Egy álarcos bálon találkoztam a férfival, aki megváltoztatta az életem. Titokzatos álarca alatt csillogott a tengerkék szeme. A szabályos arcéle, és a mosolyra húzódó ajka párbajra hívott. "Nem adhatom meg magam" - hajtogattam, lassú tánc közben, és...
- Remélem, hogy így lesz! Itt csak profik dolgoznak!
- Te is profi vagy. Ezt nem kell bizonyítanod - megfogta a kezem és azzal szórakozott, hogy a fehér arany karláncot piszkálta. - Szeretlek.
- Én is szeretlek - puszit nyomtam a homlokára, de a kedvem lépésről-lépésre elszállt. Több mint fél órája ültem azon az istenverte kanapén, ezért az idegességem a határait feszegette. Felháborított, hogy megváratnak és nem adnak információt arról, hogy mikor várható az állásinterjú kezdete. Az önállóságomat, a szókimondásomat és a nyers stílusomat az apámtól örököltem, aki egész életét azzal töltötte, hogy másokat utasít és helyre tesz. Talán neki köszönhetem azt, hogy meg tudok állni a saját lábamon anélkül, hogy elnyomnának. Hirtelen felálltam és az arany színű pult felé igyekeztem. - Megkérdezhetem, hogy meddig tart a tárgyalás? - kezemet a pultra fektettem, majd a tévé felé pillantottam. - Nem áll módomban tovább elviselni ezt az arcátlanságot! Közel negyven perce várok.
- Nagyon sajnálom hölgyem! De ahogy említettem, Daniel Morgan jelen pillanatban értekezleten van! Kérem, foglaljon helyet - elegáns mozdulattal a kanapé felé intett, ezért lenyeltem a békát. Aprót biccentettem, majd vissza sétáltam a lányom mellé, aki felém fordult.
- Elkérhetem a telefonod? Szeretnék játszani rajta - angyali mosollyal ajándékozott meg, ezért átnyújtottam neki a fehér telefont, majd azzal töltöttem az időmet, hogy percenként a karórámat néztem. Ötven perc! Ötven perc is eltelt azóta, hogy betettem ide a lábam. Majdnem egy órája, hogy a kanapén ültem és vártam arra, hogy szólítsanak. - Unom, anyu - suttogta a lányom, aki tenyerébe temette az arcát.
- Direkt csinálják. Felmérik, hogy mennyire vagyok kitartó - a fehér táskámat a térdemre helyeztem, majd a bőr anyagba nyomtam a körmeimet. Lehunytam a szemem, de felcsillant, amikor a szőke hajú nő felém igyekezett. - Na végre! Erre vártam - táskámat a vállamra helyeztem, majd felemeltem a fejem és felálltam. - Melyik irodába kell mennem?
- Nagyon sajnálom, de most kaptam információt, miszerint Daniel Morgan nem tart igényt magára. Sajnálom, de az állásinterjú nem lesz megtartva - csak mondta és mondta. Én csak ott álltam és összeszorítottam a kezem. Ötven percet vettek el az életemből! Pontosan annyit! Biztos mindenkivel megtörtént már az, hogy elveszti maga felett az irányítást és a nyers dühön kívül mást nem érez. A neveltetésemnek köszönhetően soha nem türtem el a tiszteletlenséget. És az, hogy feleslegesen megvárattattak...több mint amit, el tudtam fogadni. Nem gondolkoztam, nem gondoltam arra, hogy mi lesz a következménye. Egyszerűen csak sodródtam az árral és bólintottam.
- Csak hogy velem senki nem szórakozhat! - táskámat fogtam, majd megindultam a csillogó folyosón. A tűsarkúm kopogott a padló felületén ahogy megindultam előre. - Melyik tárgyaló teremben tart értekezletet Daniel Morgan?! - kiabáltam úgy, hogy az irodai szobákból egyenként léptek ki az emberek.
