Egy kosaras markában [Knb ff.]

2

Másfél hónapja hogy Tokyoba jöttem, a srácokkal nem kerestük egymást, de most így a jobb. Épp a plázában tartok egy kicsit szétnézni, hogy eltereljem a figyelmem a munkáról, a bejárat előtt megláttam egy régi barátnőmet, így odamentem köszönni neki.
-Hina szia! Rég láttalak. - mikor rám nézett elakadt a szava és rohant felém, mikor a nyakamba vetődött elterültünk a betononés jót nevettünk magunkon. Mivel Hinatának sem volt dolga, szóval együtt indultunk be. Már lassan 3 órája bolyongunk és nézelődünk, közben elmeséltem neki mindent ami velem történt. Éppen egy kávéért indultunk a közeli kávézóba mikor egy ismerős dallam csapta meg a fülem.
-Te Hinata, mi ez a zene?
-Ja igen, ma valamilyen banda előadása van, asszem valamilyen The wolves. - a mondat végét már alig hallottam, mindent eldobva a kezemből rohantam a zene irányába, mikor megláttam az ismerős arcokat. Ők is észrevettek mert elmosolyodtak, aztán pedig elkezdődött egy újabb dallam, intettek hogy menjek oda, lassan felsétáltam a színpadra és leültem az elején a szélére, majd le lógattam a lábam. Sok értetlen és gyűlölködő pillantást kaptam, ezután már csak azt éreztem hogy valaki leül mögém átölel és a következő sorokat énekli.
-I'm sorry, don't leave me, I want you here with me. - rájöttem hogy ez az a dallam amihez még nem írtunk szöveget, de sikerült nekik és tudom hogy nekem szólt. A dal közepén egy  kosárlabda repült felénk amit könnyűszerrel elkaptam és egy telefon szám volt ráírva. Minden hangszer leállt hirtelen, s csend uralkodott.
-Hé, szivi ha van időd csörgess meg! - kiabált egy szőke mitugrász. James letette a gitárt ami nem jelentett túl jót.
-Mit pofázol modellkém? - úgy látszik ők valamikor megismerkedtek már.
-Elkértem a lány nevét, hisz őt még nem láttam erre felé és gondoltam körbe vezetem. - elképedtem rajta, persze hogy nem körbe akar vezetni, csak felszedni szeretne.
-Na ide figyelj szöszi, itt vagyok már egy ideje és tudom mi merre van,a kosárlabdát meg ne menőzésre használjuk, valakinek ez az élete. - kezdtem el pattogtatni a labdát, majd pörgetni az egyik ujjamon. Ezután csak visszapasszoltam, amit elég ügyesen megfogott. Ezután szépen a drágalátos bandámhoz fordultam. - Ti meg ha legközelebb jöttök előre szóljatok, hogy intézzek szállást és programokat, másodszor pedig. - ahogy befejeztem a mondatot James kapott egy hatalmas pofont, még a kezem nyoma is meglátszott. - Még egy olyan mondat a szádból és kitekerem a nyakad.
-Tudom, sajnálom, megérdemeltem, viszont mentségemre legyen hogy csak féltettelek, hogy nehogy bajod essen. - odajöttek és szorosan átöleltek majd ezt mondták - Örülünk hogy újra köztünk vagy kisfarkas! -mellé még kaptam a fiúktól egy-egy barackot is. A koncertet még egy számmal lezárták a srácok, majd elindultunk hozzám mivel nem béreltek se hotelt, se házat. Amint beléptünk az ajtón, mindenki levágódott a kanapére, vagy a földre,én bementem a konyhába, hisz valakinek vacsorát kell csinlánia. Egy gyors és egyszerű hot-dog mellett döntöttem, mivel volt hozzá minden. A banda rögtön megtalálta a konzolokat és neki álltak játszani.
-Rob tudja hogy itt vagytok? - kérdeztem, mire rögtön felpattantak és előkapták a telefonokat. - Majd én lerendezem csak húzzatok a konyhába! - kiabáltam rájuk, hiába velem egy idősek, észben nem is tudom mintha 5 évesek lennének. Elővettem a mobilom és megcsörgettem szegény főnököm.
-Igen, tessék? - szólt bele az ismerős mély hang, elmosolyodtam a sok emlékre, majd beleszóltam.
-Jó napot! Megtaláltam a marháit.
-Öhmm, megtudhatnám milyen marhákról beszél?
-Rob ne csináld hogy nem ismered meg a hangom? - néztem elképedve a konyhából kileső majmokra.
-Csak, nem te vagy az Isabella? - hallottam a meglepődötséged a hangján. - Mond hogy ott van az a 4 szerencsétlen.
-Igen, itt vannak. - már most kihangosítottam hogy a fiúk is hallják.
-Hazatudnád küldeni őket? - ránéztem a kis bajkeverőkre, akik hevesen tiltakoztak ellene.
-Hazatudnám. - a csalódott arcok láttán megesett a szívük rajtam -De mi lenne ha itt laknának velem? - kérdeztem, bár nem biztos a válasz rá.
-Ha tudnak viselkedni és az iskolát is elvégzik, no meg persze ha nem zavarnak akkor igen. - mindenki egyszerre kezdett el örömében ugrándozni, természetesen még Rob is élvezte ezt a kis műsort. - Rendben, örültök megértem, viszont most hadd beszéljek egy kicsit a menedzserrel. - ilyenkor tudom hogy nem a magán életemről akar kérdezni, hanem munka ügyben szeretne tárgyalni velem. A fiúk úgy gondolták addig választanak maguknak szobát, míg mi megbeszéljük a továbbiakat. - Szóval ott a közelben két iskola van nem nagy távokra, hova mentek? Az egyik a Tou a másik pedig a Seirin. - gondolkodtam egy kis ideig, majd egy jogos indokkal válaszoltam.
-Elég időt töltök együtt velük, így a 4 fiú megy a Touba én meg maradok a Seirinnél. - állapodtunk, ezután csak megbeszéltük, hogy küldi a fiúk cuccait, nehogy vennem kelljen nekik, mármint én veszek, csak Rob nem engedi. Miután ezt lerendeztük elküldtem mindenkit aludni, mert hosszú volt a nap és akkor holnap kezdődnek az ügyintézések.

