Irány a Roxfort - Harry Potter fanfiction (SZÜNETEL)

1. Fejezet - Egy újabb unalmas nap

A nevem Katherine Parker, de jobban szeretem a Katy-t. Vörös hajam és barna szemem van. Londonban élek egy bérházban, a szüleim 5 éve meghaltak egy autó balesetben, azóta egyedül élek. Barátaim nincsenek és a szerelem sem talált rám. Na jó ebben talán hazudok, mert ha a vőlegényem nem csalt volna meg az esküvőnk előtt, akkor már boldogan élnénk, de így nem.

A foglalkozásomat tekintve író vagyok, bár messze nem olyan híres, mint C.S. Lewis vagy J.K.Rowling. Ha már ennél a csodálatos írónőnél tartunk, az ő könyvei által tettem túl magam a szakításon vagy a szüleim halálán. Tudom, hogy ez hülyeség, de velem tényleg így történt. Amikor meghaltak a szüleim a könyvekbe temetkeztem és ekkor kezdtem el az írást is. Gyerekkorom óta imádom a Harry Pottert, de valahogy felnőtt fejjel jobban át tudom érezni a szereplők fájdalmát és gyászát.

Kedvenc szereplőm Piton professzor, akivel szívesen összejönnék, korban is pont megfelelő. Na és szerintem sokban hasonlítunk is, ő is olyan magányos lélek, mint én. Neki sem élnek a szülei, és a lelkivilágunk is ugyan olyan.

A mai nap is ugyanúgy indult, mint a többi. Elindultam a városba bevásárolni, de nem gondoltam volna, hogy az eső is leszakad, és még a kiadóhoz is el kell mennem az új könyvemmel kapcsolatban. Amikor végeztem a vásárlással, elindultam a város központba, mivel a kiadó épülete ott volt. Mivel elég messze van a külvárostól trolibuszra szálltam és olyan fél óra múlva a belvárosba értem. Ekkor már szerencsére az eső is elállt.

Amikor beértem a Westen kiadó épületébe, egy olyan személlyel találkoztam, akivel soha többet nem akartam. John Lipton állt előttem, a volt vőlegényem. Fekete nadrágban, szmokingban és fehér ingben. Utoljára az eljegyzésünkön láttam ilyen ruhában. Elindultam jobbra, hogy nehogy meglásson, de éppen ekkor fordult meg és elindult felém.

- Katy? De jó látni téged. - lépett mellém John. - Mit csinálsz te itt?

- Miért érdekel az téged? Itt van dolgom. Na és te? - kérdeztem tőle, és láttam, hogy kissé meglepődött.

- Nos...én, itt kezdtem el dolgozni. Leszerződtek velem, mint íróval.

- Hogy micsoda? Te mint író? Ezen nevetnem kell, sose érdekelt téged az írás, most mi történt?

- Ihletet kaptam tőled, de ha nem bánod, most megyek, dolgom van. Örültem, hogy láttalak. - mondta nekem, majd elment.

Még pár perc után is döbbenten néztem magam elé. John Lipton író lett? Ezt még most sem tudom elhinni. Egy kis ideig még álltam, aztán elindultam az emeletre. Nem sokkal később már a főnök irodájában voltam.

- Katherine, örülök, hogy itt vagy. - mondta nekem a férfi, majd hellyel kínált.

- Én is örülök, hogy itt lehetek Mr. Taylor. Mondja a kéziratommal kapcsolatban van újság? Úgy értem van lehetőség rá, hogy kiadják?

- Nézze Mrs. Parker, sajnos el kell szomorítanom magát. A helyzet az, hogy ennek a kéziratnak a nyomtatását már el is kezdtük John Lipton néven. - mondta nekem David Taylor.

- Tessék? Ezt elmagyarázná nekem kérem. Hogy érti, hogy az én kéziratom John neve alatt lesz kiadva. Megmondaná nekem, hogy történhetett ez? Ez biztos valami félreértés.

- Sajnálom, de nem. Mielőtt maga elküldte volna nekünk a kéziratot John szintén elküldte, miszerint ez az ő kézirata és szeretné, ha kiadnánk. Én nem tudtam, hogy ez a magáé, ha tudtam volna, természetesen nem adom ki. - mondta a férfi.

- Hát ezt nem hiszem el! Az a férfi ellopta a munkámat. Ezért ki fogom nyírni. Esküszöm, hogy kinyírom. - álltam fel a székről. - Nem lehet valamit tenni?