Hold fény

Isten hozott a Hold Fény Királyságban!

- Iz! - Trifin hangja halkan szűrődött át a sziklák között, mégis megnyugvással töltötte el barátját.
- Jól vagytok? Figyelj, látok egy ösvényt, talán a városba vezet! Hívok segítséget, ne mozduljatok!
Azzal Izenez futni kezdet az ösvényen, mint ha az élete múlna rajta, és közben figyelte telefonját, hogy mikor jelenik meg rajta újra a térerő.
Trifin kis híján felnevetett. "Ne mozduljatok", be ragadtak egy barlangba, az orrukig se láttak, ugyan hova mentek volna? Akkor újabb vonyítás hallatszott, és biztosra vehették, hogy Lunur velük van a barlangba. A kérdés már csak az, hogy hol? Leonez elővett egy hosszabb, kristály félét, ami szürkéskéken ragyogott kezében. Felemelte a kristályt, hogy bevilágítsa a barlangot, és abban a pillanatban a barlang falán lévő összes ásvány és kristály felragyogott és fénnyel árasztotta el a helységet. Azonban nem úgy tűnt mint ha vissza vernék a fényt, sokkal inkább mint ha sajátjuk lenne. Ez volt az első furcsa dolog amit Trifin észre vett. Leo elindult a vonyítás hangjának irányába, Trif azonban nem mozdult, meg akarta várni Izenezt. Csakhogy ahogy a fiú távolodott, az ásványok fénye úgy halványult, és végül teljesen megszűnt.Újra sötétség borult a lányra. Elkezdett vacillálni, meg akarta várni barátját, de egyedül volt, egy sötét barlangban, ami bármilyen szemszögből is nézte, ijesztő. Végül úgy döntött Leo után megy. Mire utolérte, már Lu is vele volt, aki mikor meglátta a lányt, elkezdte csóválni a farkát, boldogan felugatott, majd elszaladt. Leonez szó nélkül utána futott, sőt még egy játékos mosoly is kiült az arcára, mint ha pontosan tudná mit csinál a kutyája. Trifin követte őket, hogy ne maradjon egyedül. Ahogy beljebb haladtak, mint ha megtalálták volna a barlang egy másik kijáratát. Csakhogy ragyogó napfény áradt be, ami lehetetlenség, tekintve, hogy alig múlhatott éjfél. De Trif nem állt meg, Leoékat követve ő is kiment, bár kezdte azt sejteni, hogy mikor beomlott a barlang, akkor valójában fejbe verte egy szikla, és most csak a képzelete játszik vele, míg teste ájultan fekszik még mindig azon a sötét helyen. Amint szeme megszokta a hírtelen fényt, bámulatos látvány fogadta. Tőlük nem messze egy hatalmas kastély állt, amit gyönyörű kert vont körbe. Látott is ott embereket. Egy vörös hajú lány, mint ha a virágokkal beszélt volna, palota örök járkáláltak, ugyan olyan világoskék egyenruhába, kardjukat ezüst övvel csatolták magukhoz. Kiszúrta, hogy a kert végében egy szőke hajú palotaőr valamit nagyon nézett az egyik ablaknál, talán fel is kiáltott valamit, mert válaszul egy tucat könyv esett a fejére. Mellettük egy nagyobb patak csordogált, ami közvetlen a kastély előtt haladt tovább. A túloldalon egy falu volt látható, szinte hemzsegett ott az élet, talán piac lehetett, a zsivaj még hozzájuk is elhangzott. Gyerekek nevetése, dalolása, felnőttek beszélgetése, csörgés, csilingelés, minden hang ami létezhet egybe folyt, mégis jó volt hallgatni. Trifin itt már biztos volt abban, hogy álmodik, ilyen csak a könyveiben szokott lenni.
- Azt hittem sose értek ide. - Trif a hangra oda kapta fejét és akkor fogta csak fel, hogy nem Leo beszélt, hanem Lunur.
- Beszél... Ez a kutya beszél...
- Nem vagyok kutya!
Lunurt egy pillanatra vakító fény borította, majd a kutya helyén egy fiatal fiú jelent meg. Hófehér haja az álláig ért, világos kék szeme ragyogott, száját ravasz mosolyra húzta. Illedelmesen meghajolt a lány előtt.
- Lunur Doombelly, a Holdfény királyság harmadik hercege, szolgálatára, Trifin kisasszony.
Trif kínosan nevetett egyet.
- Jó, ez jó! Ezt bele írom a könyvembe, csak ne felejtsem el. Most, hogy rájöttem, hogy álmodok már csak vissza kell menjek oda ahonnan indultam, és magamhoz térek. - megfordult, de a barlang már nem volt mögötte, csak egy hatalmas mező- A barlang.... Mégis hova..? Hova tűnt el?
- Nem tűnt el - felelte Leo.
- Sose volt ott - bólintott Lu- Ez egy hosszú történet. Kérem jöjjön velünk, a bátyánk odabent mindent el magyaráz.
- Oda bent? A bátyátok? És miért magázol?
- Tessék?
-Egy idősek lehetünk, ne magázz.
-Rendben, akkor... Öhm.. gyere velünk, kérlek. - Lunak ez egy kicsit szokatlan volt. Nem a tegeződés, a kastélyban szinte mindenkit tegez. Inkább az hogy egy most ismert ember kéri erre, és az, hogy ez az ember őt is tegezi. Lévén, hogy herceg nem sokan merik ezt megtenni, de ez esetben elnézi. Más világ, más szokások.
Elindultak a kastély felé, Trif még mindig abban a tudatban volt, hogy álmodik, de úgy gondolta, hogy érdemesebb velük menni, mint várni a barlang felbukkanására. Ki tudja? Talán még ihletet is kaphat az álomból, az pedig sose árt.
Ahogy haladtak, egyre részletesebben látott mindent. Átmentek a kerten, ahol gyönyörű virágok sorakoztak. A vörös lány, amint észre vette érkezésüket, felpattant, és már futott is feléjük. Majdnem orra is esett, de mintha a növények segítettek volna neki, rá csavarodtak lábára és talpra állították.
- Köszönöm! - nézett a virágokra, majd kilépet a járdára, és Trifre nézett - Szóval te vagy Trifin. Szebb vagy mint képzeltelek. De valami még hiányzik... Meg van! - mint ha csak játszott volna a széllel, úgy mozgatta ujjait, és szépen lassan egy koszorú jelent meg kezei között és a lány fejére tette azt. - Hold viola, ez a királyságunk címere. Nagyon jól áll!
- Hű! Köszönöm!
- Khm! - A vörös lány mögött egy jóval komolyabb, fakó szőke hajú lány jelent meg - Üdvözlöm önöket újra itthon, hercegek, és önt is üdvözlöm Trifin! Leralan úrfi küldött, innentől átveszem a hölgyet.
- Már tudja, hogy vissza tértünk? - Lepődött meg Leo.
- Már mindenki tudja - felelte a lány
- Hogy érted azt, hogy átveszed Trifint? - Lu értetlenkedve pislogott.
- Ler arra kéri önöket, hogy keressék meg Meluina kisasszonyt és szóljanakk neki, hogy itt a kiválasztott. Az úrfi szeretné ha megismerkednének.
- Hát hogyne - Jegyezte meg Lu gúnyosan - Mel oda lesz érte...
- Csak menjenek! - oda lépett Trifhez és levette a fejéről a koszorút.
- Hé! Most kaptam!
- Erre nincs szükségünk. - a vörös lány kezébe nyomta - Köszönjük a kedvességed Nenza, de koszorút bőven elég az ceremóniára készíteni. - sarkon fordult - Trifin kisasszony, kérem kövessen.
Trif elindult a szőke hajú lány után, azonban egy mosoly kíséretében vissza vette a Nenzától kapott koszorút, amit a lány hálás tekintettel adott át.
   
