Rich sex || Hyunin ✓

- 13 -

Amikor eljött az indulás ideje, Jeongin szándékosan késett, hogy egyedül menjen a Minho által jelzett helyre.  Ezért aztán húsz perc elteltével kisétált anélkül, hogy az óráról különösebb biztatást kapott volna.

Amikor azonban odaért, látta, hogy két idősebb fiú kíséri, akik erősnek és veszélyesnek tűntek;  A szőkén bőrdzseki volt, és komolyan nézett rá, míg a másik nyugodtan ropogtatta az ujjait.

–Miért kerestél? -kérdezte Jeongin fáradtan, nem akart veszekedni.

A barna azonban odalépett hozzá, és két kézzel megragadta az iskolai inget, és meghúzta.

Akkor Jeongin kissé megriadt, de megőrizte nyugalmát.

–Ó, Yang. Milyen nehéz veled beszélni.  -jegyezte meg Minho bosszúsan, és a földre döntötte a fiút, amitől megfájdult a bokája.

–Miről beszélsz? -Jeongin zavartan nézett rá, de ekkor a két nagyfiú megragadta a karját.

–Hülyét játszol? -Minho mérlegelt, és Jeongint hirtelen hasba kezdte ütni a barátai.  –Nem emlékszel, mit mondtam neked Hyunjinról?

–De én nem-

A vörös hajú védekezni akart, de az ütések megszakították szavait.

–Gyerünk, Yang. Nem vagyok hülye. Tudom, hogy megint  dugtatok Hyunjinnal. -jegyezte meg mosolyogva.  –Szóval te sem vetted komolyan, amit mondtam.

Jeongin újabb ütést kapott, ezúttal az arcára.

–Kár, tudod? -Minho folytatta, és csodálta, hogyan sérült meg a kiskorú.  –Nos, folyamatosan próbálod kedvelni őt, de tudod, hogy ez nem fog megtörténni. Úgy értem, mi a fenéért esne beléd Hyunjin? -tette hozzá, és intett a barátainak, hogy hagyják abba.

–Minho figyelj...-

–Nem, nem figyelek. -a barna erősen megragadta a vállát. –Hyunjin olyan ember, aki valóban arra törekszik, hogy megfelelően élje le az életét. És nem engedem, hogy egy olyan idióta, mint te, tönkretegye a hírnevét, nemhogy a jövőjét. -nézett rá komolyan.

Ekkor Jeongin elhallgatott, és tovább hallgatta, amit mond az idősebb.

–Hyunjin ösztöndíjat készül nyerni, hogy külföldön tanulhasson... De mi van, ha a tanárok megtudják, hogy olyan srácokkal lóg, mint te?

–Hyunjin mindenkivel lóg. -Jeongin védekezni akart, de végül még egy ütést kapott a hasára.

–Error. Hyunjin most veled lóg. Megszállott. De nem fogom hagyni, hogy a pubertás lázad tönkretegye a legjobb barátom életét. Tehát vagy hagyd abba a beszélgetést vele, vagy különben...-kommentálta Minho és közben az erős barátaira intett –Ez egyértelmű számodra?

–Igen... -válaszolt a kicsi. Másodpercekkel később, a két fiú elhagyta, végül egyedül maradt.

Jeongin vett egy mély levegőt, és káromkodott az orra alatt.  Túl hevesen gyűlölte Minhot. Gyűlölte, hogy olyan dolgokra kényszerítette, amiket nem akart. Tudta azonban, hogy amit mondott, az igaz, és nem akarta tönkretenni Hyunjin életét. Nem akarta, hogy ez az ő hibája legyen.

Könnyedén sétálva úgy döntött, hogy a parancsnak megfelelően elmegy.

Vagy legalábbis próbáld elmenni.

+

Néhány nap múlva ismét péntek volt.

Felhős és párás volt az idő, így a diákok többsége a meleg miatt csak pólót viselt.

Sajnos Jeongin sebei még frissek voltak, így az egyenruha mellett a hasát is betakarta egy kendővel, nehogy beszennyezze az ingét.

Jeongin sikeresen elkerülte Hyunjin üzeneteit és hívásait. Az iskolában azonban más probléma volt.

A legidősebb ragaszkodott ahhoz, hogy beszéljen vele, de a másik mindig azt mondta neki, hogy tennie kell valamit, vagy részt kell vennie egy órán; sajnos a kifogásai halványak voltak.

