13.

70 15 1
                                    

Harry.

- Igen, Louis? Miben segíthetek? - szólok bele a telefonba.
- Kérlek, szólj Williamnek, hogy vasárnap nem tudok menni. Megígértem neki, mindig szólok ,hogy ne várjon hiába.
- Ugye nincs baj? - kérdem azonnal.
- Nincs, ezt mondd meg neki is! Lett egy komoly munkám és csak hétvégén tudom elvégezni. A tulajdonos külön kérése volt.
- Persze megmondom, emiatt ne aggódj! Bell miatt úgy is bejövök, akkor egy kicsit játszom majd vele is.
- Ezt nagyon szépen megköszönöm. Már hozzászokott, hogy minden vasárnap együtt lógunk, számít rá most is.
- Nagy fiú, meg fogja érteni, hogy az apukája helyett Harry bácsival kell beérnie - mondom.
- Hidd el, téged is kedvel, csak kérlek, hagyd, hogy ő nyerje meg aznap a memória csatátokat.
- Oké így lesz! - adom meg magam megértve, miért kéri tőlem, hiszen nem akarja, hogy a csalódottság miatti szomorúság egész nap megmaradjon a kisfiúnál. Pedig ha tudná, néha milyen erőfeszítést igényel nyerni ellene! Szóval aznap nem lesz nehéz elveszíteni a csatát.
- Harry, hogy van Bell?
- Már sokkal jobb a lelkiállapota. Tudod, egy bántalmazott gyermeknek nem egyszerű elfelejteni azt az időszakot, és hozzászokni a jóhoz, a nyugalomhoz.
- Szegény kislány! Nálatok jó helye lesz. Te pedig tudsz segíteni neki, igaz?
- Igen, Louis, ezt tanultam és minden tudásomat felhasználom érte.
- Ne feledd, neki a szeretet, amit adni tudsz, többet jelent mindennél. Mert hidd el, akinek ezt mellőzni kell, csak ilyen helyen tapasztalja meg ezt az érzést, annak ez nagy kincs. 
- Emlékszem a szavaira, hogy ő is ennek az otthonnak a lakója volt, és tapasztalatból beszél. 
- Nem feledem, minden gyereknek a szeretet érzését kellene csak megismernie, de az élet ezt nem adja meg mindegyiknek. 
- Van, akinek ez a sorstól természetes, de van, amikor küld helyette olyanokat, akik ezt megadhatják. 
- Ezek vagyunk mi, Louis. - mondom.
- Ezek vagyunk mi, Harry. - mondja.
- Köszönöm a segítséget és viszlát!
Louis bontja vonalat, én pedig már indulok is a tökmag keresésére. Igazi, három nap van vasárnapig, de így másként fogja várni a hétvégét. 
A vártnál jobban fogadja a hírt. 
- Azért, amikor te fogsz jönni, Harry bácsi, mert bízom benne, hogy tényleg játszunk, telefonon beszélhetek majd apával?
- Szerintem örülni fog annak a pár perc pihenőnek, amit miattad tarthat.
- Köszönöm előre is és ugye tudod, hogy téged is szeretlek, de Louis mégiscsak az apukám.
- Tudom, Tökmag, én is szeretlek, de apukád az, aki mindennél jobban szeret.
William után Bellt keresem meg. Örömmel szalad hozzám, mikor a folyosón egy ablak mellett állva meghallja a bokacsizmám okozta lépések zaját. 
- Hercegnőm! Miért vagy kint?
- Még nem tudok sok időt a többiekkel lenni, pedig nagyon igyekszem. Kitty megengedte, hogy kijöjjek, de meg kellett ígérnem, hogy csak ide jövök.
- És te betartottad.
- Igen! Ezt anya tanította nekem.
- Igen! Helyes dolog állni a szavunkat.
- Neked van ilyened??
- Én csak várom, hogy valaki betartsa a nekem tett ígéretét. 
- Be fogja tartani, Harry.
Minden alkalommal elcsodálkozom Bell szavain. Olyan, mintha egy bölcs felnőtt költözött volna egy alig hétéves  törékeny kislány testébe. 

Louis.

