Amikor reggel hét óra húsz perckor kiléptem a ház ajtaján, úgy gondoltam, hogy egy új, tiszta kezdetet élhetek meg. Jobban szerettem volna, hogyha csak visszatérhetek azokba az idõkbe, amikor még volt egy olyan barátom, aki igazán érdeklõdött miattam.
Az iskola hatalmasnak, és ijesztõnek tûnt, tele ismeretlen emberekkel, akik mindannyian engem néznek, és azt várják, hogy mikor esek el, hogy aztán kinevethessenek. Azt hiszem, talán minden átlagos kilencedikes így lép be a gimi ajtaján. Én is csak egy voltam közülük azon a napon. Azon a napon, amikor minden megváltozott.
Mert amikor a lépcsõhöz értem, Õ nézett a szemembe. Felcsillant a szeme, és boldogan elmosolyodott. A csapat, akikkel volt, érdeklõdve néztek hátra, és amikor megláttak, kérdõ arccal meredtek rá, de õ nem figyelt senkire. Nekem is elmaradt a külvilág. Kizártam, mert rájöttem, hogy itt van az esélyem, amit elúszni hagytam.
Elém sietett, és kitárta a kezeit egy ölelésre várva. Boldogan szökkentem a karjai közé, amik melegen zártak körbe. Úgy éreztem, hogy végre beteljesültem. A másik felem megérkezett, és én megértem, hogy ez talán egy kicsit túl romcsin hangzik, de az ember érez így. Abban a pillanatban én találtam meg a másik felemet, akivel teljesülve abban a pillanatban végre egésznek éreztem magam.
YOU ARE READING
Késő már... Mehringer Marci FF
Fanfiction-Ki gondolta volna?-nevetett Hát én biztos hogy nem... Azért örülök... Lehet, hogy ő már túllépett a történteken?... -Ilyesfajta gondolatok cikáztak a fejemben, miközben elmosolyodtam, és a szemébe néztem...Elvesztem bennük...
