A hercegnő titka

Jelentéktelenek

Az egész palotában nyüzsgött a személyzet. A tükörteremben a takarítók szorgoskodtak, a konyhában pedig a szakácsok igyekeztek elkészülni az ételekkel ebédre. A harmadik emeletti nagy szobában állt egy szinte végtelen hosszúságú asztal, melyre díszes tányérok kerültek, mögöttük pedig névkártyák pihentek meg. Reggel fél hét volt, a felkelő nap fénye enyhén beszűrődött Elizabeth hercegnő szobájába. Egyenesen az alvó hercegnőre vetette sugarait, ezzel megvilágítva tökéletes arcát. Pár perc múlva egy halk kopogás törte meg a kellemes csendet, de Elizabeth nem kelt fel rá. Majd a kilincs lassan lenyomódott és kinyílt az ajtó. Robbie Arnett herceg lépett be majd megállt az ágy előtt és az alvó hercegnőt csodálta. Nem sokkal később Elizabeth felkelt és nagy meglepetésére meglátta az őt figyelő herceget.

-Te engem nézel alvás közben?-Ült fel szemét dörzsölve.
-Igen.-Mosolyodott el a herceg.
-Ez..nyugtalanító.-Nevette el magát Elizabeth.
-Nyugtalanítónak találsz?-Ült le az ágy szélére a férfi.
-Túlságosan is.-Válaszolt rekedtes hangon Elizabeth.
-Nahát! Sokkal kellemesebb volt a társaságod míg aludtál.-Mosolygott rá. Robbie a felesége álmos arcát fürkészte miközben közelebb ült hozzá.-Boldog születésnapot Lizzie!-Adott egy puszit ajkára.-Hivatalosan is 25 éves vagy.
-Ne is mondd..Beléptem a vénülés kezdetébe.-Forgatta szemeit.
-Miről beszélsz?-Ráncolta össze szemöldökét Robbie, s közelebb hajolt Elizabeth arcához, mintha valami hiba után kutatna rajta.-Azt hittem az legalább három évvel ezelőtt elkezdődött.-Folytatta, mire Elizabeth beleütött a férje karjába, talán egy kicsit erősen is. Robbie nevetésbe tört ki.

Így indult Elizabeth hercegnő születésnapjának reggele. Nem is akart volna ennél többet. Elégnek érezte a férje társaságát, aki a hetekig tartó vadászatából tért aznap vissza a palotába. Viszont ott várt még rá egy ebéd és az esti ünnepség, amit a tükörteremben tartanak majd meg. Elizabeth nem szerette a nagy felhajtást, nem vágyott idegen emberekkel társalogni egész este a semmiről. Persze ez nem kedv kérdése volt. Sosem volt az. Így csak egy nagy levegőt vett és egyszerűen elnyomta magában az aggodalmait. Elrejtette az eredeti személyiségét, az érzéseit, a véleményét. S annyira gyakran csinálta, hogy az már szinte egészségesnek tűnt a szemében. Ez a szokás teljesen beleívódott a mindennapjaiba. Mintha egész életében semleges lett volna.

Dél

A vendégek a palota előtt gyülekeztek, nagy hangzavar volt odakint. A kapu előtt óriási tömeg telítette meg az utcát, tele ünneplő emberekkel és újságírókkal. Elizabeth a függönyt elhúzva kinézett az ablakon és végignézett az emberek sokaságán.
Milyen hamisak.-Gondolta. Majd megakadt a szeme egy kisfiún, aki a Brit zászlót lengette markában. Nem mosolygott, nem éljenzett. Csak ártatlanul fogta anyukája kezét miközben a palota felé bámult. Abban a gyerekben saját magát ismerte fel egy pillanatra. Nem akart ő itt lenni, ahogy az a fiú sem. Csak a szülei erőltették rá, hogy úgy tegyen mintha érdekelné ez az egész.
Majd a vendégekre nézett, akiket lassan elkezdtek beengedni a palotába. Sok ismeretlen arc, akiket szükségtelennek tartott meghívni. Nem ismerték őt, az igazi személyiségét. Talán még ő maga sem tudta valójában kicsoda. Akkor mégis honnan tudhatnák ők milyen a hercegnő maga?

-Hercegnő!-Szólalt meg mögötte egy férfi hang.-A vendégek megérkeztek.
Elizabeth belenézett a mellette lévő óriási tükörbe. Megigazította a fején pihenő tiarát és mélyen belebámult arcának tükörképébe. Mintha egy percre egész teste megremegett volna, de nem foglalkozhatott most ilyen dolgokkal. Nem engedhette meg magának a pánikot és az idegeskedést. Egyszerűen beseperte a szőnyeg alá érzéseit, ahol gyülekezett a többi negatív gondolata is.
Lesietett a lépcsőn. A vendégek sorban állva várták őt. Az összes szempár immár rászegeződött. Mindenki elhalkult és kíváncsian figyelték a hercegnőt. Ekkor megjelent a király is. Megpuszilta lánya arcát és elindult az emberek felé. Egyesével mindenkivel kezet fogtak. Kötelező volt az emberekkel legalább három sor mondatot váltani. A hercegnőnek már a második társalgás után elege lett az egészből, de csak tovább mosolygott. A vele szemben lévő egyének bemutatkoztak, felköszöntötték őt és jelentéktelen dolgokról kezdtek el mesélni. Elizabeth úgy érezte mindegyik beszélgetés egyforma, közömbös és rideg. Nem értette mit keres itt ez a sok ember. Legszívesebben elfutott volna. Ki a mezőre, ahol senki nem zavarja őt. Képzeletben meg is tette.