Amikor visszajöttél - Damiano David ff.

15. rész - Tóparti hétvége

   Augusztus elseje van, szombat. Mióta visszaköltöztem Rómába, az az érzésem, hogy a hetek csak úgy észrevétlenül elrepülnek a fejünk fölött anélkül, hogy történne valami érdemleges. Már várom, hogy a banda turnéja véget érjen és visszatérjenek a mindennapjainkba. Nem csak, mert szeretnék Damiano közelében lenni, hanem mert helyreállna az egyensúly a mi kis társaságunkban. Nélkülük nem ugyanaz, velük együtt Lisa és Katie is kiestek, hisz általában velük tartanak. Nem túl meglepő, tekintve, hogy Lisa immár Thomas felesége, Katie pedig a  menedzsmenthez tartozik. Valentina pedig el van foglalva azzal, hogy készítse a legújabb fellépőruháikat, rajzoljon, vágjon, ihletődjön és minden olyasmi, ami ehhez a nem kis odafigyelést igénylő munkához még jár. Párszor együtt ebédeltünk, leszerveztük az interjúkat és fotózásokat velük, valamint Harryvel, ezen felül pedig elkezdtünk készülni az esküvőre.

   Ezen a szép nyári napon találkoztunk újra mindannyian, hogy megünnepeljük Tina harminckettedik születésnapját. Még csak egy órája vagyunk együtt, máris annyit nevettünk, mint az elmúlt két hétben összesen nem. Itt vannak mind, plusz három fő, akik közül az egyik nem más, mint Damiano barátnője. Igen, a barátnője. Akire felkészített, hogy van, hogy alakul köztük a dolog és elhívta magával azért, mert nem tudná máshogy nézni a kapcsolatunk kiteljesedését Tommal.
   Az a beszélgetés többször is lejátszódik a fejemben nap mint nap. Örülnie kellett volna, boldogságot kellett volna hallanom a hangjában, ehelyett szomorúan mesélte. Azt kérte, értsem meg. Azt kérte, ne a lányra haragudjak. Azt is elsuttogta, hogy szeret, ez pedig nem fog változni. Majd azzal zárta a beszélgetést, hogy szeretné, ha boldog lennék és továbbra is barátok lehetnénk. Ezután éreztem a mellkasomra nehezedő súlyt, a döntéseimet egy nagy gombócként. Egyetlen könnycseppet hullattam, többre egyébként sem jutott volna időm.

   - Harry! - kiáltja el magát Ethan. - Azt mondtad, értesz hozzá, ehhez képest harmadjára esik a fejemre a sátor - morgolódik a vászon alatt elveszve.
   Mindenki nevet rajtuk, végül Jacopo és Tom sietnek a segítségükre. Mi a lányokkal az ételeket aprítjuk eközben, a fiúk a gumimatracokat fújják. Könyvbeillő jelenet az egész, ahogy egy nagy, felnőttekből álló csapat próbál összehozni hétköznapi dolgokat, mégis mindenben képesek elakadni.
   - Hát ez kurva jó - hallatszik Damiano hangja, aki épp a pink flamingós úszógumit próbálja megfoltozni, de minél több ragacsot rak rá, annál több helyen engedi ki a levegőt.
   - Mindig ilyen ügyetlenek? - Jessica, a társaságunk legújabb tagja angolul szól hozzám.
   Könnyebb mindkettőnknek, de még Tomnak is felüdülés, hogy az anyanyelvén beszélget valakivel. Először megrázom a fejem, aztán hamar rájövök, hogy igenis ennyire bénák szoktunk lenni.
   - Igen, ez jellemző a társaságunkra - válaszolom nevetve.
   Annak ellenére, hogy egy rémes kis rajongónak gondoltam, már az első percben kiderült róla, hogy kár volt ezt hinnem. Kedves és vicces társaság, ráadásul nem is rajongója a bandának, ő maga is feltörekvő énekesnő. Igazság szerint egészen aranyosak Damianoval.

