❝ Néha nem is egy hősre van szükségünk. - folytatta mellettem sétálva a lány. - Hanem csak valakire, aki felvidít minket még a legsötétebb napjainkon is. ❞
· ✧ ⋆ · ✧
Witcher világában...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
karakter neve: Heda ━━━━━━━━━━━━━━━━━
Mosolyogtam. Természetesen élveztem a helyzetet. Úgy surrantam be a szoba ablakán, hogy meg sem neszelte.
Ostoba, ostoba bárd. – gondoltam magamban. A fogadó elcsendesedett így estére, bár nem csoda, amennyit a férfiak odalent ittak, gyorsan álomba is merültek tőle.
A dézsából forró vízpára szállt, a bárd is éppen fürdőzni készült. Szerencse, hogy rám is rám fért már egy alapos mosakodás. Csendesen vetkőztem le, míg a szekrénynél matatott. Elsajátítottam azt a képességet, amiről az álnevemet is kaptam: Szellemként emlegettek tág körökben. Úgy jártam és keltem, hogy soha senki nem tudta, hogy ott tartózkodom. Ettől is voltam olyan jó orrgyilkos.
Elmerültem a forró vízben, mely virágillatot árasztott a fürdősótól. Nagyon jól esett, főleg a vér áztatta bőrömnek, amit leakartam mosni magamról. Folyamatosan dolgoztam, nem volt megállás. Az aznapi célpont pedig csak észre sem vett.
Egy hangos sóhaj kíséretében adtam tudtára a jelenlétemet, miközben megriadva, meglepett arccal fordult felém.
‒ Hogy jutottál be? – kérdezte szinte egérhangon, de mikor észrevette elvékonyodó hanglejtését, megköszörülte a torkát. A bal kezemben forgatott pengét figyelte.
‒ Ha több ember is vadászik rád, okos lépés lenne az ablakot is bezárni. – jegyeztem meg, míg magamhoz vettem a szabad kezemmel a dézsa mellé készített borosüveget.
Egy rövid ideig nem felelt, csak próbálta lattolgatni mennyi esélye van a menekülésre. Mikor meghúztam a bort, az ajtó felé oldalgott, de egy könnyed mozdulattal állítottam bele a késemet az ajtófélfába, pontosan a kilincs mellé, ahova nyúlni akart. Összerezzent. Gúnyos, elégedett mosolyra húztam ajkaimat.
‒ Azt hiszem, ezt nevezik úgy, hogy öncélúság. – jegyeztem meg szárazon, miközben kiropogtattam a nyakamat. – Bár azért küldtek, hogy megöljelek, bárd... nos úgy döntöttem nem teszem. – fordítottam felé ismét a tekintetemet.
‒ Szent egek, most hálásnak kéne lennem? – nyüszített fel kínjában.
‒ Amíg a hasznomra lehetsz, addig igen. – villantottam ki neki fogaimat, miközben elégedett vigyor ült az arcomra, míg az övé ezzel egy időben teljesen elfehéredett.
