Az egyetlen igaz énem

A Démon Király emberi szíve

Amióta csak a Démon Király Fontaineben találkozott Luminével, az Utazóval, valami mintha megváltozott volna benne. Hiába győzködte magát, hogy el kell fogadnia a lány döntését, nem lehet a szövetségese, egy belső késztetés minduntalan legbelül legyőzte őt.

Nem értette az okát. Ahogy sok mást sem.

- Áruló! - visszhangzott egy Fatui katona kiáltása Fontaine várának falai között. A szervezet tagjai könnyen bejutottak az épületbe, ahogy a Démon Király úgy gondolta, hogy nem igazán van szüksége komolyabb védelemre. Csapatai máshol harcoltak Aether vezetésével.

- Elárultál minket Tizenegyedik Fatui Hírvivő! - szólt egy másik. - A tettedért meg kell, hogy öljünk!

A Démon Király elnevette magát ilyen magabiztos szavak hallatán.

- Még, hogy megölni? Úgy látszik egyáltalán nem vagytok tisztába a képességeimmel! - emelkedett fel a trónról, amin eddig ült. - Azt hiszem inkább én leszek az, aki megöl titeket! Hm, vajon hogyan is történjen?

A két felszólaló mellett több katona arcán, mintha félelem tükröződött volna, ahogy a Démon Király egyre közelebb lépdelt feléjük; fegyverét megidézte, kész volt rögtön lecsapni. Pár pillanattal ezelőtt még olyan bátornak tűntek, most egészen megadták magukat. Ennyit tett egyetlen szava vagy cselekedete is. Rémületet ébresztett másokban, és ő boldog volt e miatt.

Nem várakozott ezután sokáig, az első lesújtó támadással, ami eszébe jutott azonnal rájuk is támadott. Villámokat idézett és az egyik Fatui tag abban a pillanatban össze is esett, még nagyobb riadalmat váltva ki a jelenlévőkből.

- Csatlakozunk hozzád, csak kíméld meg az életünket! - könyörgött az egyikük, aki eddig még nem beszélt, még meg is hajolt előtte.

A Démon Király már éppen megfontolta volna a válaszát, amikor egy újabb hang csendült fel.

- Tényleg ennyit ér a hűségetek, hogy ilyen könnyen behódoltok neki?! - közeledett egy díszesebb ruhába öltözött férfi. - Pulcinella, az Ötödik Fatui Hírvivő emberei nem ilyen gyávák! Mutassátok meg neki, hogy milyen fából faragtak minket!

A Démon Király emlékezett az előtte álló Hírvivőre, ő volt az első, akivel találkozott, és ő volt az, aki miatt büntetésül csatlakoznia kellett a Fatuihoz. Talán eljött újra a bosszú ideje? Annyi biztos volt, nem fogja megúszni egyikük sem harc nélkül.

- Évekkel ezelőtt sem volt olyan nehéz legyőzni az embereidet! Most mégis mire számítasz, Pulcinella? - provokálta a Démon Király őt.

- Támadjatok! Mégis mire vártok még? Igazságot kell osztanunk az árulóknak és meg kell szereznünk a gnosisokat! Megparancsolom, hogy támadjatok! - győzködte Pulcinella továbbra is a Fatui katonákat és látszott rajta, hogy idegessé tette a tehetetlensége. Megtette a hatását a Démon Király szavai.

- Igenis, Lord Pulcinella! - hangzott végül az egyikük bizonytalan válasza, és a Fatui Hírvivő emberei a Démon Király felé fordultak; felvették a támadó állást, de úgy tűnt hezitáltak ténylegesen is cselekedni.

- Szóval végül mégsem akartok csatlakozni hozzám? Pedig akkor talán egy ideig még élhetettek volna! Sebaj! Ilyen gyenge szövetségesekre egyébként sincs szükségem!

Ahogy ezt kimondta a karmos ujjaiban szorongatott fegyverét íjjá alakította, felemelte, majd megfeszítve rajta a húrt egy hatalmas vízből formált narvált idézett meg. A katonák képtelenek voltak időben elmenekülni és a rájuk zúduló víztömeg alatt végül mind megfulladtak.