A könyvek hercege

5. rész

A palotában néma csend honolt, egyedül talán csak Alexander volt fenn. Még be akarta fejezni a délután elkezdett könyvét. Rövid történet volt, hamar a végére ért. Varázslatos, csodálatos világa volt, megható, egyszerű történet, tiszta, igaz szerelemmel. Wriche asszony tényleg tudja, mit szeret.
Nem bírt ezek után elaludni, így úgy döntött körbe járja a kastélyt. Némaság lepte be a folyosókat, csak néha az ablaktáblákat csapkodó szél hangja szakította meg a csendet. Ahogy Alex a folyosóról egy mellékfolyosóra fordult, halk suttogás ütötte meg a fülét. -Nyugi, nem fog minket senki meglátni. -Alex kíváncsian felhúzta fél szemöldökét és közelebb merészkedett a hanghoz. -Jó, jó, de mintha az előbb lépeseket hallottam volna. -suttogta most egy másik hang. -Senki nincs itt rajtunk kívül. Lehet csak képzelted, drágám. Amúgy ki lenne olyan hülye, hogy fent van ilyenkor? -Alex némán felhorkant magában. -Talán te? -válaszolt a költői kérdésre a másik. -Ivan!! -kiáltott a másodikra az első. „Hoho~" Alex elvigyorodott magában. Nem látta őket, de a hangjukból ítélve Ivan és Leonhard herceg lehettek az éjjeli galambocskák. Alexandert hatalmas kíváncsiság töltötte el. Még közelebb lopakodott a párocskához és egy fal mélyedésbe rejtőzött el. Kikémlelt rejtekhelyéről, így most már láthatta a két herceget. Egy ablaknál ültek, az ablak nyitva volt, a hűvös levegő miatt a pár egy takaróba burkolózott, nagyon közel ülve egymáshoz. Leo a lehetségesnél is közelebb húzta magához a másik herceget. Ivan Leonhard vállára hajtotta a fejét és szemét az éjjeli égre emelte. -Gyönyörű a mai éjszaka... -suttogta elbűvölten. -Igen, ezért is hívtalak ki, meg akartam mutatni neked, milyen csodálatos Granzreich éjszakája. Kihagyhatatlan látvány. -suttogta Leo és kezét beletemette Ivan fehér tincseibe. Kioldotta lófarkát, lágy tekintettel figyelte, ahogy a göndör tincsek Ivan vállára hullanak, aztán újrakezdte tevékenységét, megnyugtató köröket dörzsölt a fejbőrére. A romanoi herceg, mint egy aranyos kiscica, úgy bújt a másik kezébe. -Nem mintha nem láttam volna ezerszer az eget. Nem egy szokatlan látvány, Leonhard.
-Hmpf. -a szőke herceg felmordult és arrébb húzódott, duzzogva fordult el a másiktól. Alex majdnem hangosan felnevetett a gyerekes jelenetre.
-Oh...Azt hittem tetszeni fog... Olyan szép volt ma este a hold, gondoltam, hogy élveznéd, hogyha együtt néznénk. De én végül is csak egy idióta vagyok, nem tudom azt se, hogy mi tenne boldoggá, sem azt, hogy mitől romantikus valami. Nem vagyok olyan okos, mint Bruno bátyám, sem olyan szép, mint Licht, sem olyan erős, mint Kai bátyám. Bennem nem lehet semmit szeretni. Nem is értem, miért viselsz el Ivan, hisz én csak egy barom vagyok. -„Wow, elég negatívvá változott hirtelen ez a beszélgetés. Nézzük, mit lépsz erre, drága Ivan herceg! Ne hagyd a végtelen depresszió gödrébe zuhanni a pasid! Olyan nyíltan egyértelmű volt, hogy együtt vagytok, hogy már az első percben kiszúrta a szemem. Nem akarom hagyni, hogy egy ilyen miatt fuccsoljon be az édes jelenetetek! Pont olyan ez a részlet, mint az Utolsó golgotavirág első részének a vége felé, amikor Albert kétkedni kezd ura szerelmében, erre a Felséges Démonkirály úr romantikus vallomásba csomagolt csillagnézésre viszi el a fiút. Egyszerűen varázslatos, mennyire édes lehet egy Halhatatlan démonkirály, ha a kedveséről van szó. Hoppá, kicsit elkalandoztam, nézzük inkább mi történik a párocskával!" Alex a regényvilágából visszatérve, a két hercegre fordította figyelmét.
-Leo! Ez nem igaz! -kiáltott fel Ivan, tényleg kicsit hangosan az éj csendjéhez képest. Megragadta a másik kezét és összekulcsolta az ujjaikat.
