az a kis...

- Te vagy? - kérdezte, miközben leguggolt elém, még mindig kezében a fegyverrel, ami mellesleg az arcom előtt volt pár centivel. Arrébb toltam, majd felhúzott szemöldökkel néztem rá.

- Nem tudom... nem látsz valami hasonlóságot, vagy valamit? - mutattam folyamatosan magamra és a képre. A nő megforgatta a szemét, majd felém intette egy csapat fekete ruhás midgárdinak. - Menő cucc, kaphatok ilyet? Egyébként dolgom van, de majd később összefuthatnánk és adhatnátok egy ilyen ruhát, mert állati jó!

Felvettek a földről, majd a bilincset csatoltak a csuklóimra, amik fájdalmasan szorultak rájuk. A nő oroszul kezdett el beszélgetni az egyik sisakos alkalmazottal, miközben sok pillantást vetett felém.

- Ilyet is elfogadok - biccentettem a sisak felé. - De tényleg! - A szőke mellettem csak megrázta a fejét, amin elsomolyogtam. - Szépfiú! - szólítottam, mire csak a emelte szemét fel rám. - Mehetek, vagy előtte még... ÓH! - buktam előre, mivel az egyik midgárdi meglökött hátulról, és a kezemet megragadva kezdett el rángatni.

- Hé, ezért már rég levágtam volna a kezdet! Szerencséd, hogy most meg van bilincselve - néztem hátra. Szőke csak nevetett, mire én dühösen tekintettem rá miután beszálltam vele a liftbe. - Tudod, fogalmam sincs miért jöttél nekem a tányéroddal és miért visztek a legalsó szintre, de most mondom, hogy reménytelen eset vagyok, hogy esetleg megkínozzatok. Bírok mindent - suttogtam végül az arcába, de ő csak egyenesen nézett.

Kirángattak a liftből, majd egy üvegkapszulához vezettek.

- Jó kis tréfa! Apám küldött, mi? - nevettem, mielőtt megláttam Lokit az egyik kapszulában. Az ágyában feküdt és könyvet olvasott. - Loki! - kiáltottam. Fel sem nézett. Bedobtak a kapszulába, majd a fekete ruhás távozott. A bilincstől megszabadultam, de a szőkétől nem.

- Felteszek neked pár kérdést és válaszolsz!

- De határozott itt valaki - támaszkodtam az üvegnek. - Miért is vagyok itt?

- Surtur lánya vagy? - ignorálta a kérdésemet. Megforgattam a szemem, majd bólintottam válaszképpen. - Honnan jöttél?

 - Na, mit gondolsz okoska? Ha Surtur lánya vagyok, könnyen ki lehet következtetni. Asgardi vagyok - válaszoltam egy hosszú farkasszemezés után. - Kövi? - néztem a világító táblára, majd lesni próbáltam.

- Tudod miért vagy itt?

- Ez jó kérdés, várjál... - kezdtem el járkálni körbe-körbe, majd ismét az üvegnek támaszkodtam és suttogtam: - Fingom sincs.

- Vigyázz a szádra! - nézett rám összehúzott szemöldökökkel. - Megtámadtál egy idegent és kergettél egy kisfiút...

- De...

- Ráadásul véres jégcsappal nyár közepén - emelte fel a hangját. - Itt tartunk, amíg ki nem találjuk, hogy mi legyen veled. - Ezzel kiment a sötét helyről én pedig lecsúsztam az üvegfalon.

- Köszi, hogy meghallgattad az én verziómat is - kiáltottam utána, de ő csak mosolyogva nyomta meg a liftben lévő egyik gombot, majd amint annak annak annak az ajtaja bezárult, már nem láthattam az arcát.

Így történt az, hogy már vagy két órája bent tartanak. Vagy nem tudom mióta.