   Tito volt az, aki kitalálta, jöjjünk el az Albán tóhoz sátorozni hétvégére, főzzünk a szabadban és pancsoljunk, ha már helyben vagyunk. Őszintén elcsodálkoztunk, amikor az ünnepelt azt mondta az ötletre, tetszik neki és benne van. Kivételesen nem akart hatalmas felhajtást, már csak azért sem, mert tudja, a csapat legnagyobb részének elég kalandban és hangos buliban van része ezen a nyáron is.
   A fiúk egy idő után sikeresen felállítják a sátrakat, mi pedig elkészülünk a vacsorára szánt nyársak előkészítésével. Sokat beszélgetünk, előkerülnek a sörök is a hűtőtáskából és lejjebb megyünk a parton. Amíg mi kártyázunk Victoriával, Jessicával és Katie-vel, a többiek szétszórónak. Kik a vízben játszanak és úsznak, kik a nem messze található, még nyitva levő étteremhez mennek fel, hogy vegyenek némi édességet és sültkrumplit.
   - Apropó...kitűztétek már az esküvő időpontját, Leg? - fordul felém a mellettünk napozó Lisa.
   - Esküvőre készültök? Damiano ezt nem is mesélte - pislog a napszemüvege fölött a fiatal, szőke nő.
   - Igen, az időpont viszont még nincs meg. Májusra akartuk, de Tom szeretné már előbb, télen. Az viszont mindjárt itt van, addig mindent megszervezni...
   Megrázom a fejem, de talán nem is a szervezés a legnagyobb problémám, hanem maga a házasság kérdése. Ezt azonban nem vallanám be még magamnak sem.
   - Az csak mellékes, emlékszel, mi egy hónap alatt szerveztük le - Lisa úgy néz rám, mintha tudná, mi jár a fejemben.
   - Majd összehozzuk, legalább három hónapunk van rá, nem? - Vic a szemöldökét felvonva néz hol rám, hol a másik két lányra.
   A koszorúslányaim pont azért ők, mert nem csak a legjobb barátnőim, de a legjobb szervezők is, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok.
   - Erre térjünk vissza később, majd ha vége a turnétoknak, szöszi - a mutatóujjammal bökök rá.
   Mi folytatjuk a kártyázást és a fecsegést az esküvőről, meg minden egyéb magánéleti dologról, a koncertekről, a többiek pedig lassan visszaérnek az étteremből. Tom a hátam mögé ül, az ölembe rak egy tál sültkrumplit és elkezdi bekenni a hátam naptejjel. Magam elé mosolygok, az ilyen apróságok mindig meggyőznek róla, hogy jó döntést hoztam.