-Ez nem igaz! Csodálatos vagy, erős, gyönyörű, kedves. Igaz, nem a tanulás az erősséged, de abba is mindent bele adsz. Annyi mindet szeretek benned, hogy az éjszaka túl rövid lenne hozzá, hogy felsoroljam! Kérlek Leo, higgy nekem! Nálad nem ismerek jobb embert. És nem csak elvisellek, hanem szeretlek, imádlak, lehoznám neked a csillagokat, ha kérnéd! Az életem már örökre a tiéd marad. Elloptad a szívem és cserébe odaadtad a tied, amit a lelkem legeslegmélyére zártam, hogy soha senki ne tudja tőlem elvenni. Bármi, amit teszel a világ legboldogabb emberévé tesz engem. Szerelek Leonhard von Granzreich. Most és mindörökké. -Ivan elpirult zavarában, de hangjában őszinteség zengett, szemében visszatükröződött Leo meglepett kifejezése Ivan eltökélt tekintete mellett. „Ez rettentően nyálasra sikeredett Ivan herceg, de fogadd gratulációm, hogy sikerült egy ilyen beszéddel megmentened az idióta kapcsolatotok. Kívánom, hogy maradjatok ilyen nyálasak. Áldásom rátok, furcsa hercegek." Alex arcára vigyor ült, ahogy a párost figyelte. Leonhard Ivanra vetette magát, erősen a karjába zárta.
A kukkoló herceg egy pillanatra látta, ahogy könnyek csillognak a szőke kék szemében. A szoros ölelés után, Leo a másik ajkaira csapott. Éhes csókokat osztott meg vele, elsöpörte őt a vágy legyőzhetetlen hulláma, egyre vadabbul és vadabbul csókolta a romanoi herceget. „Hjaaaj, azt hiszem ez az a pont, ahol magukra kell hagynom őket. Menjetek szobára, ne a folyosón egyétek már meg egymást kérlek! Semmi baj, hogy ilyen őrülten szerelmesek vagytok, sőt én kimondottan örülök, hogy szem- és fültanúja lehettem egy regénybe is helyét megálló jelenetnek, de légyenek szívesek, ne a folyosón csinálni. Bárki megláthat titeket, például én. Nem lenne kedvem elmenni, de hagyok nekik egy kis magánéletet." Ahogy ezt kigondolta Alex lendületesen megfordult és vissza akart térni a szobájába, de a mozdulatban megállította valami. Még pedig egy hatalmas váza. „Ez meg mikor került ide?!! Tuti, hogy ez eddig nem volt itt!! Baszd meg, baszd meg, baszd meg!" Nem volt túl sok ideje káromkodni, mert a váza veszélyesen imbolyogni kezdett, azzal fenyegetve a leskelődő herceget, hogy eldől. -Nenenenenenenenene! -ismételte Alex halkan, könyörögve mindenféle istenhez, hogy ne törjön millió darabokra a méreg drágának tűnő váza. Épp időben sikerült megfognia, mielőtt az kellemetlen találkozást élt volna át a márvány padlóval. Alexander megkönnyebbülten sóhajtott fel. -Hála isten-... -nem tudta befejezni a hálálkodást, mert a hirtelen lendülettől elvesztette az egyensúlyát. Szerencsére a vázát meg tudta menteni, magát már nem annyira, és tehetetlenül hátraesett. Mint amikor egy marionett bábunak elvágták a zsinórjait, úgy csuklott össze, bénán elterülve a padlón. Jó Itrukrewethbeli szitkozódás hagyta el a száját, ahogy feje találkozott a márvánnyal. -Alexander?! -sikkantott fel Leo szétrebbenve párjával. -Mi-mi-mit keresel itt?! -dadogta zavartan a szőke herceg. -Szép estét Leonhard herceg, Ivan herceg. -mondta udvariasan, próbálva menteni a menthetőt, amikor kicsit szédülve feltápászkodott a padlóról. -Gyönyörű az éjszaka, gondoltam járok egyet, de pöppet eltévedtem, aztán neki mentem ennek a vázának. Micsoda szerencsétlen éjszaka, nem gondolják? Igaz is, önök mit keresnek itt? Biztos elmúlt már éjfél, javaslom mindannyian menjünk vissza a szobánkba és aludjuk ki magunkat reggelre. További szép éjszakát hercegek! -mondta, majd meghajolt és méltóságteljesen elmasírozott. „Baszd meg! Ez de rohadt kínos volt!!! Remélem nem jöttek rá, hogy kukkoltam!!! Baszd meg!!! Meghalok a szégyentől!!! Még jó, hogy volt egy kis lélekjelenlétem kihúzni magam a csávából!!" Alex a szobáig vezető útját végig káromkodta, néha hangosan is. „Ah, kibaszottul szédülök. Mindjárt