A könyvek hercege

4. rész

A kis társaságot egy bájos szalonban találták. Körbeültek egy kerek kis asztalkát. Az asztalka és a mellette lévő tálaló kocsi teles-tele volt mindenféle süteménnyel. -Hofvottalalefsandefherszef? -kérdezte, vagyis kérdezni próbálta Leonhard, hisz' szája tele volt egy pąnczki-vel. -Leonhard! Hol a modorod?! -szólt rá élesen idősebb bátyja. -Elnézést Alexander herceg, gondolom ez az idióta.. -itt szúrósan nézett öccsére. -azt akarta kérdezni, hogy hol volt eddig, de mivel ezt udvariatlanság lenne kérdezni... -megint egy szúrós pillantás. -nem kell rá válaszolnia.
-Igazán semmi gond, hogy megkérdezte. Kérem, ne harapja le emiatt a fülét, Bruno herceg. -kuncogott Alex. -És ugye nem baj, ha ön mellé ülök Bruno herceg? -kérdezte aranyos pillantást vetve a barnára. -Te-te-tessék csak! -dadogta és ismét elfordult zavarában. Alex némán nevetett magában. -Alexander, vegyél... finom... puha. -tolta Kai herceg felé a süteményes tálcát. -Köszönöm Kai herceg. -mosolygott rá és elvett egy tortaszeletet. Levágott belőle a villájával egy kis darabot, a szájába rakta és mintha bomba robbant volna az ízlelőbimbóin. Sosem evett még ilyen csodálatos, kiegyensúlyozott, varázslatos ízű sütemény. Alex imádta az édességeket, de ilyen finomat még nem kóstolt. -Ez mennyei! -sóhajtott véletlen fel hangosan. -Ugyeeee?! Nekem is ez a kedvencem! -lelkesedett Leo. -Megértem miért szereti Leonhard herceg. -mosolygott rá és újabb falatot tolt a szájába. -Neked mi a kedvenc süteményed Alexander? -kérdezte izgatottan Leo. -Hmm az enyém? Nagyon szeretem az országunk tradicionális ételeit. Ha süteményt kell mondani, akkor talán a verdens beste-t (norvég sütemény) mondanám. -válaszolt Alex elgondolkodva. -Licht ismered? -fordult a szőke öccséhez. -Ismerni ismerem, de készíteni még nem készítettem. Azt tudom, hogy az alapja egy mandulás piskóta, a közepébe könnyű vanília krém kerül, a tetejére pedig egy lágy habcsókot tesznek. Igazán különleges édesség, bár az elkészítése tudtommal elég bonyolult. -mondta a legfiatalabb herceg. -Igazán tájékozott Licht herceg. Igen, pontosan ilyen.
-Licht egy kávézóban dolgozik. Nagyon ügyes. -mondta Kai és megsimogatta öccse fejét. -Dolgozik? Hoo, ez érdekes. Sose hallottam, hogy egy herceg dolgozott volna. Ha nem bánja, szívesen meghallgatnám a részleteket. -Alex magában majd' meghalt a röhögésben. „Egy herceg? Dolgozni? Biztos komikus látvány lehet, ahogy az elkényeztetett hercegecske sürög-forog a vendégek között! Már attól nevethetnékem támad, ha rágondolok! Haha!"
-Nem olyan nagy dolog. Csak egy pincéri állás, de szeretem csinálni. Ha szeretnéd, egyszer készíthetnék neked verdens beste-t. -ajánlotta fel Licht. -Ez csodásan hangzik Licht herceg! Kérem engedje meg, hogy segítsek majd önnek. És ha nem lenne ellenére, több Itrukrewethbeli receptre is megtaníthatom.
-Az nagyon jó lenne! -kiáltott izgatottan Licht, mosolya még szélesebbre terült arcán.

A nap lassan az ég alját simogatta. Jól elbeszélgették a délutánt. Alex is kezdett egy kicsit feloldódni a családias környezetben. Nem mondaná, hogy ténylegesen élvezte -szívesebben lett volna a szobában, egy könyv társaságában - de nem volt felesleges időtöltés.
-Juj, nézzétek! Hogy elszaladt az idő! Nekem hamarosan kezdődik a műszakom! -ugrott fel Licht herceg. -Sensei! Siessünk! Miért nem figyelmeztettél?! Nem fogunk odaérni!! Sensei! -rántotta fel a kis tanárt az asztaltól és elviharzott vele. -Ne aggódjon Licht herceg, oda fogunk érni, és kérem ne lobogtasson ennyire! -hallották még, ahogy Heine kiáltja a hercegnek. Alex elejtett egy „bájos" kuncogást. -Milyen élénk. Mintha csak a húgaimat látnám.
-Vannak húgai, Alexander herceg? -kérdezte udvariasan Bruno. -Oh igen, 4 is. Ange, Bella, Kathrin és Lyra, mind másmilyenek, de nagyon energikusak és hangosak tudnak lenni. -mesélte csillogó szemmel az északi herceg. -Értem. -Bruno lágy mosollyal fordult vissza a tortájához.