Délelőtt tizenegy óra volt, mire a vörös hajú kiment az osztályból, és a mosdó felé tartott. Némi nehézséggel ment, bár igyekezett titkolni, remélve, hogy a barátai nem kérdezik meg erről.

Amikor azonban a wc-be készült menni, egy kéz erősen megfogta a karját, és egy kis takarítóhelyiségbe vonszolta, ahol nagyon kevés hely volt.

–Mégis mit-

–Kifárasztasz, Jeongin. Tényleg. -Hyunjin durcásan felhorkant, és komolyan nézett rá.

–Én... sajnálom.  -a kiskorú csalódottan nézett a földre.

–Beszélned kellene velem. Úgy értem, azért csinálom ezt, mert aggódom, hogy mi van veled. -a hangja ezúttal lágyabb volt, de Jeongin nem nézett rá. –Mi a baj?

Hyunjin a másik derekára tette a kezét, de ettől Jeongin csak halkan felnyögött a fájdalomtól.

–Jeongin...Jól vagy? -az idősebb megkérdezte, nem kapott választ, ezért úgy döntött, hogy egy kicsit megemeli az ingét, és rájött, hogy megsérült.

Ebben a pillanatban ébrenléti csend támadt a helyen, és persze Hyunjin arca hirtelen megváltozott.

–Minho volt, igaz?

–Hyunjin, kérlek ne… -Jeongin felnézett, aggódva, hogy mit tehet.

–Jeongin, ez az én életem. Az én kibaszott bajom, hogy mit csinálok vele. Nem tud csak úgy beugrani az életembe és azt csinálni vagy mondani, amit akar. Nem bánthat téged, a francba! -Hyunjin dühe egyre nőtt, ezért a kiskorú a karjánál fogva próbálta megnyugtatni.

–Hyunjin, jól vagyok. Esküszöm. Kérlek, ne veszekedj.

–De bántott-

–Minho azt mondta, hogy van egy függőben lévő ösztöndíjad... Nem veszekedhetsz az egész iskola előtt. Ha ez megtörténik... biztosan elveszik tőled. -jegyezte meg Jeongin, amitől a másik kíváncsian, de komolyan nézett rá.

–Szóval még mindig ez?  -Hyunjin másodpercekkel később megszólalt.

–Eh?

–Az egyetlen dolog, amiért el akar bújtatni minket... Ez miatt? -A fekete hajú férfi felvonta a szemöldökét, bosszús hangon.

–Hyunjin...

–Ha nem emlékszel, az egyetlen ember, aki ezt el akarta titkolni, te voltál. Soha nem szégyelltem, hogy veled lehetek... Soha nem is gondoltam arra, hogy mások mit mondhatnak nekem... soha nem törődtem semmi ilyesmivel...

–Nos, nyilván. Ha itt te vagy a népszerű. -Jeongin ugyanúgy beszélt.  –Nyilvánvaló, hogy akármennyire érdekel, akár nem, az emberek soha nem fognak csalódni benned.

–Szóval ez az egyetlen félelmed? Hogy mások csalódni fognak benned? -kommentálta dühösen Hyunjin.

–Nem tudod, milyen az én oldalamon lenni, Hyunjin. Ha valaki, mint én, valami rosszat tesz, az emberek nem hagyják abba az ugratást, és még azt se, hogy úgy üssenek, ahogy már megtették. Nem akarok így élni -mondta a vörös hajú, és elkeseredetten sírni kezdett.

–Nem fogsz így élni, mert..

–Mert? Miért nem Hyunjin? Huh? Mondd!

–Mert soha nem hagysz cserben, Jeongin és én ezért is szeretlek!  -kiáltotta Hyunjin, elvágva a fiatalabb fiú sírását.

Ekkor nyugalom és csend tért vissza a takarítószekrénybe, amelyben voltak.  Hyunjin azonban fáradtan felsóhajtott, majd mindkét kezével megdörzsölte az arcát.

–Jeongin. Basszus... kedvellek. -egyszerűen kommentálta.

–D-de ezt már tudom..

–Nem. Nagyon kedvellek. Nagyon szeretlek... -tette hozzá Hyunjin félénken, majd apró kis puszikat hintett egymás után Jeongin szájára és orcájára.