elhányom magam. Komolyan, még az uzsonnára evett hogyishívják sütemény is ki akar jönni a gyomromból!" Alex kétségbeesetten szorította szájára kezét. Az utolsó pár métert botladozva tette meg. "De szerencsére már itt vagyok a szobámba." Megkönnyebbülten sóhajtott és benyitott, belépett és az ajtónak neki támaszkodva lecsúszott a földre. Térdére hajtotta a fejét, mélyeket lélegzett, hogy megálljt parancsoljon a szédülésnek és a borzasztó hányingernek. A szoba fényárban úszott, pedig Alex emlékezett rá, hogy elfújta a gyertyát és a villany se égett nála. -Alexander herceg?! -hallott meg egy ijedt kiáltást. Kínlódva megkockáztatta, hogy felemeli a fejét, hátha nem hányja össze magát. Ahogy felnézett, tekintete találkozott a gyönyörű óceánkék szemekkel. -Alexander herceg!! Mi történt?! Jól van?! -Bruno felpattant ültéből és az északi herceghez futott. -Bruno...herceg...? -tagolta már csak Alex, szeme előtt kezdett összefolyni a világ. -Alexander herceg!! -Bruno épp időben kapta el a kékes hajú herceget, amikor annak teste előredőlt. Bruno Alexander fejét a vállára hajtotta. -Mi történhetett?! Remélem minden rendben lesz vele... -suttogta Bruno, majd felemelte a herceget. Meglepődött, Alexander pihe könnyű volt. Az ágyára rakta, alaposan betakargatta. A homlokából kisöpört egy kósza tincset, de keze forróságot érintett meg. Alexander homloka lángolt, magas lehet a láza. Bruno kétségbeesett, egy pillanatra nem tudta mit kezdjen magával és az eszméletlen Alexszel. Vett néhány lélegzetet, megnyugtatta elméjét és átpörgette az egészségügyről tanult emlékeit. -Először is kell valami hideg, talán vizes rongy, amivel lehűthetjük a testét, aztán hagyni kell aludni. -Bruno körbejárta szobáját valami rongyért. A fürdőjében megvizezte a talált anyagot, majd Alex homlokára terítette. Kisimította a ruhát. Óvatosan érintette meg az északi herceg arcát, amely a szokásos sápadt színéhez képest még sápadtabb volt és orcáján erős vörös lázrózsák nyíltak. -Szegény Alexander herceg. Vajon mitől lett hirtelen rosszul? Talán a környezet változás? Vagy van valami vírus a levegőben? Ha reggel nem lesz jobban, orvost fogok szerezni neki! -Bruno eltökélten pillantott az alvó hercegre. „Gyönyörű..." -jutott eszébe a látványra az egyetlen szó, de rögtön megrázta a fejét, hogy kiűzze belőle a gondolatot. Feljebb húzta a takarót, szinte csak Alex orra látszódott ki alóla. A mozgolódásra Alexander felnyögött és megfordult, de sajnos a másik irányba, mint kellett volna és majdnem leesett az ágyról. Bruno időben gördítette a másik oldalára. Ekkor azonban Alex magához húzta a barna herceg karját és átölelte, párnának használva. „Istenem! Mit csináljak?! Nem akarom felébreszteni! De ez egy nagyon kínos pozíció és nem mondom, hogy kényelmes is lenne." Bruno agytekervényei sebesen jártak, valami megoldáson. Végül amellett döntött, hogy lehet nagyon kínos, de nem akarja felébreszteni Alexet a mozgolódásával, így hát Alexander mellé feküdt, kicsit kényelmesebb pozícióban, hogy az északi herceg átölelhesse a másik karját. A kékes hajú herceg érezte a melegséget a közelében, ezért még közelebb húzódott a granzreiche-i herceghez. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy fejét Bruno mellkasára hajtotta és mélyebb álomba zuhant.

Heeeey! Visszatértem Alex történetének folytatásával. Nagyon sajnálom a nagy kimaradást belőle, de most egy nagyobb projektben dolgoztam, amit hamarosan olvashattok majd! Ezt is biztos folytatni fogom és még megannyi történet ötlet kavarog a fejemben, amit meg akarok veletek osztani. Mindekinek köszönöm, aki bármit is olvasott az oldalamon, mindenkinek nagyon hálás vagyok. Köszönöm!

Holdvirág! ❤️

Idézet: 1Ubi-chan1
Kosziiiii az engedélyt, imádlak 😍😍