Egy kosaras markában [Knb ff.]

7

Ma reggel is a srác ül az asztalunknál és a fiúknak magyarázott. Odaléptem melléjük és megnéztem mit csinálnak, éppen a matekot nyúzták.

-Figyu, nem kérdeztem a neved, nálam ez megesik a sok munka mellett, ne is figyelj rá.

-A nevem Koji. Viszont a srácok annyira nem hülyék, mint ahogy kinéznek. Csak noszogatni kell őket. Mellesleg miért beszélsz úgy, mint egy dolgozó személy?

-Lehet nem tudod, de dolgozom. Viszont túl sokat és ez már a beszédemre is kihat, bocsánat.

-Mit dolgozol?

-Menedzser vagyok. Tudod, sok megbeszélés turné szervezés. Telefon itt-ott, már lassan azt se tudom kivel beszélek.

-Kit menedzselsz?

-Az előtted ülő négy idiótát. - mosolyogtam rá és az én bandámra néztem teljesen büszkén. -Na, én megyek átöltözöm és indulhatunk. - felmentem a szobámba, aztán miután nem találtam semmi felvehetőt egy fehér haspólón kívül, ezért átmentem a fiúkhoz és ott is szétnéztem. Aztán Adamnél találtam egy megfelelő fekete melegítőt. Mivel jó idő volt, így nem vettem fel pulcsit. Lementem és mindenki már kabátban álldogált. -Miért is álltok ti kabátban?

-Hideg van odakint, szóval te is veszel fel még valamit. Nincs kifogás. - szóltak rám egyszerre,  ezzel levettem a legvékonyabb kabátom a fogasról és vége elindultunk. Miután letettem a fiúkat mentem az iskolámba, de mikor beértem rájöttem hogy a kocsiba hagytam a kabátom. Ami nem lenne akkora baj ha nem lenne ennyi srác az iskolába aki be akar jutni a bugyimba. Ahogy haladtam a folyosón már halottam a perverzebbnél perverzebb gondolatokat, egyszer csak egy dzseki landolt rajtam. Seirin egyenruha volt. Felnéztem és Kurokot láttam magam mellett.

-Még mindig alig hiszem el hogy tényleg itt vagy. - mosolygott rám, hirtelen már csak a padlót láttam magam előtt ugyanis rámugrott egy egész kosár csapat. -Jól van, szálljatok már le a lányról! Összenyomjátok! - szólt egy mély férfias hang. Miután leszálltak rólam sorban bemutatkoztak. Volt egy fa arcú srác ő volt Mitobe, volt egy mosolygyáros srác aki mindig mosolygott asszem a neve Tsuchida volt. Aztán egy ijedt őzike tekintetű srác ő volt Furihata, egy kopasz srác is volt köztük az ő neve Kawahara, meg egy mogorva tekintetű ő Fukuda volt. Majd az utolsó srác nyakát megfogtam és lehúztam magamhoz, odafordultam Kurokohoz.

-Kuro-kun, megtarthatom? - mindenki elkezdett ezen nevetni.

-Persze, négy majom mellé egy macska már nem is árt, igaz?

-Pontosan, sőt még van egy vendég szobánk is. Jól van, hülyéskedek nem veszlek el a csapattól. Akkor te vagy Koganei igaz? - erre már csak elpirulva bólintott. Felnéztem a vörös srácra és vártam.

-Mire vársz?

-Arra hogy esetleg bemutatkozz vagy valami.

-Kezd te.

-Izabella vagyok, te?

-Kagami Taiga. Mi a család neved?

-Az maradjon titok a számodra. - Megjelent Hyuga és Izuki, így mehetett mindenki az órájára. Éreztem hogy ezzel a Kagamival lesz még egy pár nézet eltérésem. Ahogy az óráknak vége lett lementünk a tornaterembe a kosárcsapattal. Elkezdtem őket edzeni egy kicsit, amíg Riko meg nem jön. Már alig éltek amikor megjelent a kedvenc edzőm a világon.Mosolyogva nézett végig a társaságon és megköszönte nekem hogy bemelegítettem velük.

-Ez nem bemelegítés volt, ez a pokolra vezető lépcső első foka volt. - szólalt meg Kagami.

-Azt hittem egy profi kosarasnak ez meg se kottyan, de lehet nem is vagy te olyan nagy szám mint ahogy mondják. - Riko aggódva nézett rám, de én kihívóan néztem a vérvörös aurával borított srácot.

-Mit tudsz te a kiváló kosarasságról? Csak egy csaj vagy aki mutogatja magát. Azon csodálkozom hogy nem erőszakoltak még meg. - ez rendesen fájt. Ahogy ezek a szavak elhagyjták a száját összerogytam és a testem nem mozdult, mindenki ijedten rohant felém, de egyedül Kuroko volt aki tudta mi történt. Összeszedtem magam és gúnyosan elmosolyodtam.

