A hercegnő titka

Tökéletlenség

A reggeli harmat lassan kezdett el párologni a fűről, miután a nap sugarai rásütöttek a zöld mezőre. A csend nyugalmát néhány pata dobbantása zavarta meg. Szinte belesüppedtek az arra járó lovak lábai a frissen gereblyézett homokba. Hatalmas sebességgel haladtak el Elizabeth hercegnő mellett, aki el volt ragadtatva az állatok láttán. Hátukon egy egy ifjú ült, akik edzették őket. A legkisebb lovat Éjszakának hívták, ő volt Elizabeth kedvence. Vele szeretett a legjobban lovagolni, ha volt rá ideje. Semmit nem imádott jobban, mint az angol telivére hátán elszökni a messzeségbe. Nem sokszor tette meg, de amikor igen úgy érezte mintha szárnyalna a föld felett. Ahogy a vágtató lovakat figyelte szinte átjárta őt ez az érzés. Az ahogy a süvítő szél belekap a hajába és a végtelen táj kitárul előtte. Amikor szinte eggyé válik a lóval és nem is az állat, hanem ő lesz az aki szélsebesen vágtat a mezőn. Ő az aki örökké futna és sose lassítana. Hátra se nézne ha tehetné, de aztán még is meg kell állnia, mert előtte van az óriásra megnőtt kerítés. Egy akadály, amin még lóháton sem tud átjutni.

-Jó reggelt Fenség!-Csapódott Elizabeth mellé Henry Herbert, aki a királyi család jó barátja, egyben a legjobb lótenyésztő is egész Angliában.
-Önnek is Mr. Herbert!-Mosolygott rá illedelmesen Lizzie. Nem sokat tudott róla, de szerette Henry-t. Jól érezte vele magát. Kiskora óta úgy vélte ő az egyetlen ember, aki megérti a rajongását a lovaglás iránt. Amikor találkoztak nem sok mindenről beszélgettek. Ami szóba jött az a lótenyésztés és a verseny volt.
-Jó gyors igaz?-Nézte Henry Éjszakát.
-Lehet a Villám találóbb név lett volna neki.-Nevetett fel a hercegnő.
-Meglehet.-Fordult felé.-Szerintem mostmár megállná a helyét egy versenyen.
-Úgy gondolja?-Kérdezte Elizabeth mire a férfi némán bólogatott. A közeledő lovakat figyelték, s Lizzienek megakadt a szeme a fekete lován ülő személyen. Az arca ismerős volt számára. Kegyetlenül mardosta a kíváncsiság, hogy ki lehet ez az ismeretlen lovas. Majd leszállt az éjfekete lóról és levette a sisakját. Kiengedte az eddig összekötött haját és hagyta leomlani vörös tincseit vállán. Elizabethnek azonnal beugrott a titokzatos idegen a tegnapi ünnepségről. Liliana volt az, megismerte méterekről innen. Szíve akaratlanul is hevesebben vert, mintha izgult volna a vele való találkozás miatt.
-Elizabeth. Ő itt az idősebbik lányom, Liliana.-Mutatta be Henry a lányát. Lizzie meglepettnek tűnt egy pillanatra, de reakcióját hamar el is rejtette.
-Hercegnő.-Hajtotta meg fejét Liliana előtte.
-Örülök a találkozásnak.-Mosolyodott el.-Miss Herbert...-Mondta ki a hölgy vezetéknevét, amit a partin annyira megakart tudni.-Nagyon ügyesen tud lovagolni.
-Egy lótenyésztő lányaként szégyen lenne nem tudni.-Simított végig Éjszaka nyakán.
-Ön is lovakkal foglalkozik?-Érdeklődött a hercegnő.
-Többnyire igen.
-Lily büszke dolgozója a The Timesnak.-Szólt közbe Henry.
-Ó!-Fordult Lizzie a vörös hajú hölgy felé.
-Semmi komoly. Csak kisebb cikkeket írtam még.
-Nos..Azt szokták mondani, hogy mindent kicsiben kell kezdeni, nem igaz?-Nevetett Elizabeth. Igazából kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy egy újságíró a tegnapi szülinapi ünnepségén megjelent. Még akkor is ha csak egy kezdő pályásról volt szó. Aggódni kezdett, hogy milyen cikkek fognak majd megjelenni a reggeli újságban. Szinte leverte a víz, ahogy elképzelte maga előtt azokat az írásokat. Persze a The Times semmi belsős infót nem írt meg aznap és később sem. Viszont Elizabeth úgy érezte jobb ha óvatos marad Liliana közelében.

Liliana az istálló felé tartott Éjszakával. A hercegnő csendben ment mellette. A lány sáros csizmáját figyelte. Majd óvatosan végigjárta egész lényét tekintetével. Szemei megakadtak Lily arcán.
-Mi az?-Nézett rá Liliana. Arca olyan volt, mint aki legszívesebben elnevetné magát, de nehezen visszafolytja azt magában.
-Érdekesnek tartom, hogy eddig még nem találkoztunk.
-Tegnap már láttuk egymást.
-Úgy értem..Nem tudtam, hogy Henrynek van egy lánya. Csak a bátyjáról tudtam.
-Akkor mostmár tudja.-Vezette be Éjszakát a boxba.
-A beszélgetésünk után hová lett?-Állt meg előtte Elizabeth.
-Hazamentem.-Kerülte meg a lovat Lily és egy gyors mozdulattal leszedte róla a nyerget.-Nem az én világom volt.-Folytatta.-És az egyetlen érdekes ember magamra hagyott szóval nem tartottam értelmét tovább ott tartózkodni.
Elizabeth a megfelelő választ kereste Liliana mondatára, de csak némán állt előtte. Szinte már kínossá vált számára a csend. Sosem találta még ezelőtt magát olyan helyzetben, hogy így elnémult volna egy beszélgetés során. A lovat csutakoló hölgy sem szólt semmit, mintha direkt arra várt volna, hogy Elizabeth megtalálja a tökéletesen ideillő mondatát, de nem találta.
-Észrevettem, hogy ez nem az ön világa.-Nyögte ki végre válaszát.
-Igen?-Egyenesedett ki Liliana.-Miből?
-Nem illett oda.
-Hmm.-Mosolygott Lily majd letette a kezében lévő kefét.-És ezt miből látta?-Lépett közelebb a hercegnőhöz.
-Olyan más volt.-Vonta meg a vállát Elizabeth.
-Más voltam?-Vigyorgott még mindig.-Magának mindig ilyen semleges válaszai vannak?
-Tessék?-Fagyott le műmosolya az arcáról.
-Olyan mintha mindig ugyanazt mondaná csak más szavakkal.-Nézett szemeibe. Elizabethnek a tegnap történteken járt az esze. Ismét előtte volt a zongora és a mellette ülő fehér ruhába bújt nő. Ugyanolyan tekintettel nézett rá, mint ahogy most. Ugyanaz a fura érzés járta át mint tegnap este és hasonló pimasz nézés ült ki Lily arcára is.