Endless summer // Irwin // Befejezett

Második rész

Miért érzem azt, hogy ez a nap tuti nem az enyém? Mindenki ellenem van vagy mi?

Miután Ashtonnal az oldalamon beléptünk a nagyi lakásába, valahogy elfogott az a csodálatos érzés, ami minden egyes alkalommal, amikor ide érkezek. A régi illatok, amik már akkor ott voltak a levegőben, amikor anyu kicsi volt. Nagyi sütijének felejthetetlen illata, ami keveredett az öreg, dohos-levendulás levegővel és a régi gyerekszoba, ami megannyi titkot rejtett.

- Itt is vagyunk! – tette le nagy nehezen Ash a poggyászomat. A pakolás közben izomtrikóján át megfeszültek az izmai, ezért a kicsit tovább legeltettem rajta a szemem, mint szerettem volna.

- Köszi – mosolyogtam rá hálásan.

- Jól hallom, hogy itt az én Angyalom? – hallottam meg a nagyi szokásos, vidám és csilingelő hangját.

- Igen, itt vagyok! – kiáltotta vissza Ashton, mire nevetve a vállába bokszoltam. Nagyi kezében egy tányérka volt, amin a gőzölgő pogácsák sorakoztak. A kedvencem.

- Ashton, drágám, tudod, hogy szeretlek, de én most az én kis Lorámra gondoltam! – kuncogott Nagyi. – Meg sem öleled az öreg nagyanyádat? - fordult felém csípőre tett kézzel és komoly arckifejezéssel. Ez nem tartott sokáig, mert hamar megöleltem, és a komolysága azonnal el is illant.

- Ó, dehogynem! – nevettem. Nem zavart, hogy Ash ott állt. Az sem, hogy nem jött oda hozzánk, hogy megöleljen. Szerintem őt sem zavarta.

. . .

Ash vacsorára maradt, majd amikor menni készült, a nagyi unszolni kezdte.

- Maradj csak itt! – ültette vissza az asztalhoz azonnal. – Még desszert is van!

- Jaj, Nancy néni, már így is teli vagyok! Ne fáradjon a desszerttel! – hárította el az újabb ételmennyiséget Ashton.

- Rendben – egyezett bele Nagyi. – Szeretnél itt aludni? – kérdezte mellékesen, én pedig majdnem félrenyeltem a kezemben tartott pohár vizet.

- Nem akarok zavarni... – próbált ellenkezni, ahogy észrevette a reakciómat. Ügyes. – Vagy szeretnéd, hogy maradjak? – fordult felém kaján vigyorral az arcán.

Ledermedtem a hirtelen nekem szegezett kérdésre. Ha azt mondom, hogy zavar, akkor a nagyi lesz dühös, amiért az első nap kipaterolom szegény srácot. Ha pedig azt mondom, hogy nem zavar, akkor velem kell aludnia, mert nincs másik szoba, amit meg én nem akarok!

- Hát, izé... – vakargattam az állam megilletődve. Ebből hogy másszak ki? – Nem zavarsz. – Nem akartam látni az arcát, mert biztos voltam benne, hogy elégedetten mosolygott. Talán rossz döntés volt. Talán egy éjszakát végig kell szenvednem vele, de azért nem a legrosszabb dolog Ashtonnal aludni. Kicsit horkol, de semmi egyéb.

- Nagyszerű! - tapsikolt nagyi. - Hozom is az ágyneműdet, Ash! - Azzal felpattant, és kirohant az étkezőből. Jobban fel volt dobva, mint én.

. . .

- Minden rendben? – nyitott be hozzánk a nagyi kis idő elteltével. Éppen ágyazni kezdtünk, és Ashton egy párnát dobott az ágyra.

- Persze – biztosítottam, ő pedig ezzel a nyugodt tudattal aludni ment.

A szomszéd srác fáradtan huppant a frissen húzott ágyneműk közé, én pedig követtem. Felé fordultam, de már majdnem elaludt. Közelebb bújtam hozzá, mert szinte mindig így aludtunk. A fejemet a vállára hajtottam, ő pedig átfogta a derekamat.