Ma ismét nagy esemény történik az életemben. Igazgatói engedéllyel hazahozhatom pár órára Willyt. A korai busszal megyek érte, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni. 
Pár perc van vissza busz érkezéséig, amikor egy ismert terepjáró fékez előttem. 
- Hát te? Csak nem Lutonba akarsz eljutni?
- Oda tartok. Hamarosan itt a busz. 
- Szállj be, Louis. Elviszlek.
Tudom, nem szabadna a megállóban autóval állnia, ezért gyorsan bepattanok a vezetőülés mellé a nyitott ajtón. Amint becsapom az ajtót, már indul is.
- Köszönöm! Rendes tőled. - mondom, miközben a biztonsági övet csatolom be-  Williamet ma hazahozhatom pár órára.
- Ez remek dolog. - hallom Harry hangját, de felé pillantva látom, az utat figyeli.
- Igen és képzeld, Sawyer igazgató hozta fel a témát! Én nem mertem kérni tőle, pedig minden vágyam volt.
- Látod, a vágyak teljesülnek. - nyugtázza Harry.
- Igen, idővel teljesülnek. Van, amihez kevesebb kell, van, amihez több. 
- Nem az idő számít, hanem a beteljesülés. Csak az a fontos.
- Miért mész a városba? Főleg ilyen korán? - kérdezem, és érzem, már ettől a kérdéstől is zavarban vagyok.
- Luton határában van a Cornish Hearts kávézó. Munkába menet reggelente ott szoktam kávézni. Nagyon finomat készítenek. Mai ébredés után is első gondolatom a kávé volt, de nem az otthoni. Igy útra keltem és milyen jól tettem! Ismét találkozhattam veled, és ma végre nem egyedül fogok ott ülni, mert tudd, ma te is velem tartasz.
- Igazán nem szükséges. Már az is elég, hogy elviszel a városba.  
- Louis, olyan sok mindent teszel azokért a gyerekekért! Williamért, az intézetért, mert Sawyer igazgató elmondta mennyi pénzt adsz a rendszeres csoki adomány mellett. Kérlek, vedd ezt a meghívást úgy, hogy gyerekek nevében teszem!
- Meggyőztél. - adom meg magam, mert szívesen töltenék még néhány percet a társaságában. - Köszönöm, de szigorúan a gyerekek miatt fogadom el. 
- Rendben, a gyerekek miatt.-  nyugtázza sofőröm, és mindkettőnk arcára mosoly költözik.
Életem eddigi legfinomabb kávézásában van részem. Harry javaslatára, illetve ő választott helyettem, egy karamell szirup ízesítésű habos kávé került elém.
- Ez olyan szép! Hozzá se merek érni.
- Ezek szerint nem ittál még ilyet?
- Harry. A városban több helyen jártam, ahol a szükséges dolgokat beszereztem magamnak, de még soha nem voltam ilyen helyen, nem ittam mások által készített kávét. Igaz, az intézetben kaptam, de az nem ilyen.-  körülnézek.-  Ez olyan egyszerű, de mégis csodaszép hely.
- Az egyszerűsége miatt tetszett meg. Soha nem szerettem és mai napig nem szeretem a hivalkodó dolgokat.
- És az autód?  - kérdezem, majd engedve a kávé kísértésének megkóstolom.
- Az sem a felvágás miatt lett ez a márka.  Szeretem. Kényelmes, jó vezetni. Talán a színe miatt tűnik luxus autónak mások  szemében, de igazán semmi extra nincs benne, egyszerűen szeretem.
- Értem. Hamarosan én is szeretném letenni a vizsgát, hogy  jogosítványom legyen. Igaz, hogy mikor fogom használni, azt nem tudom.
- Biztos lesz majd  neked is autód.  
- Idővel biztosan lesz. -  tűnődöm, majd a telefonomon megnézem az időt.
- Harry, induljunk, kérlek! Szeretném elérni Prücsökkel a leghamarabbi buszt visszafelé, hogy minél több időt tudjunk otthon lenni.
- Persze, induljunk. Hétfőn majd érdeklődök, hogyan töltötte a hétvégéjét. Úgy teszek majd, mint aki nem tudja, hol volt.
Én csak mosolygok. Sok teendőnk nem lesz. Talán a kint lét élménye, a nyugalom az, amit tud majd elmesélni.
- Tudom, ha mosogatásra fognám, se panaszkodna, sőt, fülig érő mosollyal tenné. - mondom kuncogva már a kocsiban. 
- Ebben én is biztos vagyok. -  mondja Harry, lassan kihajt a parkolóba - Louis, mi lenne, ha terveznénk egy napot a gyerekeknek?
- Mire gondolsz? -  lettem azonnal érdeklődő.
- Olyan vidámpark jellegűre, persze kisebb kiadásban. Beszélek az Mr Sawyerrel erről.
- Rám is számíthatsz, csak kérlek, időben szólj!
- Így lesz, Lou  -  mondja a nevemet becézve, ahogy  a fiam nevezett korábban. 
- Köszönöm, hogy a bácsit nem tetted hozzá.
- Az a gyerekeknek vagy. A Louis pedig olyan hivatalos, azt meghagyom az intézet dolgozóinak. Ezért egyszerűen Lou lettél nekem.
- Köszönöm. Nekem maradsz Harry. Tetszik a neved.
- Nekem is, de csak ha olyanok ejtik ki, akiket kedvelek.
- Ezek szerint, még ha nem is ismerjük egymást olyan nagyon rég, mégis elmondhatom, hogy kedvelsz?  
- Figyelj, Lou! Egy rakás gyerek szeret, a munkatársaim ódákat zengenek rólad. Igen, érdeklődtem felőled, és úgy döntöttem, én is csatlakozom a téged kedvelőkhöz. 
- Köszönöm, de mára elég legyen! Nem vagyok hozzászokva a dicsérő szavakhoz. Lehet, a munkámat sokan dicsérik, ezt már megszoktam, de azt, hogy engem, még szokatlan számomra. 
- Rendben, megértettem. Bár nem látlak, mert az utat figyelnem most fontosabb, de a szavaid tükrözik a zavarodat. 
- Igen, Harry. Zavarban vagyok, és ez az érzés nem tartozik a kedvenceim közé. Szóval, ha kérhetem, ne gyakorold a zavarba hozzásomat.
- Megígérem! - mondja, és én hiszek neki, és kinézve a kocsi ablakán, megpillantom az úti célunkat. - Azt hiszem, megérkeztünk.