-Megmutatom én. Ha le tudsz győzni akkor kiváló vagy, de ha nem akkor csak egy nagyképű egós srác vagy a szemembe.

-Benne vagyok. Csak nehogy sírva rohanj anyucihoz hogy megvert egy fiú kosárba. - még egy kés a szívembe jól meg forgatva. Ez a srác telibe találja a fájdalmaim. Felkaptam egy kosárlabdát és megálltam vele szemben.

-Az lesz a feladatod hogy elvedd tőlem a labdát, ha ez sikerül szerezned kell ellenem 6 pontot. - mosolyogva bólintott, biztos azt hiszi könnyű dolga lesz. futva indult el felém a lépéseiből már tudtam hogy jobbról jön a labdáért majd hogy arrébb lépnék a hátam mögül venné el a labdát, így csak állta és mikor közel állt hozzám át pattintottam a lába közt és kikerültem, szerintem még csak most reagálta le a helyzetet, de a terembe feszült csend keletkezett. Még el szórakoztam vele egy darabig, de kezdtem megunni. Odadobtam a labdát Mitobenak és leültem a pálya közepére.

-Hagyjuk abba, meguntam, kicsit se volt élvezetes. Kevés vagy te Aominéhez.

-Ki vagy te?!

-Ahhoz neked semmi közöd! Nem tartozom magyarázattal neked! - ekkor nyílt az ajtó és hallottam mindenki megkönnyebült sóhaját. Egy váratlan személy bukkant fel, akinek éppen LA-ban lenne a helye.

-Iza, gyorsan a kocsikulcsot!

-Minek az neked? Amúgy is mit keresel itt?

-Neharagudj kicsim, de a srácokat beszerveztem egy interjúra, meg az is lehet hogy egy 2 hetes turnéra. - mosolygott kínosan. Bennem meg már kezdett felmenni a pumpa.

-Esetleg a menedzsert nem akartad volna erről előbb tájékoztatni?

-Most mondtam neked, na indulás. Gondolom jössz te is.

-Muszáj mennem.

-Várj, te menedzser vagy?! - kérdezte mindenki, mire bólintottam és már ott se voltam. Felszedtük a fiúkat és elindultunk egy újság kiadóhoz, ahol feltettek nekik ilyen alapvető kérdéseket majd én következtem, amit nem értettem, hisz a menedzsert nem szokták. De nekem is csak átlagos kérdéseket adtak, bár néha eléggé a fiúkkal való kapcsolatom érdekelte őt. Azt is mondta hogy ez az egész interjú holnap benne lesz a tévébe. Ezután még mentünk egy fényképészhez, ahol egy csomó képet csináltak, majd kijelentették hogy 2 hét múlva mikor hazaérünk egy kosármeccs élő zenéjeként fogunk fellépni. Közbe csörgött a telefonom egyfolytába. Hol Rob felesége kereste a nevelőapám, hol a hotel és a rendezvényszervező kerestek mindenféle kérdéssel. Amikor hazaértem felhívtam Kurokot és áthívtam magamhoz, azt mondta hogy egy barátjával van de jön vele ha nem baj. Megszólalt a csengő és kinyitottam az ajtót és a barátommal találtam szembe magam, mögötte meg a szőke modellt. Unott fejjel néztem ahogy önelégülten vigyorog mert már tudja hol lakom. Beengedtem őket, hála az égnek a srácok fent pakolnak a bőröndbe, így remélem nem lesz csatatér a nappaliból.

-Elkell mennem 2 hétre. Szóval majd az órait kért már el Izukitól és ha látod Ao-t akkor helyzetjelentést kérek.

-Honnan ismered te Aominecchi-t?

-És te?

-Mivel tagja vagyok a Csodák generációjának ezért jó hogy ismerem, de te?

-Biztos hogy nem vagy benne. A csapat tagjai Aomine, Akashi, Murasakibara, Midorima és Haizaki.

-Iza, Haizaki megváltozott az akkor történtektől és Akashi kidobta a csapatból. - felelte nyugodtan Kuroko, én meg elképedve hallgattam. Még beszélgettünk erről a pár hétről és Kise-vel is egész jól el lehet beszélgetni.

-Na és van valakid? - kérdezte csábosan a szőke én csak nevetve kitaszítottam az ajtón.

-Csak menj már haza. - nevettem azon ahogy arcokat vág.

-Lehet hogy még ide költözöm hozzád.

-Azt próbáld meg, kiraklak mint macskát szarni. - miután sikerült őket hazaküldeni én is összepakoltam. Elmentünk aludni ugyanis reggel korán indulunk Európába.