Dancing in the moonlight |🖤Dabi x reader🖤|

Beteljesült Álom

Még mindig nem nagyon tudtam elhinni, hogy Toya az aki csak úgy ott hagyott minket és ő miatta nem láttak többet szívesen a Todoroki házban. Nem tudtam mit mondani ezért visszarohantam zokogva a szobámba és bevágtam magam után az ajtót utána a párnáim közé fúrtam a fejem.

-Dabi szemszöge-

-Mostmár hiszel nekem? -kérdeztem (Névtől), de ő csak hallgatott majd zokogva kirohant a fürdőből- (Név) várj! -kiabáltam utána, de már csak annyit hallottam, hogy becsapja maga utánn az ajtót

Na szép. Ezt is elintéztem. Most mennyire lehet összezavarodva? Visszavettem a pólóm majd (Név) után mentem. Mikor az ajtajához értem lehetett hallani ahogy sír. Bekopogtam az ajtón, de semmi válasz nem jött ezért benyitottam. (Név) ott feküdt az ágyán a fejét meg befúrta a párnái közé. Oda mentem hozzá és leültem az ágy végébe.

-(Név) szemszöge-

Nem sokkal azután, hogy bejöttem a szobámba hallottam, hogy valaki kopog. Nem tudtam megszólalni mivel egy gombócot éreztem a torkomban mire megint hallottam, hogy az a személy aki kopogtatott az ajtón bejött és leült az agyam végébe.

-(Név)... Figyelj...! Tudom ez most sok így neked egyszerre, de megkell értened... -kezdte el Dabi, de én nyakába ugrottam majd szorosan megöleltem- Tényleg én vagyok az... -fejezte be majd visszaölelt

-Még egyet kérdezek tőled és ha helyesen tudod a választ hinni fogok neked... -suttogtam

-Rendben. -bólintott

-Hogyan szokott becézni Toya? Csak is ő hívott így engem...

-Természetesen te vagy az egyetlen, Harangvirágom. -mondta amire bólogattam is egyet majd hirtelen hangulatot váltottam

-Köcsög vagy! Miért kellett otthagyni minket?! Otthagytál engem és a srácokat! Apád engem okolt az eltünésed miatt! Legalább nekünk elmondhattad volna, hogy elmész! Vagy akár hozzám is jöhettél volna! - tört ki belőlem a sírás közben mellkasát ütlegeltem

-Azért nem akartam nektek se elmondani mert nem akartalak titeket bajba sodorni. -fogta le a kezeimet

-Helyette még is én ittam meg végül a levét! -mondtam

-Sajnálom. Nem tudhattam.

-Ezzel most sokat segítettél mondhatom... De miért hagytál ott minket?

-(Név) én már nem bírtam azt amit apám ott művelt velem. Látod mi lett a vége... -fúrta szemeit az enyémbe

-Sajnálom...

-Nincs miért sajnálkoznod... Nekem kéne.

-De valamiért én is hibásnak... -mondtam volna tovább, de Dabi egy újabb csókkal félbe szakított

Dabi nyelve megint engedélyt kért, hogy bejusson a számba és ezt minden féle habozás nélkül megadtam neki ezzel elmélyítve csókunkat. Érzék szerveink lassú keringőt jártak majd amikor Dabi megunta, hogy ülünk ledöntött az ágyra és úgy folytatta tovább. Kezeimet Dabi nyaka körül kulcsoltam össze míg ő a fejem mellett támasztotta velük magát.

Jézus mit csinálok én? Tényleg lesmárolom a gyerekkori barátomat akire nem régibe még haragudtam? De most nem is ez a lényeg. Nagyon hiányzott nekem. Mindennél jobban. Akkoriban ő miatta akartam hős lenni. Mindig is felnéztem rá. Nekem ő jelentette a jövendőbeli Number One Herot. Valamiért velem és Shotoval volt a legkedvesebb. Persze Natsouval és Fuyumival is kedves volt, de velünk volt a legkedvesebb.