Greenlight ||Befejezett||

1.rész

-Ashtooon! -rontottam be szobájába, de nem volt ott. Tovább kerestem a lakásban. Épp lefele rohantam a lépcsőn, amikor anya jött ki a konyhából.

-Drágám, ha a bátyádat keresed Calumnél megtalálod. -mondta, majd megtörölte kezét kötényébe.

-Köszi Anyu. -adtam egy puszit az arcára majd siettem Calhoz.

Ugyan is Ashtonnak holnap lesz a szülinapja, én pedig megszeretném lepni egy elő szülinapi ajándékkal.

Vidáman mentem a ház fele, vagy is pontosabban a ház garázsa felé, hisz köztudott hogy a srácok ott próbálnak és szinte minden szabad idejüket ott töltik. Amikor oda értem a mosoly lefagyott az arcomról, amikor megláttam a bátyámat azzal a libával enyelegni. Ashton is tudja ,hogy nem bírom Sandyt, egy tipikus pláza cica aki szerintem csak a hírnévér van vele. Igaz a srácok még nem olyan híresek, de azért ismerik őket, így Sandy simán letudott csapni rá. Egyáltalán nem a bátyámhoz való ez a csaj....

- Sziasztok. -köszöntem kedvesen.

-Mit keresel itt? -lép hozzám Ash.

-Én is örülök neked. -forgattam meg szemem.

-Jaj már megint itt van ez? -állt fel Sandy.

Ja igen, Sandy se kedvel engem amiért ellenzem ezt a „kapcsolatot" ha lehet ezt annak nevezni egyáltalán. Nem foglalkoztam a kis... nem akarok csúnyát mondani, szóval nem foglalkoztam vele.

-Csak szeretnék adni valamit. - mondtam nagy vigyorral az arcomon.

-Nem ér rá otthon?

-De én most szeretném átadni neked. -szorongattam a kezembe lévő dobozkát.

Igazából meglepett Ash viselkedése, mert általában nem így szokott velem beszélni vagyis normális esetben elvenné tőlem a dobozt és már tépné is fel, hogy megtudja a tartalmát. De most mintha leakarna rázni.

-Figyelj bébi szólj már neki hogy kopjon le mert csak rontja a levegőt. -suttogta bátyám fülébe, de még így is tökéletesen hallottam minden egyes szavát.

Na persze én rontom a levegőt azzal hogy itt vagyok. Szerintem nem csak én vagyok egyedül azzal hogy ki nem állhatom...

Nem értem hogy tudják elviselni főleg Ashton azt a több kiló parfümöt ami ezen a kis lotyón van.

-Abby, beszélhetnénk? -húzott arrébb.

-Nem, és tudod miért? Mindent hallottam. Szóval ez a kis jött-ment mondja meg neked, hogy mit csinálj? -tettem csípőre a kezem.

-Tudod mit inkább ne is válaszolj már minden világos. -lecsuktam szemem majd elszámoltam magamba 10-ig reménykedve abba, hogy ha elérem a 10-et akkor lenyugszom.

-Abs fejezd be. -emelte fel a hangját.

-Oké....ez a tiéd. -vágtam hozzá a dobozt.

-Most meg hová mész?

-Csak el innen, hogy ne „rontsam a levegőt". -rajzoltam macskakörmöket a levegőbe annál a bizonyos résznél.

Meg se vártam a reakciót csak elmentem onnan amilyen gyorsan csak tudtam.
Egyre gyorsabban szedtem a lábam, amikor az utcánkba értem, semmire se vágyom jobban mint hogy haza érjek és bevessem magam az ágyba. Hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja a hátam mögött, de nem tudott érdekelni . Ideges voltam, vagyok, és legszívesebben ott helyben felpofoztam volna a srácot mindenki előtt, és persze a kis műmellű barbie babáját.

Szerencsémre, amikor haza értem nem volt otthon senki, csak én és a jó öreg magány. Semmi kedvem nem volt találkozni ilyen állapotban anyával, mert a végén még neki üvöltöm le a fejét Ashton helyett.

Oh, igen a magány. Néha vágyunk rá, de nem mindig jó, magadba roskadva ülni a csendes szobába ahol csak a saját lélegzetedet hallod vagy esetleg még a zokogásod. Ilyenkor emlékszek vissza arra az időszakra, amikor a suliban folyton piszkáltak az alakom miatt, vagy éppen más miatt. A szekrényemre írogatták, hogy ribanc, senkiházi és az ehhez hasonló „kedves"szavakat. Alig voltak barátaim, igaz voltak páran, de bennük sem bíztam meg annyira, hogy bármilyen titkom elmondjam nekik. A gyomrom görcsbe rándult minden reggel, amikor a suli kapujába álltam. Aztán ezt követte az hogy a szüleim elváltak és apa ezért elhagyott minket,mai napig se keres.