   A szüleim mindig azt mondták, tele hassal nem szabad azonnal vízbe menni, de engem ez sosem állított meg. Sokkal nagyobb erőm van ilyenkor, ezért az utolsó falat krumpli után azonnal felpattanok.
   - Ki úszik velem versenyt? - kérdezek körbe a barátaim körében.
   Damiano és Jacopo szinte azonnal emelik a kezüket. Nevetve pacsiznak le egymással, miközben Alice épp, csak felemeli a fejét a törölközőjéről.
   - Csak ne fulladj bele, mit mondanék Benjinek? - célozza a kérdést a férjének.
   - Előbb kell ezt a kettőt kimentenem, mint hogy én belefúljak - Jaco elneveti magát miközben beszél és ránk mutat.
   - Én is csatlakozhatok? - Harry lép mellénk, rátámaszkodik Damiano vállára.
   - Mindenki jöhet - biccentek a fejemmel.
   Meg is indulok a víz felé, de ellentétben a három hülyével, én szép lassan merészkedek csak bele. Így legalább ki tudom nevetni őket, amiért hirtelen összezsugorodik a nadrágjuk tartalma a víz hőmérsékletének hatására.
   Egészen messzire úszunk, be a bójákig, ahol nekem már nem ér le a lábam, de nekik még igen. Megkapaszkodom a bójában, Damiano azonban a segítségemre siet és a hátára vesz. Így azért kellemesebb az utazás visszafelé, de csak addig a pontig, ahol nekem is leér már a lábam. Nem mintha ott elengedne, tovább tart és forogni kezd, majd visszaránt ellentétesen, mint ahogy apa csinálta gyerekkoromban. Hangosan nevetek rajta, borzasztóan élvezem ezt a fajta játékot.
   - Játsszunk birkózóst? - veti fel Jacopo az ötletet.
   - Játsszunk. Legra velem lesz - vágja rá gondolkodás nélkül Damiano.
   - Persze, nekem nincs beleszólásom - forgatom meg a szemem.
   Pár pillanattal később már a férfi nyakában ülök. Felidézi bennem a Tináék házában töltött este emlékeit, amikor ugyanígy játszottunk. Előbb végigsimít a lábamon, majd erősen megragadja a bokám, hogy a nyakában maradjak. Összemosolygok előbb a másik David testvérrel, aztán Harryvel, aki a szemöldökét is megvonogatja. Eltátogom neki, hogy "meghalsz", aztán indul is a meccs. Küzdünk, a fiúk is küzdenek egymással, egyszerre nevetünk és kiabálunk. Az első meccset Harry nyeri, én pedig a vízben kötök ki. Damiano próbál megtartani, de velem együtt borul.
   - Jó, most cserélünk - szögezem le, amint felbukkanok a víz alól és levegőhöz jutok.
   - Gyere, kislány - Jacopo mosolyogva invitál magához.
   Megfogja a kezem és magához húz, amíg Harryék kergetőznek egyet azon vitázva, ki legyen alul, ő maga felé fordítja az arcom.
   - Tudod, azért sajnálom, hogy nem leszel a sógornőm. Jó, Alice nincs annyira oda érted, de én és Benji igen. Azt mondta, miután elhoztuk tőletek legutóbb, hogy mindig te mesélj neki - mondja nekem kíváncsi szemekkel pásztázva az arcom, várva a reakciómat.
   Arcomat a nyakába temetem és halkan morgok. Nem kell elmondania ahhoz, hogy tudjam, mindent tud az öccsétől. Hiszen akkoriban, a Párizsban töltött napokon a bizalmasommá vált, Jacopo volt a legelső, aki megtudta, mi van köztünk. Valamiért úgy érzem, szavak nélkül is megértjük egymást. Elég csak lefelé görbülő szájjal ránéznem, mire ő homlokon csókol és megsimogatja a hátam.
   - Bárhogy is legyen, mi itt maradunk neked - szinte súgja, mert a fiúk már közelednek.
   A második körben Jacopo vesz a nyakába és újra Harryvel csapok össze. Borzasztó nagy csalódás, hogy ezt a kört is megnyeri. Az egyetlen dolog, ami vigasztal, hogy a partól azt kiabálják, hoztak fagyit. Egyikünk sem akar tovább játszani ezután, mind a négyen kiúszunk és fáradtan ülünk le a többiek közé elnyalni az édességet.

   Nem változik szinte semmi a délután folyamán azon kívül, hogy lemegy a nap és ránk sötétedik. A partról nézzük végig a gyönyörű naplementét, ki-ki a saját párjának vállára hajtott fejjel. Párszor vetek egy pillantást Damianora és Jessicára. Nem tűnnek még igazi párnak, de látszik, hogy nem közömbösek egymásnak. Ez egyszerre fájdalmas és tölt el némi örömmel. Ahogy ő nekem, úgy én neki jót akarok, azt szeretném, hogy boldog legyen. Nem sajátíthatom ki úgy, hogy mindeközben én hozzámegyek egy másik férfihoz feleségül.
   Jó látni, hogy Harry és Tito is összemelegedtek. Bár kerülik a társaság előtt való összetapadást és még az ölelkezést is visszafogják, abból mindent le lehet szűrni, ahogy egymásra néznek. Néhányuk, akik szinglik még mindig, láthatóan nem bánják. Szelfiznek és fotózzák a tájat, egyszerűen boldogok. Nekik nincs szükségük egy második személyre ahhoz, hogy minden pillanatot kiélvezzenek az életből.
   - Srácok, ég a tűz, mehetünk sütögetni, ha meguntátok a romantikázást - töri meg a csendet Ethan.
   A sátrak felé pillantunk, ahol ő a lányokkal elidőzött már talán fél órát is. A farakás szépen lángol, és ha eddig nem korgott volna a gyomrunk, most már garantáltan. Szép lassan összeszedelődzködünk, s visszasétálunk.

Folytatás következik...