KARÁCSONYI CSODA

17.

DECEMBER 23

Louis

- Apa, baj ha boldog vagyok? 
- Miért lenne baj? -  hökkenek meg a kérdésen.  
- Mert én itt vagyok veled, a többiek pedig az otthonban maradtak. 
- Gyere csak ide. - ülök le megfelelő távolságra a kandalló elé, amiben lobog a tűz, és kellemes meleget áraszt. - Figyelj, Prücsök. Igen, te szerencsés vagy, illetve ketten szerencsések vagyunk. Az igazgató engedékeny volt, és ez nekünk kicsit furcsa, mégis közös életet jelenthet. Itt lehetsz velem. 
- Igen, de ők is szeretnének családot! 
- Fiam, ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek gondolja az ember. Vannak felnőttek, akik gyereket szeretnének örökbe fogadni, mert valamiért nem születhet saját gyermekük. Vannak árva gyerekek, vannak olyanok, akikről lemondtak a szülei, mert nem kellettek nekik, akik szintén szeretnének családba tartozni. Tudod, sok sok dolog kell ahhoz, hogy az örökbe fogadni akaró felnőttek és árva gyerek találkozhasson. Papírok sokasága, engedélyek. Szigorú elvárásoknak kell megfelelnie annak, aki szeretne gyermeket magához venni. 
- Mik ezek? - kíváncsiskodik Willy. 
- Saját lakás, jól fizető állás. Nagy előny, ha házaspár akar örökbe fogadni. 
- Neked se saját lakásod, se sok pénzed, se feleséged. Ezért nem lehetsz hivatalosan az apukám? 
- Ezek miatt is, de van még egy dolog, ami miatt nem lehet papír arról, hogy az apukád vagyok.  
- És mi az?  Elmondod nekem? Ígérem, ugyanúgy foglak szeretni mint eddig!
- Nincs is kétségem efelől, Prücsök. Azt is tudom, hogy okos nagyfiú vagy. Tudod, vannak fiúk, akik a lányokat szeretik, és vannak lányok, akik a fiúkat. Sokak szerint ez a normális. Van, amikor egy fiú fiút szeret, egy lány pedig lányt. Ezt sokan nem tekintik normális kapcsolatnak.
- De ha szeretik egymást, akkor miért nem normális? 
- Nekik az, csak ezt mások nem nézik jó szemmel.
- Azt hiszem, értem.  Egyszer azt mondtad, neked nem lesz feleségétől gyermeked.  
- Igen. Azt is mondtam, nekem nem lesz feleségem. 
- Apa, akkor te a fiúkat szereted? - néz rám, én pedig szinte látom,  amikor a kirakós darabjait összeilleszti.
- Igen fiam, bár még nem voltam igazán szerelmes, de ha az leszek, az majd egy fiú lesz. 
- Akkor nekem majd lesz két apukám? 
- Igen William, nem hivatalosan, de két apukád lesz.  
- Az igazgató bácsi ezt tudta rólad és mégis engedte, hogy az én apukám legyél?
- Igen, az igazgató bácsi úgy szeret engem, amilyen vagyok. Az olyanokat, mint én melegeknek nevezik. Sokan vagyunk, csak nem mindenki meri nyíltan felvállalni. Sokan nem szeretnek minket. Ezért volt korabban, a parkban történt eset is, amit már régen elfelejtettünk.
- Igen, apa, már rég elfelejtettük.
- Karjaimmal finoman magamhoz szorítom őt, miközben ő kezecskéjével az arcomat simogatja. 
- Szeretlek, apa! Mindennél és mindenkinél jobban.
- Szeretlek, fiam! Mindennél és mindenkinél jobban.
- Olyan meghitt pillanat! A lelkem is könnyebb, hogy már tudja, miért nem lehet hivatalosan a fiam, miért kell az intézet falai között lennie. Azt viszont nem tudja, hogy nincs rajta az örökbefogadható gyerekek listáján, ami igazgatói irodában van. Esetleg, ha valami csoda folytán esélyem lenne örökbe fogadni, megtehessem. 
- Apa, holnap karácsony. Akartam beszélni a Télapóval, hogy hozzon ajándékot neked, de elfelejtettem.
- Prücsök, az ajándék bármikor adható. Szerintem a tiédet pedig már korábban megkaptam. 
- Mikor? Ja a süni!  Azt azért adtam, hogy helyettem vigyázzon rád.  
- Amikor nem taszítottál el magadtól, mint a többieket. Akkor adtad nekem a legnagyobb ajándékot. 
- Mi volt az?  
- A bizalmat. A szeretetedet fiam.
- Tudod, mit éreztem akkor? 
- Mit? 
- Hogy az ölelésedbe akarok bújni, hogy te vigyázz rám! Sokat kértem magamban ezt, és tudtam, hogy így lesz. Látod, igazam lett. Akkor még féltem, de azt akartam, hogy mellettem legyél és én melletted lehessek. 
- Én megéreztem ezt, és látod, most itt vagy velem.
- Bell is ilyen boldog lehet Harry bácsinál, mint amilyen én vagyok most! 
- Minden bizonnyal, de majd holnap megkérdezed tőle. A délutáni misére mi is elmegyünk, és képzeld, a gyerekek is ott lesznek. Egy busz fogja őket idehozni.
- Biztosan izgatottak lesznek.
- Biztosan. Na gyere, ideje kipróbálni az új ágyadat, hiszen a lefekvés itt sem marad el. Sok dolgunk lesz holnap. 
Tudom, hiába akarnám letenni az ölemből, nem sikerülne. Így vele együtt indulok el szoba felé, ahol az ágya van alig fél méterre az enyémtől. Eddig letakarva volt egy ágytakaróval, de amikor leemelem azt, a még mindig ölben lévő egy sikkantással adja a tudtomra örömét, a látottak nagyon is elnyerték tetszését. 
- Tudtad, hogy ez a kedvencem?
- Igen, hiszen láttam az ágyneműt a másik ágyadon, és elmondták, hogy ha a 101 kiskutya című mesét tették be a közös filmezésnél, számodra megszűnt a külvilág.  
- A gondozóktól kaptam azt, és most már nálad is van egy ilyen ágyneműm. Köszönöm! -  ölel még szorosabban.
- Szívesen, fiam. - mondom hangosan, de azt érted mindent, már csak gondolatban teszem hozzá.