Miután Licht és Heine elmentek, a kis társaság nem maradt sokáig. Maria őfensége azt ajánlotta vacsoráig mindenki vonuljon vissza a szobájába. „Ez az első jő ötlet, amit ma hallottam!" -gondolta Alex magában. Sietősen tért vissza ideiglenes szobájába. Elheveredett a kanapén, magához véve egy újabb könyvet. Amíg nem lesz muszáj, semmiképp nem hagyja el szép, kényelmes ülőhelyét és könyvét. Ez az új kötet izgalmasnak ígérkezett, mind a címéből, mind a fülszövegéből. Végül is Wriche asszony választotta neki, ő pedig sose téved. Alexet teljesen elragadta a világ. Az édes semmiségek, a hatalmas kalandok, az érdekes karakterek. Az északi herceg egy percre elmélázott. Ő is valami ilyen egyszerű, tiszta szerelmet szeretne, mint könyve két főszereplője. Reméli, hogy egyszer találkozik azzal, akit neki szánt az ég. De tudja, hogy ez sosem fog megtörténni, a betegsége mindenben meggátolja, nem mehet sokat ki, akkor meg vajon hogyan találkozhatna vele? Lehetetlen. Neki teljesen lehetetlen. Egy pillanatra bevillan elé Bruno herceg képe, azzal a tökéletes, egyszerű mosollyal, ahogy azokkal lelkesedő, csillogó szemekkel néz Alexre. Megrázza a fejét, hogy elűzze a képet gondolataiból. Nem kéne ilyenekkel gyötörnie agyát, így hát gyorsan vissza is mélyed a könyvbe.

Legközelebb már csak arra eszmélt fel, hogy kopogtattak az ajtaján és a szobalány vacsorázni hívta a herceget. Készségesen követte a lánykát, még nem tudta megjegyezni teljesen a palota alaprajzát, még kell egy kis idő, hogy megtanuljon eligazodni az óriási kastélyban. Az ebédlő bejárata előtt egy másodpercre megállt, sóhajtott, megpaskolta arcát, magára öltötte jófiú maszkját és méltóságteljesen belépett. A terem közepén állt a nagy ebédlő asztal, indokolatlanul sok székkel. Alex sosem értette, minek ennyi. Náluk is így van: az értelmetlenül álldogáló székek az asztalnál, amiket úgyse használ senki, teljesen feleslegesek, de apja azt mondta neki, hogyha vendégek jönnek tökéletes, hogy ott vannak. Jó, gondolta Alex, de akkor meg miért nincs egy másik, kisebb asztal valahol máshol a szolid családi vacsorákhoz? Minek ekkora felhajtás, ha csak páran vannak a teremben? Ez is azoknak a dolgoknak az egyike, amiket Alex sosem fog megérteni.
A kékes hajú hercegünk körülnézett, lágy tekintettel nézett végig a társaságon, majd helyet foglalt Eugene herceg mellett, pont Bruno herceggel szembe. Ahogy leült, találkozott azokkal a gyönyörű óceánkék szemekkel. Eszébe jutott az az idióta gondolat, ami még délután járt az agyában. Egyből elkapta a tekintetét és meredten bámult az előtte heverő tányérra. A szeme sarkából még látta, ahogy Bruno arcán halvány pirosság kezd megjelenni. Alex ezt nem tudta hova tenni. Talán csak melege van, elég fülledt itt a levegő. Magyarázta be magának az északi herceg.

Az élénk családi beszélgetésbe nem volt kedve nagyon belefolyni, csak illedelmesen válaszolt, hogyha kérdezték. Az étel nagyszerű volt, teljesen más, mint Itrukreweth konyhája, furcsább, édesebb, valami roppant érdekes ízkeverékekkel teli. Alexnek nagyon tetszett. Az északi herceg szeme véletlen a vele szemben ülőre tévedt. Bruno herceg is épp akkor nézett fel az ételéből. Összetalálkozott tekintetük. A sötétzöld az égszínkék szemekbe mélyedt. Alexander nem bírta elszakítani szemét az édes pillantástól. Bruno szeme ugyanolyan varázslatosan csillogott, mint ezelőtt, lágy mosolygós szeme beleégett Alex elméjébe. Akkor még nem tudta, de bizonyos lesz, hogy később nem tudja majd kiverni a fejéből.