9.

669 40 0
                                    

Magyarországot eszméletlen gyönyörűnek tartottam és ebben az is biztosított, hogy Max is nagyon szerette.

Amennyi időt tudtam vele töltöttem Monacóban, de természetesen a saját marketing cégem is figyelmet igényelt, ami miatt a magyar nagydíj előtt vissza kellett utaznom egy megbeszélésre New Yorkba. Kerültem, hogy erről Liam tudomást szerezzen, így csak érkeztem és távoztam is a városból. A múltkori beszélgetésünk óta egy szót sem beszéltünk és ezt így jónak is tartottam. Túl normális beszélgetés volt..

-Beszélnünk kell.- rántott be Christian a szobájába.

-Minden oké?- lepődtem meg.

-Tisztában vagy Liam állampolgárságával?- kérdezte a férfi a papírokat vizslatva az asztalán.

-Persze. Amerikai- kanadai.- válaszoltam, hiszen mindig is tudtam, hogy Kanadában született és az egyetem miatt jött az államokba. Illetve miattam, hiszen ő is Bécsben járt gimnáziumba.

-Nem gondoltál még rá, hogy azért vett el, hogy ne toloncolják ki?- nézegette a papírjait.

-A feltételezés sértő.- ráztam meg a fejem. Liam szeretett, ez az egyetlen amiben biztos voltam.

-Nos, pedig itt egy levél amit 2017. január 17-én kapott.- csúsztatott elém egy papírt.- Mikor is házasodtatok?

-Május 19.- vettem a kezembe a papírt és a szemeim megteltek könnyel.

-Sajnálom.- nyögte ki.

-Mostmár mindegy.- csaptam vissza a papírt.- Így is- úgy is elválunk.

-Helyes.- bólintott.

-Megyek megnézem Maxet.- fordítottam hátat és feldúltan távoztam a szobájából. A folyosón haladva óvatosan körülnéztem, majd bekopogtam a fiú szobájába.

-Oh. Fallon. Szia.- lepődött meg. Egy szál törölközőben állt előttem, ami csak magabiztosabbá tett. Köszönés nélkül rontottam be és csaptam be magam után az ajtót, majd mégegyszer végig néztem Maxen és a két kezem közé fogva az arcát megcsókoltam. Nem kellett semmit sem erőltetnem, hiszen a köztünk lévő szikra ezúttal lángokra kaptak. A biztonság érdekében a fürdőszobába húztam a hollandot, majd megnyitottam a csapot, hogy a zuhany alatt állhassunk. Először ruhában, majd szépen lassan minden lekerült. Tudtam, hogy hibát követünk el, de most azt éreztem valaki igazán úgy törődik velem, ahogy azt szeretném.

Egy egyszerű szexnek szántam, hogy kitölthessem a dühömet Liam iránt, amiből egy hatalmas szeretkezés lett. Már a fürdőkádban ültünk, mikor egy dallamot kezdtem dúdolni.

-Ismerős. Mit dúdolsz?- simogatta a hasamat, miközben neki dőlve feküdtem a kádban.

-Can I just stay here? (Itt maradhatok?)- kezdtem énekelni és folytattam.- Spend the rest of my days here? (Hadd töltsem itt a hátralévő napjaim)

-Gyere velem a nyári szünetben.- suttogta a fülemben kis idő múlva.

-Akármennyire szeretném, nem lehet.- hunytam be a szemeimet.

-Elmegyünk egy eldugott helyre.- simított végig a vállamon, aminek a hatására kirázott a hideg.

-Egy külön szigetet kellene hozzá választanod.- nevettem el magam.

-És mi van ha azt mondjuk ez is csak munkaügy?- húzta elő az aduászt. Amire mostanában mindent fogunk.

-Hívd meg a többieket is.- jutott eszembe.- Ha Pierre és Lilah is ott vannak akkor mi ketten sem leszünk feltűnőek, hiszen csak a barátainkat kísértük el.

Férjek és szeretők II Max VerstappenWhere stories live. Discover now