Ahogy belépett a kastélyba, ámulva nézett körbe, a legtöbb dolog kék és ezüst színben tündökölt. A falak telis tele voltak festményekkel, régmúlt uralkodók portréival és családi képeivel. Trif megállt az egyik előtt. Több mint ezer évvel azelőtti uralkodó pár volt rajta, és kisfiuk. Azonban a kép jobboldalán, a kisfiú mellett egy hatalmas fekete folt volt, mint ha azt a részt megégették volna.
- Ezzel a festménnyel mi történt?
- Senki se tudja pontosan. Vannak szóbeszédek, baleset, rosszakarók, vagy valami amit a királyi család titkol. De kérem haladjunk, lesz még bőven ideje tanulmányozni a kastélyt.
Trif engedelmesen követte a lányt, azonban fejéből nem tudta kiverni azt a festményt.
Egy csiga lépcsőn haladtak felfelé, itt is tele volt minden festményekkel, azonban már nem a királyi családot ábrázolták, hanem teljesen különböző embereket. Egyetlen dolog volt közös bennük: mindannyiuknak ezüst félhold volt a nyakuk bal oldalán. A lépcső egy folyosóhoz vezetett. A folyosó legvégén, ragyogó, meleg fény szűrődött be. Trif kíváncsian haladt volna tovább, azonban a szőke lány megállította.
- Megérkeztünk, kisasszony.
Egy kétszárnyas ajtó előtt álltak. Az ajtó közepén elhelyezett hatalmas ezüst félholdat élénk kék holdviolák fonták körbe. Ez lehetett a királyság címere. A szőke hajú lány bekopogott, mire az ajtó kitárult. A helység egy nagyobb irodának nézett ki. A falak mentén könyvespolcok, a szoba közepén öt szék volt körberakva egy dohányzó asztal előtt, a kis asztallal szemben pedig egy íróasztal. Ott egy kissé gondterhelt, mélyfekete hajú férfi dolgozott, ám mikor felnézett munkájából, rá mosolygott a lányokra és gondjai árnyéka se látszódott ég kék szemeiben. Asztala kissé rendetlen volt, papírok, könyvek, ceruzák, tollak, pennák, keveredtek. Az egyik papírkupac alól kikandikált valami. Leginkább koronára hasonlított, ezüst színe volt, zafír kövekkel díszitve.
- Trifin kisasszony? - a hangja gyengéd és puha volt - Kérem foglaljon helyet. Te elmehetsz Sabrina, köszönöm.
Trifin szófogadóan leült a dohányzó asztalhoz, Sabrina pedig amint ki ment, becsukta maga mögött az ajtót.