A hab a tortán pedig az hogy a nagynéném akit a világon mindennél jobban szerettem (jó azért anyu is az 1. helyen áll) neki mindent elmondhattam, csak rám kellett nézzen és már tudta hogy milyen hangulatban vagyok. De sajnos semmi sem tart örökké.... meghalt. Maya biztatott, hogy kezdjek el énekelni, mert állítása szerint tehetséges vagyok. Hát ezt mondhatja egy olyan lánynak akinek 0 vagy az alatt van az önbizalma.

Mielőtt Maya meghalt egy levelet írt nekem, amibe ez állt :

„Drága Abby!

Az élet nem tart örökké, és sajnos nem mindig lehetek melletted, bármennyire is szeretnék. Ezért is írom ezt a levelet.
Mutasd meg nekik mire vagy képes. Tűnj ki a tömegből, hisz egy olyan fegyver van a kezedben, amit más irigyelne. Személy szerint én is. Kevés ember van, akinek ekkora szíve van és kedves másokkal, akár milyen is legyen az az adott személy. Te mindig a jót láttad az emberekben, ami szerintem a legfantasztikusabb tulajdonságod. Ígérd meg, hogy soha nem változol meg.
Apropó, ne hagyd, hogy a földbe tiporjanak, állj a sarkadra kisasszony és ne tűrd szó nélkül ezeket.
Mellesleg, ne húzd fel magad Ashton viselkedésén, ő csak jót akar neked. Meg akar védeni minden rossztól. Tudom, hogy néha idegesítő a sok féltése, de hidd el, nagyon szeret téged.
Nálad jobbat nem is kívánhattam volna. Nagyon szeretlek, ezt ne feledd."

Hát igen, ez lenne az. Nem valami hosszú, nem egy egész könyvet írt nekem, csak azt amit elszeretett volna nekem mondani. Újra remegő kézzel fogtam azt a kis lapot, amin még egy kis gyűrődés sincs, annyira vigyázok rá. Számomra ez a kis papír nagyon is fontos volt. Hisz amikor olvastam úgy éreztem mintha velem lenne. Kicsit jobb kedvem lesz tőle, de végül elszomorodok, hisz nincs itt hogy ezt elmondhassa és átöleljen...

Ez a kis levél önt belém lelket.

Visszatérve a mostani dolgokra. Nem elé hogy Ashton mint egy pincsi kutya úgy ugrál annak a libának, de még Josh is kidobott....vagy is jobban mondva inkább én dobtam őt, mivel megtudtam hogy megcsal. És nem akárkivel...a legjobb barátnőmmel.

Amikor azt hiszed hogy megbízhatsz valakiben, ő szépen hátba szúr. Hát mit ne mondjak elég szépen állunk.

*Luke szemszöge*

Miután Abby elrohant, értetlenül néztünk Ashtonra. Nem tudtuk mi zajlott le köztük, de azt tudtam hogy muszáj utána mennem. Próbáltam utol érni, de hiába. Kiabáltam utána, de mintha meg se hallotta volna, ment tovább.

Mikor odaértem hozzájuk egyből keresni kezdtem a lányt, de se a nappaliba, se a konyhába, de még a szobájába se találtam. Már csak a fürdő maradt. Idegesen beletúrtam hajamba, majd benyitottam. Amikor megpillantottam Abbyt a földön lesokkolt a látvány. Ashton mesélt Abbyről, hogy voltak húzós időszakai, de hogy ezt most a saját szememmel kell látnom, ahogy a lány ott fekszik eszméletlenül a hideg kövön, az ilyet senkinek sem kívánom.

-Abs ugye csak szórakozol velem? -ráztam meg vállát. Nem reagált... csukott szemmel feküdt a padlón. Felkaptam mint a menyasszonyokat és bevittem a szobájába.

-Abby, adj valami életjelet, kérlek. -az ölembe húztam, majd beharaptam alsó ajkam, hogy fékezzem könnyeim.
Egyre szorosabban öleltem magamhoz. Féltem Abbyt, fogalmam sincs mit csinált magával, de az egyszer biztos hogy semmi jót. De ha ez Ashton hibája addig fogom ütni ameddig lenem vezetem ezt a sok feszültséget.

A gondolataimból Abby lágy hangja rázott vissza ahogy a nevem mondja. Megkönnyebbülten kifújtam a levegőt, majd a lány arcát fürkésztem.