Sherlock Holmes || The sign of the four [magyar fordítás]

Tizedik Fejezet

Kicsivel múlt hét óra, mikor a Westminster rakpartra értünk és megláttuk a ránk váró rendőrségi hajót. Felszálltunk, Mr. Jones és három másik férfi már ott voltak.
"Merre?" kérdezte Jones.
"Jacobson hajógyárával szembe."
A hajónk nagyon gyors volt. Holmes elégedettnek tűnt.
"Így elfoghatjuk az Aurorát, pedig az egy nagyon gyors hajó," mondta. "És most, Watson," tette hozzá felém fordulva, "Elmondom, hogyan állnak a dolgok. Emlékszik, hogy a srácaim hiába kutatták át a folyót, nem találtak semmit? Mrs. Smith azóta sem hallott a férjéről. Merre lehetnek? Biztos voltam benne, hogy a férfi az éj leple alatt menekülne el, mert Jonathan Small bizonyára érezte, hogy segítője furcsa megjelenése beszédre ad okot. Három óra múlt, Mrs. Smith szerint, hajóra szálltak. Világos éjszaka volt, és féltek túl messzire menni. Lefizették Smitht, hogy tartsa a száját és azt mondták neki, hogy rejtse el a hajót valahol és a végső menekülésre legyen indulásra készen. Ekkor a kincsesládával együtt hazamentek. Másnap éjjel a sötétség leple alatt eljuthattak valamelyik hajóhoz Gravesendben és elmentek Amerikába vagy a gyarmatokra. "
"És a hajó? Azt hol hagyták? "
"Biztos vagyok benne, hogy valahol a közelben. Megpróbáltam magam Small helyébe képzelni, és úgy nézni a dolgokat, ahogy ő tenné. Mit tennék, ha el kéne rejtenem egy hajót, de közben kéznél kell hogy legyen? Csak egy dologra tudtam gondolni. A hajót egy csónaképítőnél hagynám egy kis felújításra. Otthagyhatná a hajógyárban és így senki nem tudná, hogy hol van. "
"Ez elég egyszerűnek tűnik."
"Gyakran nem is vesszük észre az egyszerű dolgokat. Ezért beöltöztem halásznak és elkezdtem kérdezősködni az itteni hajógyárakról. A tizenhatodik - Jacobconé - volt az, ahol két napja egy falábú ember leadta az Aurorát egy kis javításra, amire nem is volt szükség. És valóban ott volt, fekete, két piros csíkkal. Ahogy Jacobsonnal beszéltem, egy ember jött arra, és Jacobson azt mondta, hogy ez az ember az Aurora tulajdonosa, Mordecai Smith. 'Kérném a hajómat ma este nyolckor, van két úriember, akik nem várhatnak! ' kiabálta. És így rájöttem a tervükre. Szóval azt mondtam az egyik srácomnak, hogy maradjon itt és figyelje a hajót. Meglengeti majd a zsebkendőjét, mikor elindulnak, és furcsa lenne, ha akkor sem kapnánk el őket. "
Megérekeztünk Jacobson hajógyárával szemben és vártuk a jelzést. Pár percen belül meg is láttuk a fehér kendőt és egy pillanattal később... az Aurorát is. Olyan gyors volt, hogy úgy tűnt, repülve szeli át a folyót. Jones a hajót figyelve megrázta a fejét.
"Nagyon gyors," mondta. "Kétlem, hogy elkapjuk."
"Biztosan elkapjuk!" kiáltott Holmes. "Tegyenek meg minden tőlük telhetőt!"
És a fogócska elkezdődött. Nehéz volt, de végül olyan közel értünk az Aurorához, hogy a fényszórók segítségével már láthattunk alakokat a fedélzeten. Négyen voltak. Egyre közelebb és közelebb értünk. Jones rájuk kiáltott, hogy álljanak meg. Ekkor az egyik férfi félénk rázva az öklét, kiabált valamit magas hangon. Energikus ember volt szakállal, és úgy vettem észre, hogy falábbal. A hangjára egy másik ember is felállt - egy aprócska, sötétbőrű ember, alacsonyabbat még életemben nem láttam.
"Amint megemeli a kezét, tüzelünk," mondta Holmes alig hallhatóan.
Mostmár tisztán láttuk őket. Láttam egy rövid kerek fadarabot a kisember kezében. Rögtön tudtam, hogy az egy fúvócső. Megemelte, én pedig rálőttem. A férfi beleesett a folyóba. A falábú éles kanyart vett a part felé, majd leugrott a hajóról. De a falába azonnal belesüppedt a sárba. Ottmaradt segítség nélkül. Nekünk kellett kihúzni onnan, mikor mi is partot értünk. Utána megparancsoltuk a két Smithnek, apának és fiának, hogy jöjjenek át a mi fedélzetünkre.
Az Aurora a mi hajónkhoz lett rögzítve. A fedélzetén egy vasláda állt, tele indiai manufaktúrákkal. Természetesen, ez volt láda a Sholtók kincsével. Nem volt kulcs, bevittük a fülkébe. Újból vízre szálltunk, a fényszórókkal keresve az apró fekete embert, de nyoma sem volt.
"Nézze," mondta Holmes a fedélzetre mutatva. "Épp időben lőttünk."
Ott, pont egy kicsivel hátrébb ahol álltunk, egy apró nyíl volt, amit már jól ismertünk. Valószínűleg abban a másodpercben lett kilőve, mikor mi is lőttünk. Holmes rámnézett és elmosolyodott.