|Felejthetetlen Tánc|

Huszonegyedik

A Bexley kerülethez érve, lassítottam és a sötét utcán figyelmesen hajtottam. Szinte elvesztem a tipikus, vörös színű házak, és a rövidre vágott gyepek között. Minden modern ház előtt egyforma járda szegély tarkított. Az utcában nem volt szemét, szemeteskuka vagy oda nem illő dolog. Katherine lakásához érve, leparkoltam a ház előtt, majd leállítottam az autót. A ház felé pillantottam. - Mintha égne egy villany - fürkésztem a sötét ablakokat. - Vagy csak beképzeled, te idióta - csaptam a kormányra, majd úgy döntöttem, hogy ha már itt vagyok...akkor bekopogok. Mi baj történhetne?

Arra riadtam fel, hogy a lányom beugrott az ágyamba és gyorsan magára húzta a takarót. Annyira megijedtem, hogy hátra túrtam a fekete hajam, majd hunyorogva felkapcsoltam az éjjeli lámpát. - Rosszat álmodtál? - ásítás közben a szám elé tettem a kezem, de a lányom hevesen csóválni kezdte a fejét.

- Ijesztő hangokat hallottam, anya - suttogta és arcát kicsúsztatta a paplan alól. - Olyan mintha egy betörő lenne - kicsi kezével a folyosó felé bökött, ezért gyorsan kiszálltam az ágyból, majd a testemre tekertem egy köntöst. A pulzusom azonnal az egekbe szökött, hiszen jól ismertem ezt a környéket. Nálunk nem kizárás opció a rablás vagy a betörés, ezért szememet összehúzva felkötöttem a fekete hajam.

- Maradj itt, kicsim! Anyu megnézi, rendben?

- A bejárati ajtó felől jöttek a hangok!

- Ez a kurva szemetes kuka! Minek kell az út közepére tenni? - a félre rúgott kuka fedőt próbáltam megkeresni, miközben a járdása esett szemeteket szedtem össze. - Maga nagyon rendetlen, Katherine - morogtam a bajszom alatt. Sötét volt, ezért bekapcsoltam telefonom a lámpát, miközben bíztam abban, hogy a hagzavarral nem zavartam meg őket. Miután megtaláltam a kuka tetejét, úgy döntöttem, hogy az egészet máshova teszem. Megfogtam a fülét és húzni kezdtem, de a fém elég ijesztő hangot adott ki. - A picsába! - megemeltem, majd egyenesen a fűre tettem.

Valaki a kukámat szeretné ellopni! Ebben biztos voltam! Egy vagyont fizettem érte, ezért nem hagyhattam, hogy a tolvaj magával vigye. Hallottam, hogy húzni kezdte, ezért eldöntöttem, hogy mit teszek. Zihálva kerestem egy konyhai eszközt, amivel leüthetem a tolvajt. - Nyújtófa, fakanál, palacsinta fordító.... - a félhomályban csak kerestem és kerestem, miközben a hátborzongató hangokat csak jobban hallottam. A hideg végig cikázott a hátamon és minden figyelmemet elrabolta. - Egy fém tányér! Jó lesz ez is - jobb kezembe vettem, majd a bejárati ajtóhoz léptem. Kint vaksötét uralkodott, ezért esélyem sem volt eltalálni, ezért elhatároztam, hogy a fülemre fogok hagyatkozni. Tízig számoltam, majd mély levegőt vettem és kinyitottam az ajtót. Sötét ólálkodott, ezért megszeppenve léptem ki a hűvös gránit lapra. Még csak papucs sem volt rajtam! Láttam, hogy a kukám nem volt a helyén. - Büdös tolvaj! - ujjaimmal a lábast szorítottam, majd elindultam a hangok irányába. - Úgy kiütlek, hogy csillagokat fogsz látni!

- Nem is égnek a villanyok! - a ház mentén található apró gránit járdán sétáltam, miközben próbáltam rájönni arra, hogy Katherine ébren van még. Egyre jobban érezhető volt az, hogy feleslegesen jöttem ide, hiszen a házban vak sötét volt. - Ezt is jól megcsináltad! Mégis mit művelsz egy alkalmazottad kertjében? - a hátsó ajtó előtt állva gyorsan megfordultam, de arra nem számítottam, hogy valaki áll mögöttem. Minden olyan gyorsan történt, ezért nem éreztem mást, csak az arcomat eltaláló, hideg, tompa ütéseket.

- Mégis mit képzelsz? Ez a tizedik kukám a hónapban! Azt gondoltad, hogy ezt is elviszed, te rohadék?! - Katherine hangjára eszméltem fel, ezért szemöldökömet ráncolna megkerestem a csuklóját, ujjaimat a bőrére fontam, majd másik kezemmel felkapcsoltam a telefonomon található lámpát. Amikor a szemembe nézett, hirtelen ugrott egyet és eldobta a...foggalmam sem volt, hogy mit. Katherine annyira meglepődött, hogy zihálva fürkészte az arcomat és próbálta felfogni azt, hogy előtte állok.

- Maga mégis mit csinált?! - ujjaimat a sajgó bőrömre helyeztem, hiszen biztos voltam abban, hogy ennek nyoma lesz. - Komolyan leütött? - sziszegtem, de ő csak megszeppenve pislogott. Telefonnal rá világítottam, majd végig néztem rajta. - Miért van mezitláb? - suttogtam a sötétben.

- Én ezt szörnyen sajnálom! Azt hittem, hogy egy betörő - a kis lámpát felkapcsolta, majd tanácsolta, hogy üljek le a kanapéra. Egy óra is elmult, ezért kifejezetten kimerülten vettem tudomásul, hogy az arcom állapota nos,....kritikán aluli. Katherine azonnal hozott egy zacskó fagyasztott borsót, majd leült mellém. - Nagyon fáj? - suttogta nagyokat pislogva.

- Bevallom, nem kellemes - suttogtam magam elé, miközben találkozott a tekintetünk. Másik kezét az arcom másik felére helyezte, ezért felvont szemöldökkel érzékeltem minden érintését. - Mégis mit gondolt?

- Az elnézését kérem - motyogta elpirulva. - Egyébként mit keresett itt?

- Azt hittem, hogy magánál van a hugom. Arra gondoltam, hogy talán ide jött - enyhén szétnéztem a nappaliban, de hamar tudatosult bennem, hogy ebben a dologban nagyot tévedtem.

- Miért, nincs otthon? - suttogta ijedten. Mélyen a szemébe néztem, miközben ő is így tett. Tekintetem az ajkára, majd a szemére vándorolt. Nem tudtam, hogy mit akarok tenni, hogy mi következik ezután. Azt viszont éreztem, hogy a kémia le fog győzni. És milyen igazam is volt!

_______________________

Hali! Ne haragudjatok, hogy ekkora nagy kihagyással tudtam hozni a folytatást, de sajnos a munka miatt nagyon kevés energiám marad az írásra. Igyekszek ezen változtatni és köszönöm a megértéseteket!