Harry.

A konyhában vagyunk. Igen, ketten ülünk az asztalnál. Bell a mai délutánt velem töltheti. 
- Harry, nagyon szép házad van. -  szólal meg most először, pedig nem most érkeztünk.
- Köszönöm Hercegnőm. Szeretek itt élni.
- Remélem, máskor is jöhetek majd, hogy ne legyél egyedül.
- Bell, tudod, néha várni kell türelemmel arra, amit szeretnénk, hogy teljesüljön. 
- Harry! - jön most mellém, és egy hadd üljek az öledbe nézés után kényelembe helyezi magát. - Mi az, amit nagyon szeretnél?
Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. 
- Szeretnék visszakapni egy játékot, amit egy fiúnak adtam. Ő akkor megígérte, hogy egyszer visszaadja nekem.
- Mióta vársz erre? 
- Sok sok éve, de bízom az ígéretében.
- Szerintem ő is teljesíteni akarja!
- Remélem, Bell, hogy így van, és ő is akarja. 
Karjaimmal átölelem a kislányt, és a kék szemű fiúra gondolok. Mert igaz, azt mondtam, azt akarom visszakapni, amit neki adtam, de újra látni akarom a csillogó kék szemeit is. 
A sütő jelzése térít vissza gondolataim közül. 
, Azt hiszem, kész a vacsoránk.
- Igen a sütő figyelmeztetett erre. -  mosolyogva ugrik is le az ölemből. 
- Végre nekem is teljesült egy vágyam!
- Mi az, hercegnő?
- Együtt vacsorázhatok az én hősömmel! 
Ezen csak mosolyogni tudok. Egyre kevesebbszer hív a tőle kapott nevemen, de mégis, a fontos esemény kapcsán így szólít. 
- Megtisztelve érzem magam.  
Gyorsan ment, mégis szokatlan volt a két személyre terítés. Hamarosan a színes tányérokon gőzölög a rengeteg ízletes étel. Együtt beszéltük meg, mit is együnk. Kedvébe akartam járni, így az általa választott burgonyapüré és párizsi szelet lett a vacsoránk. A finom almabefőtt a spájzból került elő, mert az az én kedvencem. Nézem, ahogy ügyesen eszik. Ami igazán a szívemet melengengeti, az a fülig érő mosoly. Tudom, ez hamarosan elmúlik, hiszen vissza kell vinnem az árvaházba, de első közös, csak kettesben töltött délután igazi elő karácsonyi ajándék számunkra. 
- Harry, ez a vacsora fenséges volt! -  mondja, miután az utolsó falatot is lenyeli. - Szerintem mindig ezt fogom enni, ha veled vacsorázom. 
- Megjegyzem, Bell. -  mondom, és megfogadom, megtanulom elkészíteni a kedvéért.  
- Gyere, rövid ideig még maradhatunk, de utána indulnom kell.
- Tudom, hogy vissza kell mennem és nem szomorkodom miatta. Kezdetnek ennyi is elég. Most elárulok egy titkot neked, Harry. 
- Mi lenne az?
- Tudod, szoktam álmodni az Anyukámmal, aki egy szép angyal lett. Képzeld, azt mondta nekem, ő küldött, hogy hozzál el abból a házból. Azt is mondta, hogy bízzak meg benned, és úgy szeresselek, ahogy őt szeretem. Én szót fogadok neki. 
- Ez szép dolog, Bell. A szeretet a legfontosabb, és bár nem lehet melletted az anyukád, mindig ő lesz az első és legfontosabb számodra. Én pedig örömmel leszek örök második, és boldogan osztozom a benned lévő szereteten az anyukáddal, aki angyalként vigyáz rád minden pillanatban. 
- Megkértem, hogy vigyázzon rád is. 
- Hálás vagyok érte. Köszönöm hercegnőm. 

Üdv újra. Most olvastad el  az utolsó előtti részt. A fiúk és a gyerekek ennél boldogabbak talán nem is lehetnénk! Vagy mégis??
Holnap kimerül.
Puszi Moncsi.