- Asszonyom! Ezt nem teheti! Várjon! Nem tudja, hogy kivel húz ujjat! - szerencsétlen asszisztens a nyomomban volt, de esélye sem volt utolérni. Hirtelen szembe találtam magam egy nagyobb, átlátszó üveges ajtóval. A tárgyalóterem nagyobb volt, mint a többi iroda szoba, ezért biztos voltam abban, hogy jelen pillanatban is bent ül.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
- Az én időmet senki nem rabolhatja feleslegesen! - egy projekt munka közben váratlan és szokatlan kiabálásra kaptuk fel a fejünket. A hosszú, barna asztalnál ülő alkalmazottak és kollégák egyszerre fordultak az üvegajtó felé és értetlenül beszélgetni kezdtek. - Nem érdekel, hogy ki tulajdona ez a cég! Engem senki nem várattatthat meg! - úgy felálltam, hogy hátra esett a székem, de ebben a pillanatban bevágódott az üveg ajtó, és belépett rajta ő.
Abban a pillanatban, hogy megláttam, elállt a lélegzetem és semmit nem érzékeltem a külvilágból. A nő, világoskék blézert, hosszú kék nadrágot és fehér tűsarkút viselt. Éjfekete haja, szög egyenesen omlott a vállára. Az arca szépségét minden nő megirigyelné, a szeme barnája mély benyomást keltett bennem. Telt ajkát kinyitotta és zihált, miközben egy hosszú fekete hajtincse az ajkát súrolta, így szépen az arca elé lógott. Csak egy pillanat volt az egész, de szinte lassított felvételben láttam, hogy egyenesen felém sétál, felemeli a kezét, majd a lábam elé dob egy mappát. Abban a pillanatban, hogy ezt megtette, gyilkos pillantással a szemembe nézett, lassan megfordult, de én a csuklója után kaptam és visszarántottam. Nem csak a szemébe néztem, de tekintetem akaratlanul is levándorolt az ajkára. Elrabolt a nyers ereje, az önbizalma, a hangja és az, hogy BÁRMIRE KÉPES. Ez a nő egy perc alatt lökött le a magas lóról és vette át felettem az irányítást. Jött a sötétbarna, érzelmekkel teli tekintetével, a hosszú lábával és a gyönyörű arcával, majd teljesen elrabolt.
Lehengerelt, szétszedett, a földbe taposott és megalázott.
A kérdés már csak az, hogy mit fogok tenni ezek után?
Még mindig a csuklóját szorítottam és feltűnően közel húztam magamhoz. Szemünk úgy találkozott, úgy összetapadt, hogy nem tudtunk oldalra nézni. - Egy jó okot mondjon arra, hogy miért ne dobassam ki magát - sziszegtem a fogaim között. Válaszul az ajkamra nézett, fel a szemembe, majd megint az ajkamra. Minden olyan lassan történt. Pontosan úgy, mint a filmekben. A fekete hajú nő szabadulni próbált, de kezem ragaszkodóan tartotta a csuklóját. Megszereztem. És nem fogom elengedni. - Bejött és megzavarta az értekezletet. Megkérdezhetem, hogy mi okból?
- Azt maga nagyon jól tudja! - hangos válasz érkezett, miközben láttam, hogy az asztal körül álló emberek elismerően néznek egymásra és pirulni kezd az arcuk. Ahogy előttem állt és a szemünk csatát vívott egymással, az orromba szökött az illata, ami annál jobban tetszett. Tudtam, hogy erősnek kell maradnom, de ez a nő a földbe taposott. Nem csak a becsületemet, de a szépségének és a nyers erejének köszönhetően szinte azonnal megadtam magam. Gyönyörű, tekintélyes, bosszús, nyers és veszélyes. Hol volt eddig? Hol volt? - Nem lep meg, hogy nem jut az eszébe. A folytonos értekezletek biztos elvették a maradék eszét is!
- Ne provokáljon! - szorítottam meg a csuklóját.
- Mert? Különben mi lesz, Mr. Morgan? - még közelebb és közelebb hajolt. Tagadhatatlan szikra és intenzív harag keletkezett köztünk. A rohadt életbe, hogy nem tudtam felülkerekedni rajta! Válaszolni akartam, de váratlanul egy vékony hang törte meg a feszültnél feszültebb csendet.
- Anyu? - egyszerre kaptuk oda a fejünket, és akkor történt, hogy megpillantottam egy lányt, aki ijedt szemekkel az ajtóban állt, kezét pedig a kilincsre helyezte. Összehúztam a szemem, hiszen ekkor jutott eszembe, hogy én már láttam ezt a kislányt. A mély kék szeme, a majdnem fekete haja és a tökéletes arca angyali volt.
Oops! Questa immagine non segue le nostre linee guida sui contenuti. Per continuare la pubblicazione, provare a rimuoverlo o caricare un altro.
