-Bábel -- folytatás -- Szasza szemszögéből-

17. fejezet

     Zsófi mellettem ült az ágyamon és a hajammal matatott miközben én Adbullal Napsin röhögtem aki arról panaszkodott Hipónak, hogy nincs meg még mindig az olasz. Hipót ez a dolog látványosan untatta, mert közben a lázát és a vérnyomását mérte amikor kopogtak az ajtómon.

     A három kopoást hallva mind összenéztünk és szaval nélül is megállapítottuk, hogy a kövekező reméhetőleg csak tíz perc nagyon érdekes menet lesz. Nyílt az ajtó és amikor Anita belépett rajta és meglátta, hogy mind itt vagyunk halványan elfintorodott de csak egy szempillantásnyira, mert mire észbekaptunk volna ő már kihúzta magát, és mosolyogva köszönt.

-Sziasztok- ezt azzal a tipikus nyálas hanggal mondta amit általában ha meghallok hányingerem támad.

-Szia- néztünk rá egyszerre ne túl kedvesen.-Mit szeretnél?- kérdeztem meg sem várva, hogy akár megszólalhasson.

-Na hát mégis mi ez a fogadtatás?- kérdezre felháborodva- időt szánok arra, hogy el tudjak jönni meglátogatni egy beteg barátomat ti meg ilyen mogorvák vagytok velem.

-Senki sem hívott- szólt oda neki nem túl kedvesen Adbúl fel sem nézve a telefonjából. Bár kicsit erős volt a beszólása valljuk be mindannyiunk szerint megérdemelte.

-Anita!- kiáltott rá Hipó a még mindig az ajtóban álló lányra. Anita kérdőn  nézett a bartunkra aki nem törődve a lány lenéző arckifejezésével ijedten nekifogott a mondandójának- Hogy tudsz ilyen koszon, sáros cipőkkel járkálni?- nézett rá Hipó Anita amúgy kifejezetten tiszta és csollogó barbierószaszín cipőjére- gondolhatnál a tisztaságra és arra, hogy az utcán mennyi fertőzést összeszedhetsz  ezzel megbetegítve másokat. Hogy gondolhattan, hogy ilyenn igénytelenűl koszos cipőkkel becsörtetsz ide és behozod az utca halálos fertőzéseit?- Hipó felháborodottan magyarázott Anitának (őszintén szolva nem tudom mit látott a cipőjén de az biztosan nagyon zavarta) aki nagyon furcsán méreggette a fiút de aztán mintha csak lepergett volna róla újra körbenézett a szobámban.

-És hogy érzed magad Szasza?- kérdezte óriási mosollyal.

-Szerintem jobban lenne ha te nem lennél itt- motyogta az orra alatt Zsófi mellettem amit meghallva helyeslően bólintottam magamban.

-Jól vagyok- feleltem szűkszavúan.

-Annak örülök- keydett csevegni- és hogy telik a hihenés, fáj valamid?

     Mire válaszolhattam volna Anita hülye kérdéseire anyám berontott a szobámba és egyszerűen mindenkit kirakott. Felvont szemöldökkel néztem, hogy mindenkit kitessékel és megszíd, mert nem hagytak aludni amikor én olyan fáradt vagyok. Hát nem voltam az. De úgy éreztem nem lenne értelme veszekedni vele mert abból csak a barátaim jönnének ki rosszul amit nem akarok úgyhogy egy gyors puszit nyomtam a barátnőm arcára ez után meg ő is a többiek után szaladt.

     Minden esetre meg kell mondani, hogy ezekkel a barátokkal meg vagyok áldva de komolyan. Nagyon örülök, hogy egy ilyen társaságban lehetek benne.