Egyértelmű hogy mostantól egy nyugodt reggelem se lehet, és hogy miért? Arra ébredtem hogy valami hangos puffanással ért földet, mellé pedig egy elég sűrű káromkodás társult. Nem sokkal később kiabálások és nevetések töltötték be a lakást, szerintem most nagyon kedvelhet minket a szomszéd. Lassan lementem és rendesen lesápadtam amit megláttam, a tiszta lakás most tojásban csokiban és talán, még mézben is úszott.
-Amíg, szépen és nőiesen mondom, takarítsatok össze. -rögtön értették a célzást, hisz az egyik szivacsot, a másik seprűt, a harmadik meg mit tudom én mit fogott meg, de mint a kis angyalok elkezdtek takarítani. Én addig felmentem és valami normális utcai ruhát kapartam elő a szekrényből, mire felöltöztem, megcsinlátam a hajam és még egy kis sminket is tettem fel, addigra a lakás újra csillogott a tisztaságtól.-Moat foglaljátok el magatolat mert valamit elkell intéznem, utána elmegyünk valahova, csak ne szedjetek szét semmit könyörgöm. - ezzel a lendülettel felkaptam a telefonomat és a Rob által megadott telfonszámot hívtam ami a Tou iskoláé volt, néhány csengés után felis vették.
-Igen tessék?-szólt bele egy nem épp fiatal hang, aki gondolom az igazgató lehetett.
-Jó napot! Négy diák beíratásáról szeretnék önnel személyesen beszélni, ha megoldható és nem lenne probléma.
-Természetesen megoldható, örömmel várjuk a gyerekeket. Ha magának megfele akkor betudnak ugrani olyan 14:30-kor?
-Igen, ott leszünk, köszönöm hogy időt szakított rám, a viszont hallásra. - a srácok kiváncsi tekintettel néztek engem magyarázatott kérve. - Az igazgatóval, beszéltem délután megyünk beiratkozni. - mosolyodtam el, mire fájdalmas grimaszba torzult az arcuk. Később, miután megebédeltünk, összeszedtem a csapatot elindultunk az iskolához.