Pár órával később. 

A lakásom nappalinak kinevezett részében, a napokban vett kényelmes fotelben ülök Willy-vel az ölemben. Mesenézés közben elaludt. Mióta Harry kitett minket a ház előtt, egy méternél messzebb nem hajlandó eltávolodni tőlem, így a mesét is az ölembe telepedve nézte. Mosolyogva  gondolok vissza az elmúlt pár óra eseményeire. Volt egy kisebb szóváltásunk, amiben Harry sikeresen rábeszélt, hogy hazahoz minket. Willy örült, hogy újra autóban utazhat, és szinte az egész napot velem töltheti. A főző tudományom egy burgonyapüré és elősütött, dinó alakú hús falatok kisütésére terjedt ki mára. A boltban vett sütemény szolgált desszertnek.
" Apa, életem legfinomabb ebédjét ettem az imént. "-  emlékszem Willy szavaira.-  "Nagyon-nagyon finom volt." Tudom, azért mondja, mert élvezi, hogy kint lehet, hiszen az intézet konyhájában is nagyon finom, tápláló ételeket készítenek a gyerekeknek. Az, hogy itt lehet, mindkettőnk álmát teljesítette. Most a szuszogása az, ami nyugtatólag hat rám. Nem foglalkozom semmivel. Sok munkám lesz az elkövetkezendő hetekben. A  tudat, hogy immár egy kisfiú jövője is tőlem függ, oly elszántságot hoz elő belőlem, amit eddig nem tapasztaltam. Illetve van egy dolog, ami ehhez hasonló. Kitapogatom a zsebemet, amiben a diótörő kicsi figura van, amit vissza kell adnom. A mozdulat miatt Willy álomittas tekintettel néz rám. 
- Aludj csak tovább! - adok egy puszit a feje búbjára. 
A sünit, amit nekem vett pár hete, most magához öleli.
- Apa, míg alszom, feltöltöm szeretettel.
Ha most látna engem valaki, egy mosolygós torzonborz hajú, nagyon boldog embert látna. Az, hogy a karjaim között lelhet nyugalomra egy árva kisfiú, számomra felér magával a csodával. Ez a csoda pedig könnyeket csal a szemembe. 

Üdv újra. Azt gondolom, a sorok tartalma magáért beszél.
Puszi. Moncsi.


KARÁCSONYI CSODAWhere stories live. Discover now